Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-144
92 144. orszáoos ülés márczius 14 1870. itt-ott czáfolatlanul állnak; nem azért, mintha czáfolhatlanok lennének, de fenállnak egyedül azért, mivel szónokaink részéről elkerülték a figyelmet. Körültekintve e téren, azt veszem észre, hogy az elnyugodott érvek mellett hevernek olyanok is, a melyek még némi életjelt mutatnak. Ezek azon tekervényes utón haladó úgynevezett kigyó-természetü okoskodások, melyeket mint a magyar ember mondja, egyszerre nem is lehet agyonütni, mert azok ketté metszetvén is mozognak, de csak napestig, akkor megdermednek, az az: ha a jelen politika galvanieus napja lehanyatlik. Hogy melyek ezen okoskodások, nem szükség említenem, de áttérek feladatom teljesítésére. Először is a jobb oldal egyik legkitűnőbb szónoka, Szlávy tisztelt képviselő ur érvelésére kell megjegyzést tennem. A t. képviselő uinak egyik érvelése ide ment ki: igaz ugyan, hogy 1848-ban ígéretet tett a nemzet, de az alkotmányos utat 1849-ben elhagyta, és igy 1848-ki ígérete nem kötelezi a nemzetet. Miért nem kötelezi a nemzetet ? Mert túlment az alkormányosság határain. De hát mit tartozik az a honvédre, hogy a nemzet túlment az alkotmány határain ? reá csak az tartozik, hogy ő nem ment túl köselessége határain. Mi volt az ő kötelessége ? Feltétlenül védni a hazát. Es mit tett ő? Teljesítette kötelességét : feltétlenül védte a hazát! A nemzet túlment, meg is lakolt érte, de a kötelezettsége alól ez nem oldhatja föl, mint nem oldhat föl senkit saját hibája. Ez borzasztó elv proclamálása, egy erkölcsi crida proelamálása lenne. Hasonló eredményre vezethetne Majláth képviselő ur okoskodása is, ha érvényre jutna. Szerinte az 1848-ki ígéret elvesztette kötelező erejét, mert a nemzet 1867- ben más egyességre lépett. Hiszen, ha ez elv alkalmaztatnék, semmi sem volna könnyebb, mint az, hogy valaki valamely terhes szerződés alől kibúvjék, Ha 1848ban valakivel egyességre léptünk, s látjuk, hogy szőrit, lépjünk egy másikkal 1867-ben egy más egyességre, s akkor az 1848-ki szerződés nem köteles többé, mert hiszen 1867-ben mással. nóta bene: a honvédeket illetőleg: sine me, de me! más szerződést kötöttünk. Ez a, társadalom felbomlására vezetne! Egyébiránt, ugy látszik, Majláth képviselő nr maga is érezte állításának tarthatlan voltát, s azokat, kik azt megtámadni fogják, elnevezte előre is e nemzet proeátorainak. Én részemről elfogadom a ezimet, proeátor vagyok, diplomám van, s a nemzet procátora vagyok, képviselővé lettem ; mint proeátornak azon előuyöm van más proeátorok fölött, hogy soha egy pert el nem vesztettem, az igaz, hogy nem is folytattam egyetlen egy pert is; mint a nemzet prókátora, fájdalom, már igen sok pert elvesztettem, de nem vesztettem el az ujitás ós kiküzdés reményét, s nem vesztettem el a kötelesség teljesítéséből eredő tiszta önérzetet. Legjobban meglepett azonban minden okoskodás között Zichy Manó gr. okoskodása. 0 elmondta, mint lett honvéddé, mint buzdított másokat is, miként intéztettek ő ellenök a legelső lövések, s ebből azt következtette, hogy tehát uem a saját sebesültjeit kell segélyeznie a legelső helyen, hanem azokat, a kiket ők sebesítettek meg. Ez igen szép példája a felebaráti szeretetnek, de én ismerek egy közmondást, mely azt mondja, a szentnek is befelé hajlik a keze, s ha nagyon kifelé fordítják, kicsavarják. Én részemről az előzmények után, az ő helyén, más következtetést vártam volna : azt, hogy igenis segélyezzük az ellen sebesültjeit is, de ha nem az első helyen, ugy velők egy időben a magunk sebesültjeit is, tehát azokat, kik az ő szavára gyűltek zászlói alá, s az ő parancsnoksága alatt kaptak sebeket. Atalában bocsánatot kérek, akármily finom érzékkel birjon különben az igen tisztelt jobb oldal, de véleményem szerint, e kérdésben bizonyos ál „ehevaleresque'-ség utain tévedez. Itt most egy kötelesség teljesítéséről van szó, és ők minden áron nagylelküsködni akarnak ; itt most egy adósság lefizetéséről van szó, és ők minden áron ajándékozni akarnak. Ez uraim nem megy! Ki régi adósságát nem akarja fizetni, nincs annak joga ajándékról beszélni, s ki kötelességét nem teljesifé, azon irányban nincs annak alkalma nagylelküsködni. A nagylelkűség határa ott kezdődik, hol a kötelességé végződik. De mit tesznek önök ? A helyett, hogy átjönnének ide, s a helyett, hogy csatlakoznának e határozati javaslat melletti küzdelemre, báromféle iratot tesznek le a ház asztalára: beadnak egy napirendre térést, egy módositványt, s egy aláírást. Ez legalább is három dolgot bizonyít be: hogy ezen kérdésben önök maguk sincsenek tisztában, hogy ezen kérdésben ingadozni erezik lábok alatt a talajt némileg, és hogy valami nagybaj van ott túlnan Dániában. (Derültség.) Szabad legyen, t, ház, valamint Simonyi igen t. képviselőtársam e vita alatt tette, nekem is egy adomát elmondanom, habár nem is oly szép ós régibb is amannál. Egy anekdotát a czigányról, a tengerről, meg a tengeri vészről. Nagy vihar dühöngött a tengeren, a czigány nagyon megijedt, fűhöz fához rimánkodott, kérte védszentjét, csak még az egyszer segítsen rajta, mentse meg életét és akkora viaszgyertyát ád neki, mint a nagy árboczfa. A vihar csendesült és vele a czigány ígérete is mind inkább alászállt, igért viaszgyertyát, de csak akkorát, mint ő
