Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-128

128 országos Ülés február 23. 1870. 93 gyarázása volna azt mondani, hogy az egyenlőség abban áll, hogy minden ember ugyanazon mennyiségű adót fizessen, a helyett, hogy abban, a miben állania kell, hogy mindenki birtoka aránya szerint fizessen adót; mert ha a társulatok eszméjét veszszük föl, én legalább minden társulatra nézve, — legyen az egyházi vagy nem egyházi, — a melynek bölcsője s végső határa ez országban, és kizárólagosan ez országban van, a kormány, az állam befolyását a minimumra akarom leszállítani. De viszont az állam érdeke nem engedi: hogy annyira a minimumra szállittassék le a felügyelet oly társulatokra, s ezen társulatoknak oly viszonyaira nézve, a melyekre nézve ők egy külső hatalomtól függnek. Mert én legalább nem hiszem és nem képzelem, hogy bármennyire is a szabadéivüségből induljunk ki; lehessen ember Magyarországon, ki azt kívánhassa, hogy a magyar államnak ne legyen ellenőrködése ott, hol egy kebelében levő egyház, illetőleg vallásos társulatnak tőrvényhozója, egyiké Eómában, a másiké Pétervárban van. (Ellenmondás.) Én t. ház, ugy tudom, az óhitű egyháznak világi feje az orosz czár. (Felkiáltások: Nem áll!) Akár áll, akár nem áll, a helyzeten ez nem változtat, egy példa van, vagy kettő, vagy tiz : a helyzetre nézve az mindegy. Már most, ha az egyenlőség ugy magyar áztatnék, mint Paczolay képviselő ur mondotta, hogy mindegyikre nézve tökéletesen egyformán kell intézkedni, mi következnék belőle ? Azért, mert egyik ily társulatnak van egy külföldi hatalomtól függő helyzete, melyre nézve az államhatalom ellenőrködése szükséges, vagy meg kellene valamennyinek szabadságát ok nélkül szorítani, meg még azon egyét magáét más viszonyaira nézve is, vagy ha ezt nem akarjuk, ezen ellenőrködést, melyre ezen viszonyok szempontjából az államnak és az államkormánynak okvetlenül szüksége van, megszüntetni. Megvallom, nem ezt tartom az egyenlőségből kifolyónak, de igenis azt, hogy állapíttassanak meg az elvek oly társulatok irányában átalánosságban, és oly viszonyok irányában, melyek hazánkon kívüli testületektől, vagy uralkodóktól nem függnek, és állapitassanak meg az elvek azon viszonyokra nézve, melyek ilyen, a haza határán kívüliektől függenek és azután bármily egylet vagy társulatra, mely az egyik — vagy a másik viszonyban van, alkalmaztassanak mindegyikre egyformán azon elvek, az az mindegyikre egyenlő helyzetben egyenlő eljárás ; mert ebben fekszik az egyenlőség, nem pedig abban, hogy különböző helyzetben egyenlő eljárás alkalmaztassák. Különben meglehet, erre azt méltóztatnak mondani, és én magam is elismerem, hogy ez lizony egy kissé „Zukunfts-Pohtik", mert azon idő, midőn az egyházak minálunk oly helyzetbe lépnek egymás közt és az állammal szemben, mint vannak Amerikában, sajnálom, de azt hiszem, az még nagyon meszsze van. Csak azt kívánom mindenesetre az itt hallott igen szép szavakra, a szabadságnak hangvitatására, a „szabad egyház a szabad államban" minduntalani emlegetésére megjegyezni , hogy tagadhatlan, hogy a szabadság eszméje ma már oly hatalmat ért el, hála istennek, hogy épen ezen hatalmánál fogva óvakodnunk kell sokszor olyanoktól, melyek a szabadság neve és zászlója alatt akarnak behozatni. Legnagyobb jele és mondhatom, örvendetes jele a szabadság eszméje hatalmának az, hogy ma már, a ki a szabadsággal ellenkezőt akar is, kéajtelen ezen szabadság neve alá rejtőzni; de épen azért, mivel megvan ezen hatalom, nem szabad mindent szem behunyva elfogadni, a mi a szabadságnak és szabadelvüségnek neve alá rejtőzik. Ne feledjük el, hogy alig lehet szabadelvűbb eszme az átalános szavazási jognál és III. Napóleon ennek alapján zsarnokoskodik két évtized óta. (Helyeslés.) Sokat hangoztattatott itt az autonómia, fejtegették körét, lehetségeit és jótékonyságát. Természetesen nekem sem itt, sem másutt nem lehet föladatom fejtegetni azt, minő az autonómia, melylyel a kath. egyház bírhat, ez magokat azon egyháznak tagjait illeti; átalánosságban azonban engedjék meg, hogy elmondjam, mi az autonómiának kelléke, mely nélkül az csak szemfényvesztés s játék és minő viszonyok közt fejlődött az ki a világon. Az első illetőleg, az egyházi autonómiának kelléke az, hogy ne legyen ott egy szentek szentje, mely a hivők előtt elzárva van, hanem hogy minden, a mi az egyházban történik, ne lehessen másnak, mint a hivek összeségének akarata. (Helyeslés.) Ott, hol ez nincs meg, ott valóságos autonómia nem lehet. (Helyeslés.) A másik az, hogy az autonómia nincs kötve hitfelekezethez, mert nézzünk szét a protestáns felekezetek közt Európában, hol találunk autonómiát, igazi, valóságos autonómiát ? Sem Angliában, sem Poroszországban, s átalában sehol, hol az államhatalom maga vette kezébe a vallás fejlesztésének ügyét. Angliában épen hierarchia van; Poroszországban, ha nincs is hierarchia, de autonómia sincs, hanem a világi hatalom s az általa teremtett bureaucratia uralma. Igazi autonómia nincs másutt, csak ott, hol fönálló hatalommal kellett az egyháznak a maga létezhetését megállapítani, kiküzdeni. Van Magyarországon, van Skócziában, van a presbyterianusoknál Angliában, de nincs sehol, hol a hatalom eszközölte a reformálást, vagy az egyházi rendszer megállapítását, és hogy közelebbi példát