Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.
Ülésnapok - 1869-124
124. országos Biés február 18. 1870. 17 azért is fölszólalnék, indítva érzem különösen az általam igen t. Horváth Mihály képviselőtársam fölszólalására némelyeket megjegyezni, már csak azért is, mert ha ő szives volt bennünket itt ez oldalon megkülönböztetni vallás és vallásfelekezet szerint: erkölcsi kötelességemnek tartom mint római katholikus ember fölszólalni csak azért, nehogy az általa ékes rethorikai szabályok szerint alkotott nagy sophistikus torony a vidéken világító toronynyal tévesztessék össze, a mire igen nagy szükség van, míg a másik az ügynek ártalmára szolgálhat. (Mozgás.) Nem szándékom azon elméleti theoriákat megtoldani, a melyek a magasabb körök nevelésére vonatkozólag előadattak, hanem igenis kötelességem megvilágosítani ezen kérdést azon oldalról, melyről ez alkalommal e házban nem történt még, t. i. a népnevelés oldaláról, és előadni néhány gyakorlati életből merített és tapasztalataimon épült nézeteimet, e tárgyra nézve, mely nemzetünknek és népünknek művelődésére, és így közvetve magának az egész hazának javára és boldogitására oly nagy tényezőként tekinthető, Es e tekintetben, uraim, legyen szabad mindenekelőtt néhány szót szólanom a népnevelés akadályairól. Első sorban kénytelen vagyok itt megemlíteni magának a papságnak, melynek kezében ez idő szerint is, ugy mint nemzedékeken át volt a nép nevelése, önmagának a papság nevelésének nagy hiányait. Tekintsünk végig t. ház, ama papi képezdén, melynek minden irányzata nem egyéb, mint az ifjú kebelnek, annak minden vágyainak, az ifjúi költészet s a szabad lélek leigázása. A dogmatica, a jus eanonicum egyedül arra utalja az ifjú papot, hogy elfojtsa gondolatait, szabad vágyait, és ne ismerjen egyebet, mint amaz irott szavakat, melyektől eltérni nemcsak halálos bűn, de melyek felett elmélkedni annyit tesz, mint megsemmisíteni jövőjét, ellentétbe helyezni magát egyházi főnökeivel és üldöztetéseknek kitétetni. Ily képezdéből kilépve a papnövendék, ha átveszi kötelességének első teljesítését, egy független, önálló élet kapuja megnyílik előtte, a hol azon népnek barátja, azon egyháznak boldogító atyja, a lelkész valódi hivatásának teljesítője lehetne, akkor ő már megmételyezve jelenik meg orthodox nézeteivel az uj parochián. Ne gondolják t. képviselő társaim, hogy ez az összes papságról szól, nem, épen azért, mert ez nem alkalmazható egyátalában, épen azért jobban bizonyodik be állitásom, hogy a parochiák, a népnevelés első bölcsője, épen e táborból állíttatik ki. Mert tudjuk jól, hogy azok, kik hivatva vannak nagy szerepet játszani az életben, kik mint KÉPV. H. NAPLÓ 18S4 vi. fényes csillagai a hierarchiának nagy nevet alkottak maguknak, azok már ifjú korukban kezdtek maguknak arra utat törni, azok falusi jDarochiára kárhoztatva soha sem voltak. Távol van tőlem e tekintetben az egész papságot igy jelezni, mert hiszen ha ezt tenném, meghazudtolna hazánk történelme, meghazudtolna a magánéletben több általam igen t. papi személy, kiknek nevét a polgári és egyházi pályán szerzett érdemeikkel a történelem arany betűjével fogja feljegyezni — mint eddig is sűrűn történik — hazánk történetlapjain. De t. ház, hogy hosszas ne legyek, gondoljuk meg csak azon vidéken, melynek én lakója vagyok, a Tisza kiöntései közt, az efféle, falura kárhoztatott ifjú papot, a póstajárás, az újságok, irodalom, szomszédság, a szellemi élet minden közlekedésétől kizárva, egyedül önmagára szorítkozva, gyakorta, t. ház — nem azért mondom, hogy derültséget idézzek önök soraiban elő — gyakorta keblének fellengző poeziséből oda sülyed le, hogy triviálisan mondva, az ifjú lelkész egyedüli foglalkozását, örömét a szilvoriumos üveg, hosszúszárú pipa és a tarokk-kártya képezi. (Derültség.) Es már most vegyük a nép viszonyát papjához. A pap és népe közt hiányzik az öszszetartó kapocs, a bizalom és szeretet kapcsa. A nép előtt a pap nem egyéb, mint követelője ama kellemetlen zsoldnak, melyet egyenesen ő maga mint executor kénytelen a nép kezeiből magának behajtani. Ezen viszony teheti-e lehetővé, hogy a pap hivatásának megfeleljen, a nép szeretetét és bizalmát megnyerje! Bizonyára nem. Ugyan vegyük csak magát azt az utálatos módját az executiónak, melyet papi párbérnek szoktunk nevezni, vessünk egy pillanatot t. képviselő ház a vidékre és annak viszonyaira; ugyanis a fertály sessiónak tulajdonosa, a ki köztudomás szerint két köböl életet vet el, és abból jó ha 14 köböl megterem, papjának, kántorjának és mesterének majd kettőt oda adni kénytelen; mi történik a szegény zsellér cseléd emberrel 1 ^ a ki azt, a mit gépeknél vagy aratásnál megkeres, papjával megosztani tartozik. (Zajos közbekiáltások. : Nem ide való!) Elnök: T. ház! Kénytelen vagyok, a szabályok kényszeritnek engem arra, figyelmeztetni a t. képviselő urat, hogy midőn a pénzügyi bizottság jelentését tárgyaljuk, a vallás- és közoktatási minisztérium költségvetésének előterjesztésére nézve, akkor lehetetlen a papi párbérről szólani. Ez csakugyan a tárgyhoz nem tartozik. {Ugy van! jobb felől.) Németh Albert: A t. elnök urnák figyelmeztetését mindenkor tisztelettel és szívesen is veszem. De azt kérdem a t. elnök úrtól, hogy az esetben, ha én szóba kívánom hozni, hogy 3
