Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-126

50 126. országos ülés február 21. 1870. kormányzat létesittetik, akkor kezet fogok a miniszter úrral. Az ily módon létrehozott autonómia valóságos sarkköve lenne a szabadságnak. Holott ha máskép eselekesznek, akkor az a szabadságnak egy tiprása, a szabadságnak ostora leend, nem lesz, más mint a szabadság köpenyege alatt a hierarchia hatalmának növelése. Ez pépedig vészes következményekkel fog járni. Ez nem kötelezheti a katholikus híveket, ez nem kötelezhet engem, sem elvtársaimat, kik természet adta jogainkat gyakorolni kívánjuk. Hogy tehát a katholikus autonómiai gyűlés határozatai kötelezők legyenek, nem elégséges, hogy némelyek szabályokat készítenek el, midőn elkészítették a szabályokat, felterjesztik ő felségéhez, ő felsége szentesíti és már itt van a szabály, a mely kötelezi a híveket, a kiknek autonóm önkormányzati joguk van. Hiszen, ez nem állhat az alkotmány értelme szerint. Nem azért, mert szabályokat alkotni, és mintegy törvényeket, mert hisz törvénynyé lesznek az ily módon alkotott szabályok, alkotni, létrehozni csak az országgyűlésnek a fejedelemmel együtt lehet, azontúl a mi van, az egy sem törvényes rendelet. A 48-iki és egyéb hazai törvényeink értelmében minden rendelet vagy törvény ő felségének szentesítése után az illető miniszter ellenjegyzésével adandó ki, és igy az oly szabály, mely egy törvény alakját képviselné a katholikusokra nézve, ha az illető miniszter, ki a törvény szerint felelősségre vonható, ellenjegyzésével ellátva nincs, a katholikusokra nézve nem lehet kötelező. A t. cultusminiszter ur tovább menve, azt állította, hogy a községi iskoláknak barátja. Igen örvendek, hogy e szép hajlamát itt nyilatkoztatni méltóztatott , örvendek neki azért, mert hiszem, hogy nem csak szóval, hanem tettel is be fogja azt bizonyítani, hogy a községi iskolák ügyét fölkarolja. De fájdalom, t. ház, nekem eddig az ellenkezőt kellé tapasztalnom. Nem említek fel többet, csak Eger városát, (Halljuk Eger városának haját) felemlíthetnék én más városokat is, (Derültség) péld. Nagy-Váradot, Budát, Szombathelyt, melyek e részben ugyanegy hajóban eveznek Egerrel. (Derültség.) Nem említek föl mást, csak Eger városát azért, mert az ottani viszonyok és helyzet előttem ismeretesek. Eger város képviselőtestülete elhatározta, hogy minden iskoláit községieknek nyilvánítja; a papság, a főpapság minden áron, mindenféle eszközök felhasználása mellett, melyeket részletezve itt előadni nem akarok s melyek nem helyeselhetek, oda igyekezett, hogy a közös iskolák létrehozását megakadályozza, izgalmat, viszályt idézett elő, a nép közt erőszakkal elfoglalta a közös iskolákat, a képviselő-testület visszafoglaltatta, s mikor az igy visszafoglalva lett, a papság a kormányhoz folyamodott segélyért. A kormányhoz folyamodásnak következése az lett, hogy kir. biztos küldetett Egerbe, a ki Eger város községétől az általa már 70 év óta tulajdoni joggal birt iskolákat a papság kezébe adta, és azoktól, kik az iskolákat 70 év óta birták, királybiztosi hatalom hozzájárulásával, egyenesen egyoldalú miniszteri rendelet által elvétette, és ma is még perlekedik a város az érsekkel, mert felekezetiekké akarta tenni a képviselőtestület határozata ellenére az iskolákat. E tekintetben kénytelen voltam a ház asztalára egy határozati javaslatot letenni, a melynek fölvételét a részletes tárgyalás alkalmával kérni fogom és midőn ezt teszem, méltóztassék elhinni, csak képviselői állásomnak kívánok megfelelni, mert én az igen t. cultusminiszter urnák tisztelője vagyok ós igy tehát ebben személyes indok nem vezérel. Azt méltóztatott mondani a t. cultusminiszter ur, hogy a közös iskolákat létrehozni nem oly könnyű föladat, mert ehhez tanerők, taneszközök és főleg közszellem szükségesek. Beismerem, t. ház, hogy ez szükséges, hanem azt hiszem, ha komoly az akarat, a tanerőket és a taneszközöket a hazában fői lehet találni. A közszellemet és a taneszközöket a hazában föltalálni lehet, a közszellemet egyszerre ugyan előteremteni nem lehet, de lassankint kell előkészíteni és megérlelni. Erre pedig legjobb mód. ha azok a tanfelügyelők, a kiknek kezében a népnevelés terén oly tekintélyes hatalom van a törvény által biztosítva, ha azok oly emberek közül választatnak, a kik szakképzettek, s a nép bizalmát bírván, szivökön hordják a népnevelés ügyét. Azt hallottam említtetni Horváth Mihály t. képviselőtársam és 1848-iki cultusminiszter által, hogy az alapítványokról a törvényhozásnak nincs joga intézkedni, mert azok az egyházéi, katholikus alapítványok, azok fölött tehát nem rendelkezhetik más, mint a katholikus autonómia, mely Krajcsik képviselőtársam szerint már létre is jött, tehát az egyháztanács intézkedik. Felfogásom szerint ez nem áll, mert régi törvényeinkből ilyen az 1723. XCVI.t. ez., mely ezen alapítványoknak mimódon használását rendeli meg a törvényhozás által; továbbá az 1741. XLIV t. ez. , mely azok mi módon kezeléséről és hovafordításáról szól, az tűnik ki, hogy a törvényhozás ezen alapítványokról rendelkezett; az 1729ki XXI. t. ezikkben a zágrábi püspök felszólittatik, hogy a megyében található minden alapítványt vizsgáljon meg és számadását terjeszsze a legközelebbi országgyűlés elé. Ha ezeket, mondom, tekintetbe veszem, ugy találom, hogy a törvényhozás ennek előtte intézkedett ezen alapítványokról. Már most kérdem t. ház, ha ez fenál-