Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-129

128 129. országos ülés február 24. 1870. az egész rovatot csak ideiglenesnek tartottam, ha mondom valahol, itt merül fel a tadhatlan szükség, mert épen ezek azon egyházak, melyek a múltban semmit sem szereztek, s nem is szerezhettek, mert nem léteztek, mert az állam csak épen most adta meg ezeknek létezésök elismerését. Én tehát azt tartom, ha méltó, hogy a többi rovatok összegei meghagyatnak: itt az nem csak méltányos, hanem igazságos is, mert azon alapok is, melyek az egyházat illetnék, törvényhozás utján tétettek át. Erre nézve én a legcsekélyebb kiszámítás szerint azt találtam, hogy egy csekély összeggel lehetne segíteni; a javaslatba hozott 80,000 írtnak, mint mondám, csak ideiglenes megtoldásával igen nagy szolgálatot tenne a t. ház és a kormány nem csak az egyház szabadságának, autonómiájának, hanem a haza ezéliainak is. Én azt tartom, a t. minisztérium azon különféle czélokra fordítandó 30,000 írtból egy csekély összeget erre adhatna, és épen ezt figyelembe véve, ezen módosítványt vagyok bátor előterjeszteni: , ,az egyházi czélok czime alatt 4 ik helyre a görög-keleti egyház részére előirányzott -80,000 fr'tnyi összeg emeltessék 120,000 forintra. (Felkiáltások: Csak?!) Én semmit sem adtam hozzá, mert meg vagyok győződve, hogy az igen t. cultusminiszter ur eddig is meggyőződött, vagy legalább meg fog győződni ezentúl, hogy ez szükséges és hogy ugy fogja ez összeget fölhasználni, mint fölhasználta azon 50,000 frtot, mely több év óta az erdélyi főegyház vagy érsekség számára kiadatott. Ajánlom e módositványomat a t. háznak. Széll Kálmán jegyző: (újra felolvassa Babes Vincze módositványát.) Mocsáry lajos: T. ház! Miután Nyáry Pál t. képviselőtársunk indítványát érdemileg senki meg nem támadta, ugy látszik, hogy az általános viszhangra talál és azért e tárgy érdemébe bocsátkozni nem is fogok. Csak rövid észrevételt vagyok bátor tenni azon indokolásra, melyet az igen t. miniszter ur előadott. 0 t. i. azt méltóztatott mondani, hogy vannak országok és ezek közé sorozható hazánk is, hol a vallásnak,hol a papnak nem csak egyházi, hanem culturai missiója is van. Erre nézve bátor vagyok megjegyezni, hogy a civilisatiónak azon stádiumában, melyben hazánk hála Istennek áll, én a eultura előmozdítására sokkal hathatósabb eszköznek tartom az iskolát, mint a papot, sőt tapasztaltuk gyakran, hogy az egyház némely esetekbén talán nem is előmozdítója s barátja a valódi culturának. En megvallom, ezen segélyezésben nyilt elleutétét látom azon vallásszabadsági elveknek, melyek itt az általános vita alkalmával előadattak, mert én azt hiszem, hogy csak az lehet elhatározó elv az állam és vallások közt való viszonyra nézve, mely Amerikában uralkodó, hogy a ki papot akar tartani, fizesse ; a ki templomba akar járni, építsen magának saját pénzén. (Flénk helyeslés hal felől) Az állam semleges tér az egyházakra nézve, e tekintetben minden felekezet irányában magát tökéletesen semlegesen kell tartani. Én tehát azon elvet, mely ezen rovatban ki van mondva s meg van állapítva, hogy t. i, az állam hivatva van segélyezni az egyházakat, a „szabad egyház szabad államban" elvével ellentétben lenni látom. De megvallom, azon kívül jelen viszonyaink közt aggályosnak tartom az ily segélyezést azon vallásfelekezetek szabadságára nézve, melyek az autonómiát már gyakorolják , mert kétségtelen, hogy ily segélyezések utján megtörténhetik az, hogy az állam beteszi a lábát az autonóm egyházak körébe. Már most is ugy vagyunk, hogy ámbár a protestánsok mindig aggálylyal vannak eltelve ezen törekvések irányában. — és erről tanúságot tehetek, mert befolyók ez ügyekbe, — mégis valahányszor az állami segélyezés kérdése fordul elő, nem tudják magokat elhatározni arra, hogy a segélyt visszautasítsák; mert tagadhatatlan jól esik az nekik szegénységök folytán. Annál aggályosabb ez az autonóm szabadságra nézve, mivel oly elveket hallottam fejtegetni az általános vitában a miniszter ur részéről, melyek ezen aggályokat táplálni képesek. . Bocsánatot kérek, hogy erre visszatérek, (Fölkiáltások: A részletes vitánál vagyunk!) A cultusminiszter ur azt méltóztatott mondani az átalános vita alkalmával tartott első beszédében: (Nem szabad! Nincs napi renden! Olvassa): „Az állam és egyház közti viszonynak meghatározásában csak két rendszert lehet követni alkotmányos országban, hol az egyenlőség elvéből kell kiindulni mindenben. Vagy azt> hogy az állam egyenlő befolyást gyakorol minden felekezetre ; vagy azt, hogy minden felekezetek tökéletesen szabadok." Alább ismét ezeket mondja. (Olvassa): „Mertkérdem én, feltartható-e oly állapot, hogy egy alkotmányos országban a polgároknak nagy része egyházi dolgaikra nézve tökéletesen független legyen, egy felekezet pedig ezen szabadságot ne bírja?" E szerint tehát a t. miniszter ur alternatívát méltóztatott felállítani, t. i. hogy vagy legyen szabad valamennyi vallásfelekezet, vagy pedig egy sem legyen szabad. Igaz, hogy az alternatíva második részét méltóztatott hangsúlyozni, mondván, hogy igen is, legyen szabad minden vallásfelekezet. De bocsánatot kérek, ez alapjában ugyanazon nézet, mely itt az absolut rendszer idejében, mi-