Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-119

312 119. országos Ülés február 12. 1870. viselő ur bizonyos téves szempontból indult ki s átalában az egész vita alapját egy téves felfogás képezi. Én ugy veszem észre, igen sokan képviselőtársaim közül a magyar nemzeti színháznak sem jelenét, sem múltját nem ismerik. A magyar nemzetnek már a XVI-ik század elején kifejlett irodalma volt, s egyszersmind szinirodalma s a kor színvonalán álló felsőbb iskolája volt, s azért mégis állandó színháza csak 300 év múlva lett; ezután századok multak el, míg a magyar társadalmi élet oda fejlődött, hogy maga a gyakorlati színészet érvényre emelkedett. S még vannak a hazában emberek, kik a magyar színészetet az utczán látták s a legnagyobb nélkülözésekkel s nyomorral látták küzdeni. A színészet a társadalomnak legutolsó követelménye, századoknak kell megelőzni azt és bizonyos társadalmi fejlődésnek, s merem mondani, hogy még ma sem áll ott a főváros sem, hogy egy színházat képes legyen föntartani. A magyar nemzeti színháznak alapját maga a társadalom vetette meg, maga a magyar társadalmi élet és annak érzete emelkedett azon kívánalomra, mely az összes magyar nemességet áldozathozatalra és tettkészségre emelvén, megvetette a magyar drámai művészet alapját. Ha a t. képviselő urak erről nincsenek meggyőződve, s azt hiszik, hogy speciális magyar nyelvi fejlődés szorul itt állami segélyezésre, meggyőződhetik mindenki a nemzeti színház könyveiből, hogy a nemzeti drámának olyan alapja van, mely azt tökéletesen fedezi, részint a nemesség, részint egyes adakozók bőkezűségéből és adománykészségéből. Visszatérek arra, egészen mellőzve a nemzetiségi kérdést, melyhez szólani nem akarok, mit tegnap Borlea képviselő ur mondott és amit én tökéletesen elfogadok. 0 azt mondja: ,,A színháznak szabadság kell és nem subventió." Elfogadom, én is azt mondom: nemzet színházi fejlődésének szabadság kell. A szabadságot önök bírják, méltóztassék a nemzetjobbjainak, méltóztassék azon bőkezű lelkipásztorainak saját nemzetiségök emelésére megtenni az alapot s biztosak lehetnek benne, hogy a magyar nemzet jobbjai sem fognak késni azt saját zsebökből támogatni; küzdje fel magát a színművészet náluk is s alapítsanak nemzeti színházat. Csernátony Lajos : Tisztelt ház ! Babes képviselő ur azt mondta, hogy ő a fönforgó kérdést a szükségesség kérdésének látja a nemzeti színházra nézve, és mert ennek látja, megszavazta azt egyenesen mint nemzeti színház szükségletei födözésére szolgáló állami adományt. Ez részéről igen helyes nyilatkozat volt: f meglehet, hogy ő igen nagylelkűnek is tartja. En is elfogadom azt, saját nézetem kifejezésére, habár más szempontból is. Engedje meg a tisztelt ház, hogy egy érzelemnek adjak kifejezést, a melynek talán még nem adatott kifejezés e házban. Nem tudom, vajon csupán a magamé-e vagy pedig többeké is ? de én mindenesetre kifejezem. (Halljuk \) Nem tartozom azok közé, kik akár tavaly, akár az idén szükségesnek és a nemzet méltóságával megegyezőnek tartották azt, hogy a nemzeti színházat illetőleg a czim megváltoztassék. (Helyeslés.) En nem szeretem a bujkálást, de nem is illik a magyar nemzethez, hogy megtagadja érzelmeit. (Helyeslés.) En igen is akarom a magyar nemzeti színházat subventiónáltatni. (helyeslés.) En nem akarom, hogy ha valami szükség előfordul, akkor azt mondják: hjah! arra semmit se lehet fordítani, mert az magyar czél, s a subventió az operára és a balletre szavaztatott meg. Nekem igenis arra kell és arra adom meg, mint az országnak egyik képviselője. En azt szeretem, ha tiszta bort töltenek a pohárba. Magyarország ezer év óta áll fenn és Magyarországban az országgyűlésnek nyelve, a nemzeti közigazgagatásnak nyelve magyar. Ezen jogoknál fogva — melyek igen csekély jogok minden más tekintetből és csupán az állami egyöntetűség föntartása szempontjából fontosak, és melyek nem is zárnak ki senkit sem más jogok élvezetéből, sem a szabadság fejlesztéséből, sem a jóllétből—ez állami jogoknál fogva mondom, melyeket kell, hogy valaki birjon s ha mi uem birnók, más bírná, mert valakinek birnia kell, ez a valaki pedig a históriánál, a szellemi és anyagi előnyöknél fogva jelenleg, Isten tudja meddig, mint magyar ember hiszem, sokáig — örökös a világon nincs, — a magyar nemzet kezében van, vannak^ bizonyos kötelességek, melyeket államilag teljesíteni kell, ha teljesitendőknek tarthatnak. En, miután minden, vagy a legtöbb ország fővárosában van egyik vagy másik intézet, mely államköltségen segélyezte tik, én nem látom át, hogy az állami nyelvhez tartozók valamely intézete miért ne segélyeztethessék ? Az mondatik, hogy igenis segélyeztessék, de segélyeztessenek mások is. Tessék ott kezdeni, hol kezdte a nemzeti színház. A kassai szinésztársaság volt ezen országban a magyar színészetnek alapja. A kassai daltársulat vándorolt városról városra, mig oly életrevalóvá nem lett részben saját tehetsége, részben pedig a nemzeti magyar érzelemnek, intelligentiának és anyagi gyarapodásnak mérve által, hogy utoljára megtelepedhetett Pesten és itt a hazafiság áldozatai által házat épített és érdemessé tette magát, hogy mint olyan intézet tekintessék, mely az egész országra nézve fontos. Tessék igy kezdeni akár-