Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-124

22 124. országos Illés lebruár 18. 1870. Ghyczy Kálmán t. képviselőtársam önmaga is történelmileg előadta, hogy, miként később a vallásalapnak legnagyobb része az eltörlött szerzetesek vagyonából lett alapítva: ugy lett a tanulmányi alap is az eltörlött jezsuita-rend ingó és ingatlan vagyonából Mária Terézia királyné, mint a katholikus egyház legfőbb védője és patrónusa által tanulmányi alapul designálva és tömöritve. Továbbá nézetem mellett harczol a folytonos gyakorlat 1848-ig. Névszerint az eredeti tanulmányi alap mindenha és csak is katholikus iskolákra lett fordítva. Hiszen t. képviselőtársam velem együtt nagyon jól tudja, hogy bár a ratio educationis rendszere szerint némely tanintézetek királyi felügyelet alá vétettek is, de mi régibb emberek, kik akkor növendékei voltunk a régi akadémiák és gymnasiumoknak, nagyon jól tudjuk, hogy bár azok királyi nevet viseltek, milyenek voltak pl. az u. n. budai archi-gymnasium, ilyen a pozsonyi, kassai, váradi, zágrábi és győri jogakadémiák, melyek ugyan „királyi" ezimmel lettek felruházva, de mindezen intézetek egész 48-ig nem szűntek meg hitfelekezeti iskolákként szerepelni. T. képviselőtársam legfőbb érvét a kezelési módból merítette, abból, hogy a tanulmányi alap állandóan a helytartótanács által kezeltetett. Ugyan, t. képviselőház, ad-e a kezelési mód valakinek tulajdoni jogot ? vajon a tulajdonos irányában a kezelési mód által a kezelőre nézve van-e praescriptio ? Én ily jogelvet nem ismerek. (Helyeslés jobb felől.) Hiszen t. képviselőtársam velem együtt nagyon jól tudja, hogy ezen kezelési mód magának az uralkodó vallásnak állásából keletkezett; velem együtt nagyon jól tudja, hogy a magyar törvényhozás a katholikus vallást uralkodó vallásnak mondván ki, nagyon természetesen hallgattak azon katholikus hivek, kiknek érdekében ezen törvény hozatott, és hallgattak azon katholikus főpapok és egyházférfiak, a kik a kiváltságban részesültek, és a kiket a „do ut des" elve vezetett sokszor a kormánynyal szemben. De megváltozván azóta a helyzet, a XIX. század korszellemével és fölvilágosodottságával többé nem is férhetvén össze az uralkodó vallás intézménye: ugyan mi következik ebből? Az-e, hogy azon alapitványok, melyekbe a kormány, az állam csak mint kezelő foly be, elsajátíttassanak? Ez annyit tenne szerintem, mintha ezen törvényhozás, ezen képviselőház, mely állásánál fogva hivatva van mások jogait tiszteletben tartatni ós érvényesíttetni, azokat önmaga elsajátítaná. (Helyeslés!) Egyszerűen és következetesen, a szoros igazság szerint az következik ebből, hogy számon vévén azon tanulmányi alapokat, a melyek az ujabb évtizedekből, mint én is tudom, különösen a stipendíalis | tőkékből átalános nevelési czélokra lettek alapítva, azok különöztessenek el kellő vizsgálat utján, a többi ismét, a tisztán hitfelekezeti tanulmányi alap, a még megszületendő autonómiának adassék át. T. képviselőtársam felhozta — bár e passusra vonatkozólag az igen t. cultuszminiszter ur is megtette már megjegyzéseit — legyen szabad nekem is megjegyzést tennem, hogy ha mint hiszi, megszületik is ezen autonómia: az a czélnak és szükségnek nem fog megfelelni. Én ugy gondolom, legalább az autonóm kérdésben a t. képviselő urnák nagyon sötét szemüvege vén. En ellenkezőleg vagyok meggyőződve. Én hiszek a XIX. század korszellemében és hivatásában és hiszek abban, hogy a nyolcz millió katholikus megértve a korszellem intését, képes a szabadelvüség és felvilágosodás zászlóját elől lobogtatni, és azzal a t. képviselő ur szerinti retrográd irányú papsággal szemben a kesztyűt felvenni, és haladni azon az utón, követni azon példát, melyet protestáns testvéreink kijelöltek és mutattak. Ha ehhez nem volna bizalmam, ha ez meggyőződésem nem lenne, kétségbe kellene esnem a fölött, hogy a katholikus vallás, mely anyja volt a reformátiónak is — és én meghajlok a reformátió érdemei előtt, mert tudom, hogy az előhaladás volt az emberiség és eivilizátió törtöntében — akkor begyőzve kellene lennem arról, hogy a katholikus vallás nem képes befogadni a műveltséget, az előrehaladást; az esetre hinnem kellene, hogy nyolcz millió katholikus közt nincsenek intelligens férfiak, kik a szükség esetében még a retrográd irányú papság-. gal is készek megküzdeni, s van annyi lelki erő bennök, hogy az autonómiát meg tudják teremteni. Pedig gondolom, a t. képviselő ur is e hitet és föltevést még gondolatában is velem együtt határozottan visszautasítja. T. képviselőtársam, talán épen azon reménytelenségben azt mondta, hogy nagyobb megnyugvással fogná a katholikus ifjúság nevelését az egyes miniszterre bizní, még ha nem felelős is, mint például a papság kezére. Ha t. képviselőtársam talán az általa sötét színben látott és ismert papságot érti, megengedem. De tovább megyek, t. ház. Én, bármily tisztelettel viseltessem a parlamentáris kormány iránt, és bármenynyire tisztelem is a cultuszminiszter urat, a ki hiszem, arról meg is van győződve, mindamellett azon nézetemet nyilvánítom, hogy én a hitfelekezeti iskolákat, ha már annak lennie kell, mert azt tartom, Magyarországon a közös iskolákra még fájdalom! egy hitfelekezet sincs egészben megérve, akkor is több bizalommal és örömmel látom az autonóm egyházi testület kezében, mint bármely más egyes tiszviselő vagy miniszterében. Ezek azon indokok, t. képviselőház, a me-