Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-130

|36 130. országos ülés február 25. 1870. dékozik-e ezen tanfelügyelői székek betöltését mielőbb eszközölni? vagy ha nem, mondaná meg okát, miért maradt el az ekkorig? Mert vagy van szükség e tanfelügyelőaégekre, vagy nincs. Ha van, akkor ezeknek be nem töltése mulhatlanul a tanügy hátrányára történik; ha pedig nincs rá szükség, akkor fölösleges a reá előirányzott költség megszavazása. Szilády Áron: T. ház! Nem tudom, vannak-e üresedésben ily tanfelügyelői helyek, még kevésbbé vagyok kíváncsi egyelőre arra, vajon szándékozik-e azokat betölteni a t. miniszter ur. Nem is azért szólalok fel, hogy vádoljam a tanfelügyelőket, nem is azért, hogy védjem őket; mint tanfelügyelőket hivatalos állásukban, annak elfogadásaért védi őket a törvény, mely rendszeresítette állomásukat, melyekre kineveztettek. Vádolni, ha van ok a vádra, vádolja őket a törvény, melynek szakaszait végre nem hajtották. Tömkelegét azon akadályoknak, melyeket a miniszter ur tegnap fölemiitett, hogy útjában állnak hazai nevelésügyünk kifejlődésének, szintén nem akarom a tanfelügyelők személyében akár egyenkint, akár összesen látni; mert ily roppant vádnak elviselésére nem tartom őket elég nagy számú testületnek és kisebb számukhoz mérve nem oly hatalmasaknak, hogy legyőzhetlen akadályokat gördíthetnének az ügy kifejlődése elé. Azok után, a miket itt e házon belül, és e házon kívül hallottunk, valóban nem nehéz dolog nevetségessé tenni egyik vagy másik tanfelügyelőt; azok után mikről nekem is tudomásom van, természetesen kisebb részéről a kinevezett tanfelügyelőknek ismét azt vagyok kénytelen mondani, hogy vannak kőztök olyanok, kiknek mind ügybuzgósága, mind képessége iránt kellő elismeréssel kell viseltetnünk. Egy kérdést azonban eldöntetlenül kellett hagynom magam előtt mindeddig: nevezetesen azt, vajon jobban tesz-e a cultusminiszter ur, ha több oly szakértőt, minőt egynehányat tisztelünk a tanfelügyelők sorában, ha több ilyet nevez ki, elvéve őket azon intézetektől, a melyek virágzására oly nagy befolyásuk volt? vagy jobban tette volna, ha ott hagyja őket, habár kénytelen nagy részben gyakorlatlan egyéneket alkalmazni? Eldöntetlen voltam kénytelen hagyni e kérdést azért, mert megvallom, a tanfelügyelők eddigi működésének nem látom oly sikerét, oly eredményét, mely csak azon néhány jeles szakképzett egyénnek, azon másik térre való áthelyezése által amonnan elvonását igazolná, és nem látom biztosítva, tisztázva a tért előre arra nézve, hogy ha eddig nem is, de ezentúl többet fognak tehetni. A cultusminiszter ur maga sem keresett az illető tanfelügyelőkben akadályokat melyek egész tömkelegéről emlékezett, melyeket, összefoglalva egy nagy gyűjtő név alatt az időben fejezett ki. Igaz, hogy az időben benne van a tanfelügyelő ugy mint az egész nemzet, az egész ország, a korszellem iránya; a közérdekeletlenség, melynek ellenkezőjét a cultusminiszter ur conditio sinequa nonjának mondotta a nevelésügy előrehaladásának. Hogy azonban az idők olyanok, a milyenek, hogy az idők, vagy egyénítve az idő fogalmát, a közérdekeltség tán mégis sokkal korszerűbb fogalmával, hogy azon közérdekeltség, vagy érdektelenség annyiban függ az időben is tőlünk magunktól, az sem oly kérdés, melyet az akadályok elemzése körül figyelmen kivül hagyhatnánk. Mellőzöm tehát az időt mint oly tág, szóles fogalmat, melyben igen-igen sokat beszélhetünk és gondolhatunk, minduntalan kikerülhetnők egymást, pedig azt hiszem, itt leginkább szükségünk van, hogy fogalmaink találkozzanak, hogy nézeteink egymással érintkezésbe jöjjenek, egymással azokat kicserélve szüljék azon üdvös eredményt, a mire nem egyénileg, nem pártkülönbség szerint, hanem mindnyájunknak szüksége van. Hiányzik a közérdekeltség az oktatásügy iránt. Nem tudnám megmondani, t. ház, hol kezdjem első okát megemlíteni a közérdekeltség hiányának : mert hogy nem hiányzott nálunk a közérdekeltség, azt hiszem, az iránt nincs nézetkülönbség a t. ház tagjai között. Hogy nem hiányzott érdekeltség a nevelésügy iránt az elnyomatás időszakában, hogy nem hiányzott még az azt megelőzött időben, hogy nem hiányzott az uj aera beállása után, azt, hiszem, mindannyian tudjuk. Mikor kezdett tehát* hiányozni a közórdekeltség? Akkor sem még, mikor a népoktatási törvény létrehozásában fáradozott a t. ház. Létrehozása után később állott elő az érdekletlenség. Első sorban mi volt ennek oka? Megengedi cultusminiszter ur, hogy őszintén — mint rendesen szoktam — nyilatkozom e tárgyban is. Távol levén tőlem minden vádaskodási szándék és hajlam, kénytelen vagyok kimondani, hogy ha a közérdekletlenség csakugyan átalános a népoktatás ügyét illetőleg s a népoktatási törvény végrehajtása iránt, mint a milyennek azt cultuszminiszter ur jelzetté, annak első sorban a t. kormánypárt közlönyei az oka. (Felkiáltások: Hogy-liogy?) Méltóztassék visszaemlékezni azon szerencsétlen időkre, midőn nem ugy mint ma már, hanem kivétel nélkül a kormánypárt lapjai mindent, a mit csak lehetett, az ellenzékre igyekeztek ráfogni, annak nópszerütlenitése végett. (Igás! bal felől.) Méltóztassék visszaemlékezni, hányszor, de hányszor volt kivétel nélkül minden lapjában a t. ellenpártnak felhordva a népoktatási törvénynek az ellenzék által ilyen életre