Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-135

135. országos ülés ntéíczius 3. 1870. 269 igazságot szolgáltatnak, hanem a boszu alapján itólik el a vádlottat. 1791-ben a királyi táblára volt a „decidit" joga ruházva, de megtartotta a vizsgálati jogot, a „eognoscit* jogát a királyi közvádló. Láttuk a múlt században lefolyt perekből, láttuk a 30-as években lefolyt perekből, hogy a királyi közvádló mily keveset adott a vizsgálat eredményére , és mily sokat hallgatott azon erőszakos utasításokra, melyeket Bécsből kapott. A Wesselényi-Kossuth-féle perben csak egy tényre vagyok bátor a t. ház figyelmét fölhívni. Wesselényinek szabad volt szabad lábon maradnia, Kossuth pedig vizsgálati fogság alá vétetett, pedig mindkettő ellen ugyanazon vádat emelték; Kossuthot a királyi közvádló szükségesnek tartotta ártalmatlanná tenni, rnig Wesselényivel szemben azt szükségesnek nem tartotta. Mai napig nem változott a királyi ügyigazgatóság állása legkevésbbé sem. Mai napon a királyi ügyigazgató a haza minden polgára szabadságának föltétlen ura. Fölhívom a t. miniszter urat, miszerint, ha ezen állításomban kétkednék, ha csak egy betű is nem igaz vagy túlzott, engem megczáfolni szíveskedjék. Ez nagy szó, t. ház, ha a királynak van egy hivatalnoka, a ki bizonyos bűntényeknél szabadon rendelkezik. Alkotmányos államban ezt egy perezig is megtűrni azoknak, kik ennek megváltoztatására hivatvák, annyi, mint megtagadni minden alkotmányosságot. (Igaz! bal felől.) Mert hol a személyes szabadság biztosítva nincs, ott az én meggyőződésem szerint az alkotmány c^ak szemfényvesztés. A hol ily institutiók föntartását politikai okokból szükségesnek tartják, ott igenis védelemre találni fognak azoknál, kik azon politikát, melynek támogatására \]j eszközök szolgálnak, fen akarják tartani ; de valódi alkotmányos embernél védelemre soha nem fognak találni. T. ház! A királyi ügyigazgató, ha ma elfogat bárkit, a vizsgálatot húzza, vonja, ugy folytatja, a mint neki tetszik. A királyi ügyigazgatótól függ elhatározni: mikor tartja a vizsgálatot befejezettnek, és tőle függ elhatározni : hogy a vizsgálat folyama alatt, mely nem ritkán évekre terjed, akarja-e a vádlottat szabad lábra állítani, vagy nem. Pedig lehetséges, t. ház, hogy az illető vádlott a törvény szerint még nem is lenne annak tekinthető, hanem csakis a királyi ügyigazgató által tartatik annak, kit a hivatalos túlbuzgóság kisodort medréből. Ha ekkor aztán a vádlott bűntelensége b ebizony itta tik, hol van azon hatalom, mely őt ezért kárpótolhatná, és mely által a büntetés helyrehozhatóvá tétetnék ? Es hogy ez így áll, t. ház, csak még egy pár példára akarok hivatkozni. Az Asztalos-Madarász-féle perben a miniszter ur kénytelen volt bevallani, hogy a királyi ügyigazgatósággal szemben maga teljesen tehetetlen. Vádlottak folyamodtak a királyi táblához, hogy szabad lábra állíttassanak; a királyi tábla azonban elutasította magától az illetőséget. Fölebbeztetvén az akkori hétszemélyes táblához, ez utasította a királyi táblát, hogy érdemileg határozzon a fölött: vajon szabad lábra bocsáthatók-e a vádlottak, vagy nem? A királyi tábla tehát másodszor is belebocsátkozott érdemileg, s azt mondta, hogy neki nincs joga e tárgyban határozni, mert ugyanakkor a királyi ügyek igazgatója részéről a legerélyesebb föllépés alakjában repraesentatió történt ugyanezen felsőbírósághoz, és ez ügyben magának vindicálta a jogot itólni, s megtagadta azt a királyi táblától és hétszemélyes táblától. S miért? mert ő támaszkodott a száz éves gyakorlatra. A felsőbb bíróság bizony nem szívesen, de kénytelen volt vagy a törvényt, vagy a törvénynyé vált gyakorlatot respectálni. Azonban a miniszter ur az én fölfogásom szerint belátja, hogy e hivatallal szemben mily nehéz állása van; mert más esetekben máskép tett: itt megengedem, mert nem egyenesen hozzá folyamodtak, nem volt joga hozzászólni; de volt más eset: bizonyos szentesi ügyvéd esete, a kit szintén felségsértési vád alá helyezett a királyi ügyigazgató; itt már intézkedett az igazságügyi miniszter, mert szabad lábra bocsátásért folyamodott az illető fél nem csak a királyi ügyigazgatóhoz, hanem az igazságügyi miniszterhez is. A királyi ügyek igazgatója ez esetben azt hitte, hogy czélszerübb lesz a miniszter véleményét kikérni. A miniszter ur azt mondta, hogy nincs semmi kiíogása a szabad lábra helyezés ellen, és igy a királyi ügyek igazgatója kibocsátotta. Ezen esetben tehát, nem tudom mi okból tartotta az igazságügyminiszter ur jogkörébe tartozónak, az előbb emiitett esetben azonban nem ; különben, hogy határozott és igy határozott, azt köszönöm, mert igazságosan határozott. Számos esetet tudnék fölhozni, melyek mindazt bizonyítják, hogy a királyi ügyek igazgatója a hatalomhoz, melyet kezében tart, nem csak ragaszkodik, hanem azzal a közszabadság rovására vissza is él. Visszaél nem törvényes szempontból, de visszaél az alkotmányos tiszta jogérzet szempontjából is. Midőn a katonai törvényszékek után a királyi ügyek igazgatósága életbe lépett, 60-nál több felségsértési ügy adatott kezéhez. A katonai törvényszékek ez ügyeket, — legalább ez esetekben el kell ismer-