Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-135

135. országos Ulés márczios 3. 1870. 275 tetik, akarata ellenére, csupán a levegő változta­tás kedvéért Pestről Munkácsra tétetik át. Ily előzményes esetet soha nem akarnék. Ott, hol a kegyelmezésnek helye vau, tessék fo­lyamodni az illetőnek a miniszterhez, és én jót állok érte — a mint én ismerem az igazság­ügyminisztert, — hogy az kérelmét teljesíteni fogja (Élénk helyeslés.) Én, a mint mondom, nem akarok a tárgy­hoz hosszan szólni, hanem a költségvetést a rész­letes vita alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Kiss János; T. képviselőház! Az igaz­ságügyminiszternek költségvetése átalános tár­gyalás alá kerülvén : kötelességemnek érzem e tárgyhoz, mint a mely foglalkozásomhoz tarto­zik, hozzászólani. Én ugy vagyok meggyőződve, hogy egy ál­lamban az igazságkiszolgáltatás szervezésének Keresztülvitelére, ugy gyorsaságra, mint igazságra nézve legtöbb befolyással bir az igazságügymí­niszter minden államban. Az igaz, a mit La­tinovics Vincze t. képviselőtársam mondott: hogy 1848-ban történt, átalakulás; csak az nem igaz, hogy a magyar nemzet 1848-ban forradalmat csinált volna, mert 1848-ban a magyar nemzet önvédelmi harezot folytatott azok ellen. Kik is­meretesek önök és az egész czivilizált Európa előtt. Ezzel tartoztam feleletül arra nézve, hogy ne láttassék a külföldön, mintha a magyar nem­zet elismerné azt, hogy forradalmat csinált volna 1848-ban. Az igazságügyminiszter úrtól 3 éven át a haza polgárai elvárták volna azt, hogy az igaz­ságszolgáltatásra nézve mulhatlanul szükséges codificatiónál, oly törvényjavaslatokat terjeszszen a ház elé s azokat vezesse be, melyek legköny­nyebbé, leggyorsabbá s legigazságosabbá tették volna az igazságkiszolgáltatást; azonban, ha rátekintünk az igazságügyminiszter müvére, a perrendtartásra: a legszomorúbb jelét látjuk an ­nak, hogy hazánkban az igazságkiszolgáitatás egyes esetekben hajótörést szenved. Magok a bí­rák, kik az igazságszolgáltatással naponkint fog­lalkoznak, már kevés idő alatt meggyőződtek arról, hogy a perrendtartásnak szakaszai egy­másba ütközők, homályosak, ellenkezők s zava­rosak. Ha tehát oly perrendtartást adunk a bí­rák kezébe, melyben magok a birák sem tudnak kiigazodni, kérdem azt : vajon a haza polgárai, kik nem foglalkoznak szüntelenül az igazságki­szolgáltatással, magok ügyeinél hogyan fognak eligazodni a perrendtartásnak zavaros szabá­lyaival ? Megfoghatatlan előttem az, hogy a perrend­tartás behozatalának végszakaszában felhatalmaz­tatott az igazságügyminiszter ur arra, hogy ide­iglenesen a sajtóperekre a kerületi vegyes bíró­ságoknak felállítását szervezze s törvényjavaslatot terjeszszen ez iránt a ház elé. S mégis a sajtó­vétségek fölötti birák, kik ideiglenesen a kerü­leti táblai személyzetből voltak átalakítva, kik épen a legfontosabb ügyekben ítélnek a honpol­gárok személyes szabadsága s vagyona fölött s úgyszólván szólásszabadság s irodalom fölött, hogy azoknak mikénti szervezése iránt e mai napig sem adott a ház elébe az igazságügymi­niszter törvényjavaslatot s mégis a költségvetés­ben ezen kerületi vegyes bíróságoknak további fentartását látom czélba venni, melyek jelenleg is mint ideiglenes és nyílt parancs által behozott bíróságok szerepelnek. (Fölh'áltások jobb felől: El­áll') Tessék csak várni. A költségvetésben a 3. ezim alatt vannak a fegyencz-intézeteknek költségei. Ezen költsé­geket átfontolva, a legsötétebb események jönnek szemem elé, és akkor visszaemlékezem a múlt évi Julius 13-ra. mely nap épen forduló napja Böszörményi bezáratásának, és azon kötelesség­nél fogva, a melylyel az igazságügy miniszter ur a ház iránt tartozik, a múlt év Julius hónapjá­ban, akkor, a midőn Böszörményinek a bebörtö­nöztetésére Irányi Dániel képviselőtársain vitat­kozása folvtán a t. igazságügyminiszter ur felelni méltóztatott, és vádolni a honpolgároknak egy részét azzal, hogy azok nem tettek eleget köte­lességüknek : nem folyamodtak Böszörményi meg­kegyeímeztetéseért, és ezért nem is adhatott Bö­szörményinek kegyelmet. En ezen vádat oly sú­lyosnak tartottam a haza és Európa előtt, hogy az ellenében kötelességemnek éreztem a ténykö­rülményeket felsorolni és az összes Európa előtt földeríteni azon körülményt, hogy voltak a ha­zában törvényhatóságok, elkezdve Szatmár vá­rosán, Szatmár. Szabolcs és Mármaros megyék, a melyek kegyelemért folyamodtak; kötelessé­gembői kifolyólag bátor voltam a ház előtt a miniszter úrhoz interpellatiót intézni, a mely in­terpeiíatiónak ötödik pontja e következő : „ Tétetett-e a miniszter ur vizsgálatot az iránt, hogy Böszörményi László köztudomásilag, s orvosi bizonyítvánvok szerint is súlyosan beteg levén, kinek roszakarata, vagy hivatalos mu­lasztása folytán hagyatott mégis haláláig ezen egészségtelen helyen, a nélkül, hogy akár orvosi ápolásról, akár kórházba, vagy más egészségesebb helyre áttételéről gondoskodás történt volna ?" T. ház! A mint a miniszter ur váddal illette a haza polgárainak egy részét, hogy nem tettek eleget kötelessegöknek, én épen oly alapokon bátor voltam a haza polgárainak egy részét és a törvényhatóságokat megvédeni, és fölhívni a miniszter urat interpellatiómban az iránt: hogy azon mulasztásoknak és roszakaratnak kutfeiét puhatolja ki és terjeszsze a ház elé, és ime fáj­35*

Next

/
Thumbnails
Contents