Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.
Ülésnapok - 1869-128
128. országos 01 denekelőtt néhány megjegyzést teűni a jelen bndget tárgyalásánál. 14 hónap folyt le azóta t. ház, mióta a közoktatási törvény szentesítve van. Kétségkívül igen rövid idő arra, hogy ily tartalomdús törvény mind egészben, mind részleteiben végrehajtva legyen; rövid volna még akkor is, ha a t. vallás- ós közoktatásügyi miniszter urnák semmi akadálylyal sem kellett volna küzdeni: mert a nemzeti művelődést megalapítani, a népnevelést felvirágoztatni, nagy munka, nagy feladat; épen oly nagy, mint a milyen dicső, és kétszerte nehéz az hazánkban a mi viszonyaink, a mi körülményeink között. Mily nehéz ezen feladat a mi körülményeink között, be fogja látni az, ki — mint a t. vallás- és közoktatási miniszter ur is, — ismeri azon körülményt, miszerint nálunk a közérdekeltség , a közszellem e tekintetben hiányzik; be fogja ismerni azj ki közölünk valaha foglalkozott a népnevelés magasztos ügyével; be fogja ismerni az, ki tapasztalta népünk egy részének ama kétségbeejtő meggyőződését, hogy az apák tudománya elég az unokáknak; be fogja ismerni az, ki hallotta valaha még intelligens magyar emberek ajkáról is azon szót: addig boldog a nép, mig tudatlan. Ellenben, t. ház, mennyivel könnyebb a nemzeti miveltség alapját megvetni oly körülmények közt, milyenek például Éjszak-Amerikában vannak, azon államban, melynek népe a mint az őserdőkben kiterjeszkedik, elejétől kezdve azon ösztönt viszi magával, hogy az uj telepben legelőször is uj iskolát építsen ; oly államban, melynek mivelt férfiai mintegy szenvedélyt táplálják szivükben a tudomány, a nevelés iránti szeretetet; oly államban, melynek egy kitűnő férfia, — mint néhány év előtt olvastuk a hírlapokban, — a nagy szabadságharcz alatt a népiskolában tanítva, kapta meg a fővezérré történt kineveztetéséről szóló okmányt. T. ház! A közszellem ezen hiányát lehetetlen bármivel is egészen pótolni; némileg azonban pótolható volna az által, ha nagyobb öszszegek irányoztatnának elő a budgetben a népnevelés ügyére; mert nekem valóban feltűnő az, hogy midőn a t. vallás- és közoktatási miniszter ur kijelenti, miszerint minisztériuma működésének nagyobb erejét épen a népnevelés terére öszpontositja: ugyanakkor a népiskolák és a néptanítók segélyezésére csupán 290,000 frtot irányoz elő, és az összes népnevelésre körülbelül 450,000 frtot kér. Valóban kétségbeejtőleg kicsiny összeg ez, t. ház, a 190 millió államkiadással összehasonlítva. Mindazáltal ez nem az ö hibája, ez azon politikai rendszer hibája, melynek dicsőségében igen sokan osztoznak vele. Nem is akarom e miatt az igen t. vallás85 és közoktatási miniszter urat okozni, hanem inkább áttérek azon akadályokra, melyeket önmaga és közegei teremtettek a nevelésügy terén. Mindenekelőtt nagy akadályt gördített saját útjába a miniszter ur az által, hogy a mint a törvényt végre kezdte hajtani, habozott; maguk a tanfelügyelő urak, kiknek e tekintetben jól kellett volna értesülve lenniök, különféle irányban működtek. Némelyek közülök a községi iskolák mellett léptek föl, mások ellenkezőleg a felekezeti iskolák mellett buzgólkodtak. A közvélemény zavarba jött és zavarban van még mai napig is, és ennek következménye az lett, hogy a népiskolai törvény a mai napon sokkal kevesebb tiszteletben' részesül a hazában, mint a mennyiben bármely törvénynek, de különösen a népnevelési törvénynek részesülni kellene. Azt hiszem, t. ház, nem kell ezt hosszasan bizonyítanom ; elég legyen fölemlítenem, hogy ujabban engem és néhány képviselőtársamat egy vidéki férfiú felszólított arra, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat interpelláljuk és az egész képviselőházban indítványozzuk azt, miszerint törültessék el a népiskolai törvény és szüntettessenek meg a közös iskolák, azon közös iskola, mely, ugy mond, nem egyéb, mint az ördög konyháján kavart boszorkánypép. (Halljuk! Ellenmondások.) T. ház! Képzelhetni, miként beszélhet az ily kenetteljes ajkú férfiú ezen közoktatási tör vényről magán körében, képzelhetni t. ház, minő hatása lehet az ő szavainak, az ő működésének azon népre, melyre befolyása van. T. ház! nagy akadályokat teremtett magának az igen t. vallás- és közoktatási miniszter ur a tanfelügyelő urak kinevezésénél is. Nem mondom t. ház, hogy nincsenek jeles férfiak a tanfelügyelő urak között, kik előtt tisztelettel kell meghajolni; sőt igen is vannak, kik részint múlt érdemeiknél fogva, részint tehetségöknél fogva megérdemelték azon hivatalt, melyre őket a vallás- és közoktatási miniszter ur bizalma emelte. Ámde azt sem lehet tagadni, hogy vannak azok között igen sokan, kik sokkal többet fognak ártani a népnevelés ügyének, mint használni. Azt hiszem, e tekintetben sem kivan tőlem senki bővebb felvilágosítást. Voltak már egyes képviselő urak, kik e tekintetben hoztak fel szembetűnő példákat, egyébiránt utalom a hírlapirodalomra mindazokat, kik ismerni akarják a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák e tekintetben elkövetett hibáit. Legyen szabad csak annyit fölemlítenem, hogy a hírlapirodalom mutatott föl oly tanfelügyelő urat is, a ki nevét le tudta ugyan helyesen irni, de hivatalát, azt, hogy tanfelügyelő, már nem tudta neve után helyesen irni. Az ilyen tanfelügyelőről azután el lehet mondani, „ignotos fallit, notis est derisui;" mert, ha majd február 23. 1870.
