Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-127

127. országos ülés fobraár 22. 1870. 55 el még a munkának culturai fontosságát; és ón, tisztelt ház, ezen megalázó föltevéssel szemközt miben keressek megnyugvást? ha tekintem a hazában mint kisértő lelket alá és fel járó munkás-kérdést, melyről nem tudjuk, vajon politikai rémképet kell-e abban találnunk, vagy pedig egy a társadalmat felforgató erőt, pedig hisz épen az volna értékesítendő összes hazai nemzeti jóllétünkre ós politikai önállóságunk kivihetésére. Es ha továbbá meggondolom, milyen fogalmak uralkodnak nálunk az egyesülési s gyülekezési jogot illetőleg, minő kísérletét láttuk ennek csak nem régiben is. akkor a culturai kiskorúság nyomasztó gondolatától igen nehéz megszabadulnom, valamint természetes azon gondolatra is jönnöm, hogy ha a magyar géniusznak mind ezen hozzá intézett vádak és támadásokra önmagához méltó válaszszal kell felelnie: e feleletre keresse a tért kiválólag a magyar közoktatási miniszternél, keresse az általa beterjesztendő törvényjavaslatokban, melyek mikor törvénynyé lesznek, meg is tartassanak. Hiszen most, t. ház, a legelső kezdeményező lépésnél vagyunk. A népoktatási törvényről van szó, annak megtartását sürgessük, ós kérdem, vajon tehát a hozandó törvényeket, a melyek mint államgazdászati tényezők politikai tekintetben is meg fogják szervezni a magyar közoktatási ügyet, kérdem, azokat is ugy fogjuk mellőzni, azok kívánalmainak teljesítését is oly könnyedén fogjuk elmulasztani ? Ezek és hasonló érvek azok, melyek nem engedik, hogy meggyőződésemmel máshoz csatlakozzam, mint azon indítványhoz, mely oda irányul, hogy ezen költségvetés tárgyalása halasztassék mindakkoráig, mig a törvény kívánalmainak elég lesz téve. {Helyeslés a szélső bal oldalon.) Samassa József: T. ház! A t. ház kifáradt türelmét igen rövid időre veszem igénybe, szerény nézeteimet, mennyire lehetséges, röviden összefoglalva s előadva azon nyilatkozatokra, melyek a vita közben itt és ott tótettek. Nem szándékom szólani azon aggodalomról, melyet Komárom városa igen érdemes képviselője egy, az idő és viszonyok által meghaladott, értéket vesztett okmányból kiindulva, nézetem szerint merő hozzávetések folytán a katholikus autonómiára vonatkozólag a maga részéről is elmondott; mindamellett, hogy beszédében ismételten nyomatékkal kiemelte, hogy ez idő szerint még senki sem tudja, milyen leszen ezen katholikus autonómia? Nem szólok ez aggodalmakról, mondom, mert azokra a vallás- és közoktatási miniszter ur megfelelt; szorítkozom csupán azokra, melyeket a köznevelés ós azzal kapcsolatban az alapokról mondott. Azt mondja, hogy, ha a kath. egyháznak szabad keze marad a nevelés terén, akkor a KÉPV. H. NAPLÓ 18U vi. hierarchia és a jezsuiták érdekei előtérbe lépnek, és le kell mondanunk azon reményről, hogy a katholikus ifjúság a közművelődés színvonalán maradjon, és hogy vissza fog vettetni századokkal későbbre, és az egész rendszer gyökerében fog megváltoztatni. A mennyiben ezen vád a magyar papságra vonatkozik, azt hiszem, öszhangban vagyok a hazai történettel, midőn válaszképen az érdemes képviselő urnák azt mondom : circumspice ! Ugyanazon iskolákban, melyeket a katholikus clerus felállított és ápolt, nyerte el e nemzet ama nagykorúságát, melyben oly esetek bekövetkezhetésétől, melyek az érdemes képviselő urat aggodalommal töltik el, többé nem tarthatni. (Igás! jobb felől.) Valahányszor ily vádat hallok, eszembe jut Phaedrus azon embere, ki éjjel a Jupiter szobra előtti lámpában gyertyát gyújtott, hogy annak világánál leszedje a szobor ékszereit. Továbbá a képviselő ur azt mondja, hogy a köznevelés nem hitfelekezeti, nem vallási, hanem országos, polgári feladat.. Vajon ezen apodicticus igazság, akarom mondani állítás, (Közbeszólás bal felől: De bizony igazság !) mondom, vajon ezen apodiktikus állítás államfogalmilag igazság-e, nem akarom most kutatni; (Közbeszólás bal felől: Bizony igazság!) hanem annyit merek állítani, hogy — tehát ha tetszik, -ezen igazság — az államnak tanitó hivatására nézve, hogy ezen igazság nagyon későn jött, jött ugyanis akkor, midőn már mindenkinek és mindenütt volt iskola, az államnak még nem volt. Ezen tényekből azt következtetem, hogy ezen igazság nem látszik az emberiség öntudatában gyökerezni, és hogy a közoktatás inkább socialis, mint állami feladatnak tekintetik. A serdülő nemzetek oktatása és nevelése, szerintem egy minden munkás számára nyitott tér. Helytelen volna, ha e téren a status minden szabadságot elnyomva, önmaga nevelvén az ifjúságot, valdfennt a pénzre, ugy minden ifjúra saját képét nyomná. A történet bizonyítja, hogy az államok a köznevelés és közoktatás által képzeletük szerinti társadalmat rögtönöznek. Ezen ki' serieteknek útját állhatjuk az oktatás teljes szabadsága által. Én az oktatás teljes szabadságát, a tökéletes versenyt az állami, felekezeti és magán iskolák közt egyedül kivihető elvnek' vallom. (Helyeslés jobb és bal felől.) Helyes, nézetem szerint, a mit az érdemes képviselő ur mond, hogy mit az állam e czélra tesz és ád, államvagyon, de szerintem csak annyiban, a mennyiben azt az államvagyonból teszi. Mert • ha ezt nem sajátjából teszi, nem merném állítani, hogy midőn ezt teszi, államvagyonná változtatja, a mi nem volt az övé. S ezen oknál fogva el y