Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-144

144. országos iHés márczius 14 1870. 93 maga, mint a lábszára, mint a kis ujja, végre miután szerencsésen partra került, kimondá, hogy ő bizony egy viaszgyufát sem ad. Meggondolva a nemzet Ígéreteit, hallgatva a jobb oldal érveit, uem tehetek róla, de ez a ezigány — hogy is mondjam — limitatió jutott eszembe. Yalljuk be, hogy 1848-ban a nemzet fűt, fát igért a honvédnek. Viaszgyertyát akkorát legalább is, mint egy árboezfa: még önök maguk is, t. uraim, a jobb oldalon 1858-ban gyújtottak neki — gondolatban — akkora viaszgyertyát, mint egy- ember magassága, és most, midőn révpartra jutottunk, most kimondják önök a nemzet nevében, hogy törvényileg egy gyufát sem adnak. (Helyeslés bal felől.) És miért nem adnak? Mert partra jutottak ! Elmondják, hogy azóta az árvák fölnőttek, az özvegyek vagy meghaltak, vagy férjhez mentek. Ha férjhez nem mentek, miért nem mentek? (Derültség.) És ha meg nem haltak, miért élnek örökké ? Egy sióval: az Ígéret szép szó, de megadni nem jó! Meg vagyok győződve, gróf Andrásy Gyula — a minő gentlemannak őt ismerjük — ha ígéretet tett volna a honvédnek, lekötelezőt a maga irányában, privát ígéretet, azt most beváltaná, beváltaná magas állásával, beváltaná összes vagyonával: mert inkább tudna tűrni alárendelt helyzetet, inkább tűrné a nyomort mint Ígérete, adott szava megszegésének a vádját; s ezt tenné ő mínt gentlemann, mert ezzel tartoznék önmagának, családi nevének. De az Istenért, ha egy gentlemann annyival tartozik önmagának, családi nevének : hát a nemzet kevesebbel tartozik önmagának, nemzeti nevének? (Élénk helyeslés bal felől.) Hát mi a nemzet, t. ház? Az országban lakó minden getleman összegének kerete, (Nevetés jobbfelől) melynek főtisztje egy correct gentlemann, melynek teje a legelső magyar ember, a legnagyobb gentleman. És mégis a mélyen tisztelt miniszterelnök ur összeütközésbe jött gr. Andrásy Gyulával, sőt összeütközésbe jött önmagával; és ime bemutatunk egy rég lejárt váltót, a honvédek javára szólót, mindnyájan azt várnék, hogy rögtőn unszolni fogja a nemzetet, miként azt kifizesse; de ő nézi a váltót, forgatja ide s tova, nézi a papirost, nézi az írást, még talán zsebébe is nyúl; de utoljára azt feleli, hogy ezen váltó nem kötelező, ezt nem tartozik fizetni a nemzet, mert arra, hogy egy váltó kötelező legyen, két aláírás kell: a felségé egyfelől, a nemzeté másfelől; erről pedig hiányzik a felség aláírása, tehát ezen váltó nem kőtelező. Ezt mondja az egyik pillanatban, de másik pillanatban ő saját zsebéből egy másik váltót ház elő, mely az ellenünk harczoltak nyugdíjazásáról szól, erre meg azt mondja, hogy ezt meg már fizetni kell, ez már kötelező, pedig erről meg hiányzik a nemzet aláírása! (Helyeslés bal felől.) A logika törvényei kérlelhetlenek! tegnapelőtt ezt kiáltották önök mi hozzánk, én ma visszakiáltom önökhöz: a logika törvényei kérlelhetlenek ! De épen ezen törvények kérlelhetlenségónél fogva, ha az egyik váltó nem kötelező, akkor nem kőtelező bizonyára a másik sem, és ha az egyik váltó kötelező, akkor kötelező bizony a másik is. (ügy van! bal felől.) És én részemről ezen utóbbi tételt fogadom el, ezt tartom helyesnek: a nemzet váltsa be a fejedelem igéretét, de a fejedelem tanácsosai viszont ne gátolják abban a nemzetet, hogy beválthassa adott igéretét. (Helyeslés bal felől.) Önök a kölcsönös kiegyezkedésre hivatkoznak ; hiszen, épen azt kívánja — szerintem a kölcsönös kibékülés eszméje, mely kölcsönös figyelmet, kölcsönös előzékenységet és gyöngédséget igényel, hogy az ígéretnek mindkét fele teljesíttessék. (Igazi ügy van ! bal felől.) De veszélyes is volna, uraim! az egyik váltót kifizetni, a másikat pedig ki nem fizetni; veszélyes volna azon utat folytatni, melyre az 1867-iki országgyűlés lépett, mely a honvédekről végképen megfeledkezett, míg hazánk elnyomásának eszközeit milliókra menő nyugdijakkal látják el, (Igaz! ügy van! hal felől; ellenrnondásők jobb felől.) a közerkölcsiség botrányára, megrontására. [Igaz: Ugy van! bal felől.) Nem világos utmutatás-eez a jövőre és minden időre: te hazafi, vigyázz! mankóra jutsz, gyermekeid koldusbotra kerülnek, vagy legjobb esetben kegyajándékra szorultok; de te másik fajtájú, ne félj! tipord az alkotmányt, nyúzd a népet, ne félj, a nemzet gondoskodni fog rólad: végnapjaidban puha párnákkal lát el, (Élénk helyeslés bal felől; zajos ellenmondás jobb felől.) a melyeket a szegény adózó nép feje alól ránt ki, (Igaz! bal felől.) és kirántja azért, hogy adhassa nektek, ne féljetek! Uraim! Vigyázzanak önök, eaveant consules! Rónia nagyobb birodalom volt, mégis ledőlt, mert nem tisztelte az erkölcsi érzületet, (Helyeslés bal felől), mert az állambölcseség legfőbb tanául az erkölcstelenséget proklamálta. (Igaz! bal felől.) De mi ösztönzi a kormányt arra, hogy gátolja a nemzetet Ígérete beváltásában ? Több szónok föltette e kérdést, s mindegyik megfelelt önmagának: azt hiszik, Bécsből kapott a kormány sugalmat, — ott nem akarják szentesíteni a forradalmat a múltra nézve. En pedig azt mondom: nemcsak a múltra, de a jövőre nézve aggodnak, mert azt hiszik, hogy a nemzet szava igen nagy súlyt nyerne, ha ige-