Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-127

66 127. országos ülés február 22. 1870. nem fogadhatom azt sem, mit folytatólag az érdemes képviselő ur állit a tanulmányi alapra nézve; nem fogadhatom el épen azon indoknál fogva, melyeket ezen tételek bebizonyítására felhozott. Röviden praecizirozni akarom azon tételre nézve, melyet az oktatási alapra nézve elmondott, álláspontomat. Vajon azon állításában, hogy az állam felügyelete alatt állottak a gymnasiumok; vajon azon rendeletben, hogy az oktatási javadalmak az iskolákra határoztattak fordíttatni; vajon abban, hogy a gymnasiumok királyi ezimet viseltek, vajon, mondom, ezen állításokban megvan-e a jogczim az iskolai alapra nézve? Kérdem: nines-e ebben összezavarása a viszonyoknak és a különböző időknek; nem tévesztetik-e szem elől azon változás, mely nálunk is, valamint a vallás, ugy a szabadság egyéb kérdésében közbejött? Engedelmével-szabad legyen továbbá kérdenem: vajon ezen intézkedéseknek mi az elve, mi az alapja? Szerintem ezen kérdésre hazánk és a törvényhozás története megfelel. Előjog volt az s feltétel, mely akkor az állammal szoros kapcsolatban állott. Mi volt ugyanis a magyar király? Az egyházi törvények védője, fentartója, végrehajtója, vagy a mint akkor mondani szokták: püspök a külsőkben. Ha most ezen elvet jól fontolóra veszszük, világosan kitűnik, hogy az abból folyt következményeknek hova kellett elvégre vezetniök. Mi volt ennek az eredménye ? Az, mit helyes itéletüek előre láttak, hogy ebből szükségkép be kellett következni, miszerint az államvallás egyedül uralkodó legyen, a minthogy az egyedüli uralkodásnak ezen jellege sokféleképen mutatkozott is. Higyék el uraim, hogy azon törvények, melyek oly sokszor panaszképen hozattak fel a katholikusok ellen; azon rendeletek, melyek ismét a katholikusok irányában a nyomasztó gyámkodás jellegét hordták magokon; higyék el, ez mind eredménye azon fusiónak, mely az egyház és az államhatalom, közt jött létre. Mihelyt a világi hatalom egyházi hatalommá is kezdett lenni, szükségképen uralkodóvá kellett válnia s az egyházi jogokat magához ragadva, épen ezen jogokkal igyekezett azt leigázni, ugy, hogy nincs annak f egy béli és kormányzati rendszerében semmi oly parányi és fontos, semmi oly lényeges és közömbös-, mibe a világi hatalom a legvégső consequéiitiáig feszegetett felügyeleti jogánál fogva nem avatkozott volna , és mit intézkedésének, gyámkodásának és nyomasztó pártfogásának körébe nem vont volna, ugy, hogy reá alkalmazhatni e tekintetben Cicerónak az istentagadó j Cotta szájába tett eme szavait: „Imposuisti in cervicibus nostris sempiternum dominum, quem die et nocte timeremus. Quis enim non timeat omnia providentem, et eogitantem, et animadvertentem, et omnia ad se pertinere pntantem euriosum, plénum negotii Deum." Ez idézetben szabatosan ki van fejezve amaz eljárás, melyet az állam az egyház irányában követett; saját érdekében a prokrusztesi ágy rendszerét alkalmazván reá. Szerintem Komárom város igen érdemes képviselője is észrevenni látszott ezen concret állapotokat , a melyeket valahányszor az egyház és állam közti viszonyról szó van, soha szem elől téveszteni nem szabad, ha igazságosak akarunk lenni; látszott, mondom, észrevenni ezen állapotokat és viszonyokat, mert beszéde végén, midőn a házat fölszólitá, hogy ne nyilatkozzék a fölött érdemleg, vajon ezen javak az állam, vagy pedig a katholikusokéi, hozzáteszi, mert ez időelőtti volna, miután ezen alapítványok természete és jogi viszonyai még nincsenek kifejtve. Igen helyesen, és országszerte ismert igazságszeretetétől nem is lehetett egyéb tanácsot várni, de a magam részéről engedje meg az érdemes képviselő ur, hogy hozzátehessem, miszerint óhajtottam volna, hogy az adott tanácsot akkor, midőn saját nézetét kimondá, szintén megtartotta és felfüggesztette volna ítéletét az iskolai alapra nézve, melyről szinte áll, hogy jogi természete még kimutatva nincs. E viszonyok egyébiránt, melyekről elébb szóltam, szerintem megszűntek, a mint a vallások egyenjogúsága és kölcsönös viszonossága kimondatott. Ezen elvnek kikiáltásával a dolgok uj rendje állt be; ezen elvnek kimondása által egyúttal kimondatott az egyház s a status közti elválás és ezen időponttól szerintem egyetlen feladattá lőn követni a coDsequentiákat, melyek ezen elvből folynak. Természetes jogi következés volt tehát, hogy midőn az állam kimondta elvben a vallások kölcsönös viszonosságát és egyenlőségét, az egyház is, mely ezelőtt szoros összefüggésben állt vele, megváltoztatja a status irányában követett, és kölcsönös engedményeken épült oeconomiáját, és mit évszázadokon át a statustól nyert jogok és pártoltatásért amannak cserébe adott, azt most ezen elv alkalmazásánál fogva jogosan visszakívánhatja. Viszszakivánhatja tehát azon alapokat és alapítványokat is, melyek rendeltetésűk, természetűk és ezerjóknál fogva őt illetik; jogosan kívánhatja, hogy azok kezelésében ne mellőztessék, mert ezeknek csak őt megillető sajátságában ö a statussal soha sem osztozkodhatik. Tudom, mert ismételten hallottam e házban ezen vita alkalmával, és pedig nyomatékkal mondatni hallottam egy félemletes ellenvetést, az 184 8. III. törvényezikk 6-ik szakaszára való hivatkozást. ISfem kerülöm ki ezen ellenvetést, és arra nyilt válaszom ez: az 1848-ik törvény kimo ndja ugyan a vallások egyenlőségét és a val-