Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-139

352 139. országos Ülés márczius 8. 1870 vaslat nem egyedül nyugdijakra, hanem — ha én jól olvasom — egyúttal bizonyos kiskorú árvák gyámolitására is vonatkozik. (Fölkiáltások joob felől: Hisz mind egy rovathoz tartozik. De­rültség.) Én azt hiszem, t. ház, igen jól fogják tudni azok, kik jó kedvvel veszik azt, hogy bizonyos gyámolitás nem csak nyugdíjazás-, hanem ado­mányképen is adathatik. Annál kevésbbé hiszem pedig, hogy igen jó kedvet nem lehet mutatni akkor, (Oh! oh!) mikor nyomor enyhítéséről van szó. Mivel tehát ugy sem lehet meggátolni, hogy az átalános vita alkalmával még más javaslatok is be ne adassanak e tárgyban, s ugy sem le­het megszabni, hogy erre az átalános vita al­kalmával ki ne terjeszkedjenek a fölszólalások: én csatlakozom Debreczen városa képviselőjének azon óhajtásához, hogy a határozati javaslat föl­olvastassák, és az átalános vita azután kezdes­sék meg. (Helyeslés a szélső balon.) Zsedényi Ede: Debreczen városa érde­mes képviselőjének előadását ugy fogtam föl, hogy miután a ház határozata szerint az Ivánka és társai által beadott indítvány együttesen fog tárgyaltatni a honvédelmi költségvetéssel, ő arra kéri a t. házat, hogy méltóztassék kimondani, vajon tüzetesen akarja-e ezen határozati javas­latot tárgyalni az átalános vagy a részletes vi­tában. E tekintetben tehát határozni kell. Az én véleményem szerint áll az, mit a miniszterelnök ur mondott, hogy t. i. miután ez indítvány a költségvetés egy bizonyos czimére, t. i. a nyugdijakra vonatkozik, — mert az indít­vány egyeneseü a honvédek özvegyeinek és ár­váinak nyugdijáról szól — következetesen an­nak tárgyalása és a költségvetésnek illető ezi­méhez — úgymint a 4. ós 5-ik czimekhez — tartozik; ha az átalános vitánál erről szólani méltóztatik, azt senki sem akadályozhatja. A mi azonban a tüzetes tárgyalást illeti, véleményem szerint a képviselőház a miniszterelnök ur véle­ményéhez fog járulni; mely abban áll, hogy a végből, miszerint e tekintetben határozat ho­zathassák, szükséges, hogy a határozati javaslat az illető czimnél tárgyaltassék. (Helyeslés joob felől.) Nyáry Pál: Én valóban csodálkozom t. ház, hogy miután az igen t. miniszterelnök ur nyilatkozott, az ő nyilatkozata folytán a t. ház nem olvastatta föl a határozati javaslatot. Mert habár a t. miniszter ur csak a részletes tárgya­lásnál a nyugdijak cziménél kívánja annak tár­gyalását, ő is elismeri, hogy nem lehet, — mint ő monda — senkit sem lehet akadályozni ab­ban, hogy e tárgyat az átalános tárgyalásnál is előhozza. Ennek természetes következménye az, — habár ki nem mondotta is világosan a miniszter ur — hogy tehát föl kell olvasni. A legnagyobb következetlenségnek tartom azoknak részéről, k^k már e tárgyban szóltak, vagy a mint látom, szórni akarnak (Derültség jobb felől) — mondom — következetlenségnek tartom azt, hogy helyeselvén a miniszter urnák előre bocsátott elveit, azoknak következetességét megtagadják, mert ezeknek fölfogása föltételezi azt, hogy lehet az átalános tárgyalásnál oly dolgokról is szólani, melyek a ház elé nem is terjesztetnek. Kétséget nem szenved, hogy mikor a ház e tárgyban azt határozta, hogy az indítvány a honvédelmi költségvetéssel együtt tárgyaltassék, már akkor implicite elhatározta azt is, hogy a midőn az átalános tárgyalás megnyílik, fölolva­sandó azon határozati javaslat, melynek tárgya­lása összeköttetett a. költségvetés tárgyalásával. Pulszky Eerencz : T. ház! Az én ál­lásom igen nehéz, mert előre megezáfolta Nyáry képviselő ur azt, mit ő gondol, hogy én mon­dani fogok. (Derültség.) Legyen azonban szabad kimondanom, hogy az ő gondolata, meg az, t a mit mondani akarok, nem egészen vág össze. Én ugyanis mást akarok mondani, mint a mit ő gon­dolt : hogy mondani fogok. Lássuk először, miben értünk egyet, és mi­ben különböznek nézeteink? Egyetértünk abban, hogy az átalános tárgyalásnál sok mindenről lehet szólani. Ez világos, mert hiszen tudjuk, hogy szólottunk mi már egy más átalános tár­gyalásnál, a eonciliumról és az orthodos zsidók­ról is, (Derültség) pedig jól tudtuk, hogy sem a conciliumra, sem az orthodos zsidókra nem fog hatni mit mi mondtunk. Szabad az átalá­nos vitánál sok mindenről szólani, mert beleillik a vita keretébe, erre nézve tehát nincsen véle­ménykülönbség. A másik kérdés az, hogy miben nem egye­zünk meg ? Ugy hiszem abban, hogy fél kell-e olvastatni a határozati javaslatot vagy nem. En részemről azt hiszem, hogy nem kell fölolvas­vastatni, azért, mert nézetem szerint a határo­zati javaslat fölolvasása csak azon czélból tör­ténhetnék, hogy az iránt határozzunk, holott pedig az átalános vitának más eredménye nem lehet, mint az, hogy az előterjesztett munkálat a részletes vita alapjául elfogadtatik-e vagy nem. (Helyeslés jobb felől.) Azt, hogy ezután beleereszkedjünk vagy ne ereszkedjünk a nyugdijak kérdésébe, ezt itt elhatá­rozni nem lehet. A mi itt történik: az csak kis­szerű csatározás. Itt előlegesen megpróbáljuk a huszár-fogásokat, (Derültség) hanem a döntő ha­tározat a szóban levő kérdésre nézve nem az átalános vitához tartozik, hanem tartozik egye-

Next

/
Thumbnails
Contents