Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.
Ülésnapok - 1869-130
146 130. országos íiiés február 25. 1870. neme a tanszabadságnak, melytől e nevezetet megtagadni ugyan nem lehet, de hozzá kell tenni, hogy annak tetemes korlátolásával is járt. Nem akarom ennek daczára tagadni, hogy e rendszer hatása üdvös volt; az egyetem mindenesetre összehasonlítva azon állapottal, melyben az 1848. előtti időszakban volt, tetemes haladást tett; de üdvös hatást teljesen még sem gyakorolhatott két okból; először, mert a tanszabadság elve nem volt egész kiterjedésében keresztülvive, némileg korlátolással járt; és másodszor, mert azon kormány a tudományt akkor nem tekintette önczólnak, hanem azt heterogén functiókra használta föl, a mi a tudomány természetes hatását csökkenté, így érték egyetemünket a hatvanas évek; az októberi diploma után egyetemünkön annyiban történt változás, a mennyiben tannyelvül a magyar lőn behozva; minden más tekintetben nem történt semmi. (Igazi Ugy van! bal felöl.) Mncs szándékom vádat emelni azon kormányok ellen, melyek 60 — 67-ig egyetemünk ügyeit is kezelték; azoktól, kik csak az úgynevezett közjogi, kérdésekkel foglalkoztak, csakugyan nem lehetett várni, hogy belreformokhoz fogjanak; de szükséges, mint tényt constatálnom, hogy 60—67-ig e téren semmi sem történt. Igen nagy baj volt ez, különösen egy irányban, t. i. a tanerők dolgában. T. ház! akárhogy ítélünk mi azon tanerőkről, melyek az ötvenes években egyetemünkön alkalmaztattak, s bár mennyire kárhoztassam én is azon heterogén funetiót, melyet minden egyes tanár buzgalommal akart végezni, t. i. a germanisatiót, azt megtagadni nem lehet, hogy voltak köztök egyének, kik a tudomány szempontjából csakugyan üdvösen működtek. Mi e tanerőket akkor elvesztettük, helyökben pótlás nem történt; pótlás történt-e minőségileg, arról nem ki fanok szólani, hanem nem történt mennyiségileg sem, a mi igen nagy baj az egyetem állására nézve, midőn a tanerők száma oly tetemesen megcsökkent. Ez csak egyike azon bajoknak, csak egyik oka azon hanyatlásnak, melynek egyetemünk a hatvanas években indult. Midőn 1867-ben a magyar kormány átvette ez ügyek kezelését, megvallom, én azon biztos meggyőződésben voltam, hogy a hanyatlás, melyben az egyetem nyilván van 1860. óta, gyorsan föl fog tartatni és ugyanoly gyorsan és határozottan az emelkedés ösvényére fog léptetni. En, tiszt, ház, egész őszinteséggel, melylyel képviselői állásomnál fogva tartozom, kijelentem, hogy ebbeli reményem nem teljesült. A mélyen tiszt, cultusminiszter ur ugyanis, midőn az ügyek vezetését átvette, miként a lapok akkor közölték, egy reményteljes nyilatkozatot tőn, t. i. azt, hogy valamint a fölkelő nap először is a hegyek csúcsait fogja megvilágítani, akként a magyar kormány is, illetőleg a közoktatási ügyet vezető kormány először is a nevelés és oktatás legfőbb csúcsaira fog sütni. Megvallom, t. ház, ezen üdvözítő világosságnak ez ideig még nyomát nem láttam. Egyetemünk azóta még gyorsabban indult azon hanyatlásnak, melyben 1860-1867-ig volt. (Igaz! hal felől Nyugtalanság.) Tartoztam ezt kimondani azért, mert két alkalommal a bizalom, a remény, hogy javulni fog a helyzet, — elnyomta szavaimat. Most harmadszor állunk a budget megszavazása előtt, és én képviselői kötelességemmel nem tartom összeférhetőnek tovább hallgatni. Az egyetem, t. ház, gyorsan szervezendő, gyorsan, mert nagy érdekek forognak koczkán. (Tetszés.) Az egyetem 2000 magyar ifjút foglal magában, a nemzetnek virága van ott, és ez eltörpül a rendszer hiánya miatt. (Élénk helyeslés bal felől.) Mint azon intézetnek egyik igénytelen tagja, -nem tartózkodom kijelenteni, hogy mióta ezen intézetben vagyok, vérző szívvel járok oda napról napra, látván, miként kénytelen ezen minden jóra képes ifjúság, egyedül az egyetem szervezetének rósz állapota miatt eltörpülni. (Tetszés a bal oldalon.) Akarunk erre nézve bizonylatot ? Méltóztassanak megnézni az orvosi kart, hol az ifjúságnak fele három év óta tényleg odahagyta az egyetemet és elment Bécsbe. Nem tartom ezt valami nagy kárnak; vissza fognak ők térni megrakodva tudománynyal, de jelzi ezen körülmény azt, hogy az ifjúság maga azon meggyőződésre jutott, hogy ezen intézet tudományos kimüvelésökre elégtelen. Ott van a jogi kar. Ezen karnak az ötvenes években 250 hallgatója volt, 1860. óta 1000 —1200 hallgatója van, és méltóztassanak figyelembe venni csak egyet. A német kormány, mely pedig a bécsi egyetem vonzerejét fokozni akarta a végett, hogy a germanisatió jobban terjedjen, és valóban az ötvenes években Bécsben velem együtt 500 magyar ifjú hallgatta a jogi tudományokat; mondom, a bécsi kormány 250 magyar jogásznak 15—16 tanárt tartott; 186 0-ban leszállittatott a tanárok száma 8-ra, nem ugyan elvileg, hanem tényleg; és azon anomáliába jutottunk, hogy mig egy idegen kormány 250 hallgató számára 16 tanárt tartott, a magyar kormány 1000—1200 hallgató számára tart 8 tanárt. Hogy nyolcz tanár a tudományok azon nagy terjedelmét, melyet a jogés államtudományok magukban foglalnak, nem képes előadni, azt minden szakértő velem beismeri. (Élénk helyeslés bal felől.)
