Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-140

386 140. országos Ülés márczius 9. 1870. de nem hiszem, hogy föladata lett volna, hogy magába felölelje mindazt, mit a nemzetnek, ha egyszer a kiegyezés sikerül, a jövendőben tennie kell. Ily átalános értelmet, hogy a mi abban nincs, azt tenni nem lehet, ama fölíratnak tulajdonítani képtelenség. De különben, hogy mit kelljen tennünk, benn van azon fölírat egyik passnsában, benn van ott, hol azt mondja, hogy készek vagyunk fátyolt vetni a multakra, mert én legalább tagadom, hogy akár az indítványozó, akár a képviselőház a multakra való fátyolvetést is ugy értette volna, hogy mi megfeledkezve minden bántalmakról, készek vagyunk áldozatot hozni azok javára, kik ellenünk voltak, azokat pedig, kik mellettünk voltak, eltaszítjuk. (Élénk tetszés bal felől.) Ily értelemben azt az 1861 -ki országgyűlés nem vette, ily értelemben azt a nemzet nem vette és nem vehette, mert ha ily értelemben vette volna, szégyenfoltot sütött volna homlokára. (Tetszés a bal oldalon.') Különben nagyon veszedelmesnek tartom azon tant, melyet miniszterelnök ur tegnap ismét hirdetett, s melyből az folyik, hogy azok, kik a bekövetkezett kiegyezés után azt akarják, hogy a legkevesebb lehető is megtörténjék azok iránt is, kik a haza érdekei mellett küzdöttek azon időben, a fejedelmet arról fogják meggyőzni, hogy nem lehet a népek szivét megnyerni, mert ha ez állna, ez azt jelentené, hogy a nemzetnek legszerényebb óhajtása is, mely azokra vonatkozik, kik mellette küzdöttek, hogy a nemzetnek legkisebb loyalitása azok irányában, kik érte szenvedtek és küzdöttek, megsértése a loyalitásnak a fejedelem irányában, vagy is azt tenné, minél átkosabb tan aligha lehet monarchiában, hogy a nemzet érdekének és becsületének kérdése ellentétben áll a fejedelem iránti loyalitással, {Igaz! bal felől,) és ez ellen én mind a nemzet, mind a monarchikus elv nevében határozottan tiltakozom. (Tetszés bal felől. Fölkiáltások: Mindnyájan!) Különben t. ház, miután — miként elmondottam — beszédem elején én a határozati javaslatot részletesen és tüzetesen most tárgyalni nem akarom, (Derültség a jobb oldalon) ezen, a miniszterelnök ur észrevételeire tett ellenészrevételeim elmondása után igen röviden egy pár szóval be fogom zárni beszédemet. (Halljuk!] Én, t. ház, tudok magamnak képzelni esetet, — bár azt tartom, hogy mi azon esetben nem vagyunk — midőn egy nemzet politikai okoknál, politikai kényszerűségnél fogva azt > mondhatja az ő érte érdemeket szerzett fiainak, hogy hiszen ti ezt hazafiságból tettétek, — helyzetem most nem engedi, hogy most rajtatok segítsek, tűrjétek el, hogy most nem jutalmazlak benneteket. Én értem még azt is, hogy tovább menjek, — bár ismétlem, hogy a mi helyzetünket nem ismerem el olyannak, -- hogy mondhassa egy nemzet, mint nemzet azoknak, kik a nemzetért tett szolgálatok - folytán szenvednek és süllődnek, a nyomorultaknak, özvegyeiknek ós árváiknak, hogy én ti rajtatok, mint nemzet nem segíthetek, hanem kopogtassatok az egyes honfiak ajtaján: és ha ily helyzetben lennénk, részemről magam is kész volnék arra, hiszen ugy is naponta fogy azok száma, kik e segélyt igénybe vehetik. De uraim, itt nem csak arról, hanem másról is van szó. Szó van a nemzet adott szaváról, szó van arról, hogy a nemzet tett ígérete megtartassék-e, vagy nem ? (Ugy van! Élénk helyeslés bal felől.) Ezzel szemben nincsen politikai tekintet, ezzel szemben nincsen opportunitás szempontja, mely megállhatna. — Es én igen kérem, méltóztassanak megkímélni Magyarország történelmét azon szennyfolttól, hogy bele legyen irva, hogy Magyarországnak volt felelős magyar kormánya, és Magyarországon volt egy párt, mely megengedé, hogy a nemzet által adott szó szentsége megsemmisíttessék. (Zajos és hosszan tartó éljenzés bal felől.) Szalay Sándor: Elállók. P.Szathmáry Károly: Elállók a szótól. Simonyi Ernő: T. ház! (Hosszan tartó zaj.) Miután a tegnapi napon a t. ház elhatározta, hogy a honvéd rokkantak ellátásáról szóló határozati javaslat a költségvetés 5. pontjánál fog tárgyaltatni, én minden erre vonatkozó észrevételeimet azon időre tartom főn. (Helyeslés jobb felől) és most csak néhány rövid megjegyzést teszek azokra, a mik a költségvetésre vonatkozólag fölhozattak. Mindenek előtt egy pár megjegyzést akarok még tenni azokra nézve, a mik a testőrségről mondattak. Én már tegnap is, és előbbi alkalommal is azt találtam, hogy a miniszterelnök urnák már előbbi alkalommal egy, e tárgyban hozzá intézett interpellátióra adott fölvilágositásából az tűnik ki, hogy ő a testőrséget ugy tekinti, mint a mely királyi adomány által alapíttatván, egyedül a fejedelem akaratától függ azt továbbra is föntartani, vagy azt akarata szerint változtatni. Ez, nézetem szerint, hiba: mert a testörségi intézmény törvény által van megállapítva, föltételei, hivatása törvényben van meghatározva és ezen törvényes határozattól csak törvény által lehet eltérni. A testőrség törvénybe czikkelyeztetett először 1765ben a Vl-ik törvenyczikkben, midőn annak létezése elfogadtatott, és a testőrség kapitánya az