Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-128

88 128. országos ülés február 23. 1870. alig ha fogja szülni azon szép eredményeket, melyekről a fönidezett szavakban szólt az igen t, cuitusminiszter ur: mert az ily autonómia mindig illetéktelen jogokkal és hatalommal fog birni és az ilyen egyház hierarchiája mindig igyekezni fog szövetkezni az állami reactióval, a mi hazánk jövőjére nézve kétségkívül inkább üdvtelen lenne, mint üdvös. Egyébiránt engem táplál azon remény, t. ház, hogy a XlX-dik század korszelleme győzedelmeskedni fog a reactió minden erőlködésein; hiszem, hogy az egyházi és politikai reactió szövetkezését meg fogja semmisíteni a szabadság géniusza, hiszem, hogy a régi gyűlölség, hiszem, hogy a régi sötétség kísértetei, melyek most még föl-föltünnek előttünk, el fognak végkép pusztulni körünkből, ha feljön a népnevelés által a közfelvilágosodás nappala, mit szivemből kívánok. Szavazok Ghyczy Kálmán indítványára. (Éljenzés a íal oldalon.) Simonyi Ernő: T. ház! Igyekezni fogok röviden elmondani azt, mit már most az átalános vita alkalmával elmondani szükségesnek tartok; föntartván többi észrevételeimet a részletes vitára. A vita folytán, — mely meg kell vallani, elég hosszú volt, — gyakran fölmerült azon vád, hogy elvonatik az idő a szükséges reformoktól, — hogy ez meddő vita, hogy valóságos idővesztegetés. Én, t. ház, nem vagyok ezen nézeten. Minden nagyobb kérdésnek bővebb megvitatását, és többszöri megvitatását az országgyűlésen szükségesnek tartom, mielőtt az törvénybe iktattatnék. Azt mondják: elvonjuk az időt a reformoktól. Ugyan, tisztelt ház, ha ma megszűnik a költségvetés fölötti vita, minő nagy reformok feküsznek előttünk készen arra, hogy azokat tárgyalás alá vehessük ? Tán az ipartörvényjavaslat, a mely még a szegény mesterembernek házi dolgaiba is be akar avatkozni és mindent miniszteri engedélytől tesz függővé vagy tán azon vadászati törvényjavaslat, melyet a Junkerthum nagyobb dicsőségére előterjesztett az igazságügyi miniszter, vagy végre azon nem régibben a belügyminiszter ur által titokban szült (Derültség) egyesülési és gyülekezési törvényjavaslat? Ha ezek mindnyáját azon szellemben keresztülviszszük, melyben azok szerkesztve vannak, valóban ugy fogjuk rendezni Magyarországot, hogy itt még arra is miniszteri engedély vagy legalább valami hivatalos utalvány fog kelleni, ha valaki feleségét megakarja ölelni. (Derültség.) Ha nagy, szerves reformokról van szó, calamitásnak tartoznám azt, és tiltakoznám az ellen mindenkor, hogy ily törvényjavaslatok máról holnapra hozassanak a törvényhozás elé, tárgyaltassanak és igtattassanak a törvénykönyvbe. Igen is nagy reformok várnak reánk; ilyen a törvényhatóságok rendezése; de hogy ezen törvényjavaslat tárgyalás alá vétessék, mielőtt legalább is 6 hónapig közkézen forgott, mielőtt a megyék, a városok és a nagy közönség ez iránt véleményét nyilváníthatták volna, én valóságos ealamitásnak tartanám, ha azt a ház, az országgyűlés törvénybe akarná iktatni. (Igaz!) En tehát, t. ház, nem látom, mily reformoktól vontuk meg az időt; de nem is vesztegettük az időt. Hiszen mi képezi itt több napon át a vita tárgyát? főleg két kérdés, a katholikus autonómia és a népnevelés. A katholikus autonómia, mely hazánknak 8—9 millió polgártársait legközelebbről, közvetlenül pedig az egész hazát fölötte érdekli, oly fontos kérdés, mely megérdemli, hogy megvitattassék ; megérdemli annál inkább is, hogy megvitattassék, mert előttünk van példája annak, hogy ily autonomicus kísérletek nem mindig sikerültek a lehető legjobban. Épen az előttem szóló t. képviselő ur hozta föl, hogy 1790-ben a protestáns autonómiát akarták rendezni, és az eredmény az volt, hogy a protestánsok közt szakadást idéztek elő. Szerencsére ezen rendezés életbe nem lépett. Itt van előttünk a példa, hogy a szerb-görög egyház autonómiáját törvényvbe iktattuk. Csak nem régiben hallottuk itt a panaszokat, hogy azon törvény ugy van alkotva, hogy ott egy pártnak biztosítja az uralmat s hogyha a metropolita nem akarja összehívni a congressust, akkor nincs hatalom, mely őt rá kényszerithetné. (Ugy van! bal felől.) E szerint a szerb-görög hitfelekezet közt scissiót idézett elő. — Itt van a zsidó autonómia j)éldája. mely még ugyan törvény által elismerve nincs, de a melynek ugyanazon eredménj^e lett, hogy — még pedig a mint értesülve vagyok, — az országban nagy többségben levő párt mindenféle mesterkélt manőverek által kijátszatott a kisebbség által, most pedig elégületlenséget és kettészakadást idézett elő a vallásfelekezetben. Ez mind igen szomorú előzmény és szomorú azért, mert ugyanazon fajú, ugyanazon hitű honpolgárok közt viszályt, egyenetlenséget idéztek elő. De ezen viszály annál veszedelmesebb, és az országra nézve annál károsabb, minél nagyobb számúak közt történik ezen vallásfelekezeti egyenetlenség. Ha méltóztatnak figyelembe venni, hogy itt 8 — 9 millió katholikusnak ügye forog kérdésben, és hogyha ezen 8 — 9 millió közt d millió más négy millió ellen fog állani, akkor ez az elégületlenek nagy számánál fogva veszedelemmel fenyegeti magát a hazának békéjét. Azért igen szükséges, hogy minden oldalról megvitas-