Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-124

124. országos Dl gedi-e a t. ház, (Halljuk! Helyre!) hogy azon előterjesztés folytán, melyet az előttem szóló igen t. képviselő ur azzal végzett be, hogy indítványt tett a ház asztalára, én is beválthassam azon nyilatkozatomat, mely szerint a minap mondottakat hasonlókép azzal fejeztem be, hogy szándékom e kérdésekre vonatkozólag indítványt terjeszteni elő. (Halljuk! Halljuk! Olvassa: „A vallás- és közoktatásügyi miniszter oda utasittatik: „1-ör. Hogy a felügyelete alatt álló alapok és alajDitványok vagyoni állapotainak már beterjesztett kimutatásán kivül, azoknak eredetét, történetét, czélját és rendeltetését felvilágosító okmányokat is a képviselőház 1868-ik évi november 12-én kelt határozata folytán mielőbb mutassa be ; hogy a ház ezen alapok és alapítványok czéljának és rendeltetésének megvizsgálása, s a vizsgálat eredményéről adandó véleményes jelentés végett bizottságot küldhessen ki. „2-or. Addig, míg a törvényhozás az említett alapoknak és alapítványoknak jövőben mikép leendő kezelése iránt az előre bocsátandó vizsgálat folytán határozni fog; a vallás- és közoktatásügyi miniszter a közvetlen felügyelete alatt álló alapok és alapítványok bevételeinek és kiadásainak előirányzatát az illető ezimek, rovatok és tételek szerint összeállítva évenkint költségvetésébe foglalja. Beadja Ghyczy Kálmán. A házszabályok értelmében együtt aláírják : Kende Kanut, Huszár Imre, Andrássy Gyula, Zahornáczky Bálint. Pilaszanovics Józstf, Salamon Lajos, Kállay Emánuel, Farkas Elek, Jankovics Gyula. Jankovics Miklós, Milkovics Zsigmond." Elnök: Mind a két határozati javaslat ki fog nyomatni, osztatni s annak idején tárgyaltatni. Jókai Mór: T. ház! Midőn e házban fölszólalok, nem tartom magamat semmiféle felekezet emberének ; (Helyeslés bal felől) itt csak a törvényhozói kötelességeket ismerem s ha a, katholikus egyház jogai csorbittatnának méltatlanul e helyen saját hitfeleim által, kötelességemnek tartanám azon jogok mellett épen ugy szót emelni, mint bármely katholikus képviselő. {Helyeslés bal felől.) Birok elég erővel leküzdeni magamban a protestánst, ki hitének dogmáit legjobbaknak hiszi, sőt birok elég erővel leküzdeni magamban a philosopbot, ki ítéletet tart még saját confessiójának dogmái fölött is ; s egyedül a jogot tartom szemem előtt. E jog az, hogy minden embernek az államtól teljesen független szabadsága van azon hit szerint üdvözülni, a melyhez ragaszkodni jónak látja és bárminő dogmának híve lenni, mely az állam szervezetével nem ellenkezik. február 18. 1870. \ l Azért mindig megkülönböztettem azt, a mit elvtársaim irányeszméül elfogadtak , hogy mi nem bevett vallásfelekezeteket, nem vallási egyenjogúságot, de vallásszabadságot kívánunk, mely minden kormányi beavatkozást épen ugy kizár, mint az eltérő vélemények majorizálását. A vallásszabadság az autonóm jogokat a lehető legapróbb körökre osztja föl. Hogy egy példát hozzak fel a gyakorlati életből. A protestáns autonómia abban különbözik a katholikus szervezettől, hogy a protestáns hitfelekezet maga választja nem csak lelkészeit, de espereseit, kurátorait és superintendenseit is. Ez autonómia folytán némely egyházmegyék ujabb időkben behozták espereseik és segédgondnokaik s átalában egész administratiouális személyzetüknek restauratióját, mig az egyházkerületek maguk e tant visszautasították. S még sem az történt, hogy a többségben levő traktusok a kisebbségben maradtakat kényszeritették volna a conformitásra, hanem azt mondták nekik : intézkedjenek ők a maguk autonóm joga szerint, a hogy tetszik, és igy ugyanazon egyházkerületben van restauráló és élethosszig választó megye, a nélkül, hogy egymást megzavarnák, pedig a különbség elég éles. Ha az állam akarná az ügyet szabályozni, rég összeveszítette volna őket. Azonban itt egyébről van szó, mint a hitfelekezetek administratiouális ügj^eiröl, vagy épen dogmaticus subtintásáról. Itt a nevelésügye forog kérdésben s annak anyagi föltételei, s ebbe a tőrvényhozásnak beleszólása van. Hazánkban a nevelés ügye nag}

f

on hátramaradt s az egész országnak életföltétele az, hogy e téren a mivelt nemzeteket utolérjük. Ezért ne vegye egy hitfelekezet se jogtalan beavatkozásnak, ha a törvényhozás a nevelési ügyben számára elérendő czélokat tüz ki. E czélok elérésére anyagi módszerekre van szükség. Ily módszerek némely felekezetnél nagy bőségben vannak, másiknál elégségesek, ismét másnál elégtelenek. Az államnak szabadsága és joga van megkívánni minden hitfelekezettől azt, hogy a mi módszerei a nevelésügyre vannak rendeltetve, azok rendeltetésük czéljára fordíttassanak s a melyiknél azok elégtelenek, az ország által pótoltassanak. Ezért fölöttébb kívánatos, hogy minél elébb tisztába hozassék azon kérdés, az országos tanulmányi aiapból mi illeti egyenesen egyik hitfelekezetét a népességnek ? s mi van az átalános nevelésügyre hagyományozva magának az országnak? mert valamikép nem tartanám jogosnak, hogy az ország kormánya a katholikus egyház speciális hagyatékai fölött intézkedjék, 2*