Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-120

336 120. országos Ülés február 14. 1870. nem rá erőszakoltatott, ruejt hiszen ama törvényben egyetlen egy kötelező hang sincs, — volt oka ama szomorú eseményeknek. Maga azon 1848-iki törvényezikk, — mely tulajdonképen nem is a képviselők választásáról szól, tehát nem is sorolja az erdélyi képviselőket a magyar képviselők sorába, — azt mondja, hogy tanácskozzanak affelől az erdélyiek, óhajtanak-e Magyarországhoz csatlakozni ? E czélból Erdélyben országgyűlések tartattak, s a képviselők által egyhangúlag elhatároztatott, miként csatlakozni kivannak, óhajtanak. Mikor tehát a csatlakozás mellett volt Erdély népeinek legnagyobb része — mert hiszen nem mondom, hogy kisebbség ott is nem volt, a melynek talán más szándéka, más érdeke nem lett volna, hanem veszszük az általános nagy többséget, annak mindkét oldalon öszhangzó óhajtása volt, hogy a csatlakozás megtörténjék. Mi módon szolgáltathatott volna tehát okot a belháborura, vérengzésre s azokra az iszonyatos eredmények előidézésére az 1848-iki VII. törvényezikk akkor, mikor az mindkét országnak egyetértésével alkottatott meg. En tehát mondom, Horváth János képviselőtársam azon állítását a történelem által megezáfbltnak állithatom ; teljesen meg is vagyok győződve, hogy az ellenkezőt minden tudományossága mellett alaposan kimutatni soha nem lesz képes. Az 1848-iki VII. törvényezikkely az unió létrehozatala iránt meg levén alkotva azelőtt 20 évvel már, és akkor kimondatván, hogy a legközelebbi képviselőgyülés alkalmával már a kormány által oly javaslat terjesztessék a ház elé, melynél fogva ténylegesen és véglegesen teljesíthető és végrehajtható legyen Erdély egyesítése Magyarországgal, azon időtől fogva, ha akarat lett volna, nagyon sok izben elkészülhetett volna a csatlakozás életbeléptetése. De itt nem értem azt, a mi az absolut hatalom alatt történt, hogy abban az időben vitetett volna végbe az egyesítése a két országnak; mert hiszen épen az absolut hatalomnak érdekében állott az, hogy a csatlakozás soha se történjék meg. Ettől tehát nem kívántam, hanem három éve áll már az alkotmányos kormány, s mint mondják, az 1848-iki alapon. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) En a miniszterelnök úrtól magától itt e teremben hallottam, és más miniszter uraktól is említeni, hogy ők a 48-iki alapon állanak, és hogy ők a 1848-as párt, nem mi. Tehát a 1848-ik évi VII. törvényezikk három év óta mág nem érhetett meg arra, s most is akadálya van, még pedig olyan, hogy azt elhárítani csak egy királyi biztos nev

x

ét viselő embernek lehet és hogy az még, tudja Isten mikor, lesz eszközölhető. Ily módon t. ház, én azt hiszem, itt oly akadály forog most is fön, minő akadály forgott 1848-ban, most is azon hatalom akadályozza az unió létesítését, mely akadályozta 1848-, 49-, 50és 67-ben. Ehhez képest t. ház, ha ezen akadályoztató hatalomnak gátolása az oka e két ország nem egyesülhetésének, azon esetben ez az örökkévalóságig fönnálland, míg rajta egy furcsa fordulatot nem fognak előidézni az idő és a körülmények. De mondom t. ház, ha rendes, békés utón létre nem jöhet az egyesülés, bizony meglehet, hogy talán egy kis zajjal fog az megtörténni, de mégis létre jő, a mit én nem óhajtok t. ház, mert én a belbékének és rendnek voltam mindig barátja és maradok halálom napjáig, azért óhajtom, kívánom azt, hogy a törvénynek legyen valódilag elég téve. Törvény legyen azúr, ne az önkény; én a királyi biztosság számára egy brajczárt sem szavazok meg, mert én azt Magyarország tisztviselőjének, hivatalnokának el nem ismerem, a királyi biztosság létele a hazai törvények arczul csapása, azon törvények szerint a királyi biztos nem lehet oly hivatalnok, minőt a hazai törvényekben találni lehetne, én tehát a királyi biztosra és csendőreire egyetlen egy krajezárt sem szavazok meg. Teleki Domokos gr.: Midőn az 1868. XLIII. törvényezikkely szőnyegre került, az akkori és a mostam erdélyi képviselők az átmeneti intézménynek mielőbbi megszüntetését óhajtották, mindamellett is azon nézetben voltak, hogy valósággal szükség van az átmeneti intézményre. E nézetben osztozott akkor a ház, és annak következtében a nélkül, hogy ezen intézménynek részletesebb megállapításába legkevésbé ereszkedni kívánt volna, a minisztériumot egy igen tág értelmű felhatalmazással látta el, mely szerint a XLIII. t. czikk 18. §-ában az van, hogy: „A minisztérium felhatalmaztatik, hogy saját felelőssége alatt mindazon intézkedéseket is megtehesse, mindazon kivételi módozatokat is alkalmazhassa, melyek a helyi viszonyokhoz képest szükségesek lesznek." A minisztérium ezen hatalommal teljességgel vissza nem élt; a minisztérium 68 után oly lépéseket tett, a melyek következtében Erdély külön állása megszüntettetett, és átmeneti korszak igényeihez képest ideiglenes intézmény hozatott létre, ezen intézmény helyesen magán viseli az ideiglenesség minden jellegét, ez intézmény minimuma annak, a mit Erdély viszonyai szükségessé tesznek, minimuma annak, a mi szükséges arra, hogy Erdélynek az anyaországba való bekebelezése minden legkisebb zavarok, a közigazgatás minden legkisebb fölforgatása nélkül megtörténhessék. Ennélfogva tehát bátor vagyok a t. házat kérni, ne méltóztassanak semmi oly végzést ten-