Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.
Ülésnapok - 1869-108
66 108. országos ülés január 29. 1870. jából szükséges, és csakis ott, a hol a hajókázás ezéljai is igénylik, az átmetszéseket: a többi, a partvédelem az érdekeltek dolga. De mindenesetre az, hogy ne egy vidék irányában egy módon, és más vidék irányában más módon járjunk el, okvetetlen szükséges, és szükséges ezen szempontból, hogy meghatároztassanak azon elvek, melyek szerint kimondatik, hogy melyik folyóhoz járul az állam és kimondatik, hogy ily folyók szabályozásánál, minő rész illeti az államot is minő rész illeti az érdeklett partbirtokosokat. (Helyeslés bal felől.) Továbbá szükséges, hogy törvényhozási intézkedés jöjjön létre ezen folyók szabályozási czéljából; de szükséges mindenek előtt és mindenek fölött, hogy — miként indítványom 3-ik pontja emliti — a viz és gátrendőrségrői törvény alkottassák, mely meghatározza azt is, hogy rendkívüli veszély idején miként lehessen a partokat megvédeni: mert hiában költünk el százezreket és milliókat, ha nincs gát- és viz-rendőrségi törvény, ha nincs intézkedés az iránt, hogy az épített müvek a veszély idején meg is védessenek, akkor azon milliókat és százezreket kidobjuk, de valódi hasznukat soha sem veszszük. Végül szükséges, hogy mihelyt ezt a körülmények megengedik, a minisztérium jelentést tegyen arról is, hogy a fönebbi elvek alapján körülbelül minő költségek hárulnának az országra. Azt hiszem, mind a négy pont olyan, melynek sem szükségességét, sem időszerűségét tagadni nem lehet. Épen azért föntaTtva magamnak a rendkívüli költségek egyes tételeihez hozzá szólhatni, most a budgetnek ezen részénél részemről, kész vagyok a kivant összegeket megszavazni a rendes szükségletet illetőleg, de egyúttal kérem a t. házat, méltóztassék indítványomat elfogadni. (Helyeslés.) Mikó Imre gr. közlekedési miniszter : Én ezt örömmel elfogadom, annyival inkább, mert a vizszabályozásról szóló törvényjavaslat már készen is van. Elnök: ügy hiszem, a t. ház Tisza Kálmán t. képviselő ur indítványát egyhangúlag elfogadja. Széll Kálmán jegyző (olvassa a szolgák fizetéseitől a különleges építések- és beszerzésekig terjedő rovatokat.) Olgyay Zsigmond : T. ház! Az ez évi költségvetésben a Dunaszabályozás előirányzata átalában nem fordul elő; vannak azonban oly egyes veszélyes helyek a Dunán, különösen a partokon, melyeknek megvédése és megerősítése okvetlenül szükséges, és a Dunaszabályozás átalános munkálatából egyátalában függővé nem tétethetik. Ily egyes erősítési munkálatok fordulnak ezen pontban is elő; nézetem szerint méltányos és igen igazságos is, hogy mindazon esetekben és helyeken, hol egyes községek veszélyeztetve vannak, vagy pedig az adóztatás alapjának nagy része végpusztulásnak van kitéve, mindezen esetekben államsegély adassék. A Tisza áradásainak és rombolásainak meggátlása tekintetéből ugy tudom, már ezen országgyűlés alatt nevezetes póthitel szavaztatott meg; hasonló államsegélyt a Duna szakgatásainak meggátlására igénybe venni és erre a t. házat fölkérni különösen följogosítva, képviselői állásomnál fogva pedig kötelezettnek is érzem magamat, Pozsony megye felső csallóközi, Guttor, Dobor és Vajka helységek részére, mert itt a Duna nagy mértékben rombol és szakgat és ezen helységeknek végelpusztulása csakis a megye erejének legnagyobb megfeszítésével és csakis ideiglen lett eddig mellőzve. Hogy e végveszély a most emiitett helységektől végkép elhárittassék: a megye följogosítva és hivatva érezte magát a t. közlekedési minisztériumnak segélyét is kikérni; ez ugyan szíves volt a segélyt megajánlani, de egyszersmind a megyét oda utasította, hogy a helyrajzi és költségvetési tervezeket adja elő. Ez t. ház. épen most van munkában és ez az oka annak, hogy ezen helységekre nézve a előmunkálatok nem terjesztettek már akkor a minisztérium elé, mikor az az előirányzatot ide bemutatá. minek folytán az előirányzatból az általam most emiitett községek számára szükséges segély ki is maradt. Miután az átalános összeg, a mely itt dunai munkálatokra előirányoztatik, különben is a minimumra van leszállítva, attól tartok, hogy midőn ez iratok be fognak terjesztetni, a t. közlekedési minisztérium a legjobb szándék mellett sem fogja kiszolgáltathatni az arra szükséges költségeket ezen helységeknek. Ámbár tehát most a tervrajzokat beterjeszteni képes nem vagyok is: mégis fölszólalok, és arra kérem föl a t. házat és a közlekedési minisztériumot, hogy, ha majd ezen adatok be fognak terjesztetni, a mennyiben a t. közlekedési minisztérium szükségesnek fogja látni e három helység számára póthitelt kérni, azt a t. ház megszavazni kegyeskedjék . Pulszky Ferencz előadó: Nagyon óhajtottam volna, ha a t. képviselő ur a pénzügyi bizottságnak 9-ik lapját is átnézte volna, mert ott a rendkiviili szükséglet czime alatt e^ sorokat találja : „Ezen czimnek hetedik rovata alatt a bizottság a minisztérium által előirányzott: 149.400 frtot az ország egyéb folyószabályozási terveinek készítésére és rendkívüli szerencsétlenségek elhárítására megajanlandonak véli, miután a minisztérium előadásából meggyőződött,