Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-127

127. országos ülés február 22. 1870. 63 máskor követtetik, ott rendőr-féle ember által meggátoltatván, be nem mehetett. (A háznagy felé:) Engedelmet kérek háznagy ur, legyen szíves kihallgatni! Kovách László háznagy: Egy szót sem szólottam. Madarász József: Az emiitett képviselők közül Németh Albert barátom monda, Jöjjenek édes barátim, ott a szabad karzat, föl fognak arra mehetni; de a mint a bemenethez mentek, azon rendőrféle egyéniség azt monda nekik, hogy ma nem szabad nekik a szabad karzatra felmenni engedély nélkül. Megengedem, hogy a háznagy ur erről mit sem tud; óhajtom azonban, hogy a háznagy ur vagy alá rendelt tisztei soha oly egyént ne állítsanak a szabad karzat bejáratához, ki helytelenül kezeli azon leijárást, melyet helyesen kezelnének akkor, ha egyenesen megmondanák az illetőknek, hogy telve levén a karzat, többé föl nem mehetnek. (Felkiáltások: Elég már! Napirendre!) Azon egyén válasza azonban határozottan elutasító volt, mely szerint „ma rendkívüli intézkedések folytán a szabad karzatokra jegy nélkül meg nem nyerheti a bemenetet." (Felkiáltások: Napirendre!) Ezt képviselőtársaimtól hallván, kötelességemnek tartottam fölhozni. Elnök: Legyen meggyőződve a t. ház, hogy sem az elnökség, sem a háznagy semmit sem fog elmulasztani, mit a nyilvánosságnak föntartására a szabályok szerint meg kell tenni; és ha történtek volna egyes hibák, utána fogunk nézni s rajta leszünk, hogy többé ne történjenek. (Helyeslés.) Irányi Dániel: A mint a lapokból mindnyájan tudjuk, e napokban bizonyos Raspe Henrik nevű munkást fogtak el Pest városában. (Fölkiáltások jobb felől: Jól tették!) Ezen munkás, mint ugyanazon kutforrások mondják, külföldön a munkás-ügyben történt izgatásai folytán több hónapi íogságra Ítéltetett, jelesül Poroszországban és Bécsben. A mint meglehetősen megbízható kútforrásból értesültem, ezen egyént az itteni hatóság a bécsinek kiadni szándékozik. (Helyeslés jobb felől.) Én, t. ház, azt gondolom, a munkáskérdésben való izgatás nem oly közönséges bün, mely idegen földre való kiadatást vonhatna maga után; ez mindenesetre a népjog ama törvényei elleni vétség volna, mely a politikai bűnösöknek kiadatását tiltja. Ennél fogva én azon kérdést intézem a t. miniszter úrhoz, vajon: van-e tudomása arról, hogy Raspe Henrik munkás e napokban Pesten elfogatott, és miért ? Igaz-e, hogy nevezett munkás a külföldön izgatás miatt történt eimarasztaltatása folytán kiadatni ezéloztatik? Ha igaz: melyik törvényre alapittatik ezen eljárás? Kérem ez interpellátiómat a belügyminiszter úrral közöltetni. Elnök: Közöltetni fog a belügyminiszter úrral. Következik a napirenden levő tárgy folytatása. Gonda László: T. ház! (Zaj. Sokan elhagyják a termet.) Patay István: A hat órás uraknak jó volna itt maradni. (Derültség.) Elnök; Csendet kérek. Az idő drága, kezdjük meg a tanácskozást. (Halljuk! Halljuk!) Gonda László: T. ház! Midőn szólási jogommal élni kívánok, távol van tőlem azon szándék, hogy visszaéljek a becses türelemmel és a még becsesebb idővel. Ennélfogva csak igen röviden, a legátalánosabb körvonalokban fogom jelezni a szőnyegen forgó költségvetésre tartozó oly észrevételeimet, melyek még az eddigi felszólalásoknál el voltak hallgatva. Nem osztozom azok véleményében, kik az ily hosszura nyúlt vitában időpazarlást, időrablást látnak. Én ezeknek bátorkodom megjegyezni azt, miszerint, fölfogásom szerint, ez az első alkalom, midőn a magyar nemzet törvényhozása tüzetesen foglalkozik a culturai kérdéssel. Ennek fontossága pedig el nem tagadható. Ebben van hazánknak, nemzetünknek legelső vitális érdeke. És én e téren, mellőzve minden mást, egyszerűen csak a népoktatásról szóló törvényre kívánok észrevételeket tenni. Ezen törvénynek legutolsó (148.) §-a évenkint adandó hivatalos jelentést kivan a törvény végrehatásával megbízott minisztertől a hazai közoktatás ügyeinek miben léte felől. Ezen kívánat, t. ház, az, a mi legelőször nem teljesíttetett. Ez az, a mire nézve igen t. miniszter ur még csak indemnity kérését sem látta szükségesnek; ez az, a mi az én lelkemben aggodalmat költ. Ugyanis, ha mi el nem mondjuk, talán a közvélemény fog abból szemrehányást tenni, hogy minek a törvény, ha meg nem tartatik 1 Ugyanazon közvélemény szóvá teheti még azt is, hogy a hivatalos jelentést ugyan nem teljesítvén a t. miniszter ur, adott a képviselőház elé nagyon szép igéretszót arról, hogy majd jövőre teljesitendi. De van egy magyar közmondás, mely azt tartja: az igéret szép szó. Minden Ígérethez bizonyos neme a jóhiszeműségnek, bizonyos pietás kell, mely azt készpénz gyanánt elfogadja. A férfias nagykorúságot jellemzi az, midőn a tényadatokról beszélő számokat kívánunk szemközt az édes testvérrel, a jó baráttal, az üzlettárssal, vagy épen a felelős miniszterrel. Ezen kérdés megoldása az, t. ház, mely mintegy culturaképességi bizonyítványt adand nemzetünkről, fajunkról, miszerint elhagyván a gyermekes jóhiszeműségnek és kiskorúságnak