Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.
Ülésnapok - 1869-130
130. országos ülés február 25, !370, 141 azon nagy czélnak, a melyre a tanfelügyelőség felállítva van? Ha még, t. ház, szakembereket hivott volna föl a t. miniszter ur ezen nagyfontosságú czélra, bizonyára sokkal inkább eléretett volna a ezél, mert szakember egy tekintetre meglátja a hiányt és meglátván, képes is azt orvosolni; ellenben ismeretes a példabeszéd : ki minek nem mestere, gyilkosa az annak. Tudom, a t. ház tagjai is igen jól tudják, bizonyosan hallotta maga a miniszter ur is, hogy micsoda nagy botlásokat követnek el aztán a szakismeret nélküli tanfelügyelők. Én csupán egy eclatans példát akarok ezúttal felhozni. (Halljuk!) Van tul a Dunán egy jelentékeny város, melynek közönsége iskoláit községiekké akarván tenni vagy tevén, hogy iskoláit teljesen berendezhesse, fölszólította azon város polgármestere a tanfelügyelő urat, vajon hány osztályúnak kell lenni egy elemi iskolának ? És a tanfelügyelő ezen nagyon is elemi dolgot nem volt képes megmondani. Az igaz, ezen hiányokon majd segítenek ők jó jelentésekkel, hogy legalább jó fizetéseiket ez oldalról megérdemeljék. De én nagyon kérem a t. miniszter urat, igen kötve higyen azon jelentéseknek, mert a dolog természetében fekszik, hogy ily berendezés mellett, hogy t. i. egy tanfelügyelő egy-egy megyében felügyeljen a. tanügy rendbehozására és annak czélszerü kifejlesztésére, jó felügyelet és igy eredmény tökéletesen lehetetlen, mert phisice képtelen. Azért bátor volnék a t. miniszter urnák ajánlani, hogy rendezze a tanfelügyelőség ügyét ugy, mint a tárgy fontossága megkívánja, az az intézkedjék akként, hogy 30, legfeljebb 40 — 50 iskolának legyen egy-egy oly tanfelügyelője, ki mint szakértő fel tudja ismerni a hiányt, és azt felismervén, képes legyen orvosolni is; kinek 30—40 vagy tán 50 iskolának látogatásához legyen ideje akként, hogy azon látogatást egy évben ne csupán egyszer teljesítse, hanem teljesíthesse azt minél többször, mert a felügyelet csak ugy ér valamit, ha mint mondám, nemcsak alapos, de folytonos is. • Én csupán azért szólaltam fel, t. ház, hogy ezen fontos ügyet, — ón, ki a népiskolai élettel két évtizeden át ismeretségben vagyok, — a t. miniszter ur figyelmébe ajánljam. Ezen intézkedés nélkül bátor vagyok kimondani, hogy azon 163,000 írt valóságos sárba dobott pénz, pedig bizonyára t. ház, hazánknak nincs egy garas kidobni valója. Azért ajánlanám javaslatomat a t miniszter ur figyelmébe, mely ha elfogadtatik, a tanügynek nagy szolgálatot fog tenni. Azt hiszem, midőn felszólaltam, ezt nem ok nélkül, nem szükségtelenül tettem, hanem teljes meggyőződésem szerint azért, mert meg vagyok győződve, ez a rendszer sokáig fön nem állhat, s minél tovább, annál több időt vesztünk; merfc egy nagy ügynek használni akartam, s midőn ez ügyben felszólaltam, egyszersmind, ugy hiszem, a tárgyhoz is szólottam. (Helyeslés bal felől.) Gonda lászló: A megyei tanfelügyelőségek intézményét átalában igen fontosnak tartja mindenki, kitünőleg fontosnak tartom én is, s azért nem mulaszthatom el ez alkalmat, hogy elő ne hozzam észrevételeimet, melyek a nevezett tanfelügyelőségekre vonatkoznak: Első helyen ki kell fejeznem azon óhajtás J~ mat, miszerint a szerzett tapasztalatok nyomán én azon számot — 41 főtanfelügyelő, 16 másodtanfelügyelő — megfordittatni kívánnám. Miért? Mert azt találom az eddigiekben igazolva, hogy sokféle utasítás van, nagyon sok betű, még több drága eszme van szétszórva, elhintve a közönség körében, de a lélek még folyvást hiányzik, mely elevenít, munkál, teremt, hogy legyen azután mit fentartani, kormányozni. A főtanfelügyelőségek ellen közelebbről saját kerületemben van legelsőbb is azon kifogásom, hogy még a kormányzás munkáját is elhanyagolja, nem hogy a teremtésről gondoskodnék; és miután okom van azt hinni, hogy azon rang és méltóság , melybe helyeztetett, szolgál abban némi akadályul, azért kívánnám, hogy kevesebb méltósági igénynyel, nagyobb szakértelemmel, több hivatottsággal inkább a másod-tanfelügyelők vennék kezökbe ezen dolgokat. Mert hogy példákra hivatkozzam, kerületem, melyről szólok, eddigelé több mint 600 holdra terjedő alapítványt tett köznevelési czélokra, még annak is kijelölésével, hogy a helyi viszonyoknak megfelelőleg különösen földmivelési és iparos szaktanitást kíván. Ez alapítvány tétetett oly időben, a mikor még az állam és vagyis országos törvény által nem volt felkarolva a tanügy, tehát akkor nagyon természetesen egyházi, hitfelekezeti kézbe jutott ezen alapítvány vezetése. Hogy kiemeljem a dolog állását: a legközelebbi statistikai adatok azt mutatják, hogy megközelíti a 4000-et évenkint a tankötelesek száma és ha csak a rendes iskolaköteleseket, 6-tól 12 évig veszszük is, ez a lakosságnak több mint 14%-át adja ki, sőt az ismétlő-iskolára kötelezettekkel majdnem 21°/ 0-ot, miből nem több mint 8—43 10 ° °'/ 0 iskoláztatik ténylegesen. Ezen adatok uncialis betűkkel vannak nálam felírva; ezek a magyar hazai közművelődésre igen nagy horderővel birnak. Ezek azon nagyszerű adatok, melyeket észrevenni nem birt egy évi működése alatt a méltóságba helyzefct tanfelügyelő ur; ő utasításának mindazon pontját tudtára hozta ugyan a közönségnek hivatalos levelezéseiben és látogatásaiban, a melyeket megtartani kellett és melyeket sikeresitni okvet-
