Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-119

119. országos illés február 12. 1870. 311 telt képviselő ur, hol akarná fölállittatani azon színházat, mely őt kielégíthetné? (FölUáltásók a szélső bal felől: Brassóban!) Babes Vincze: Tessék csak megsza­vazni, majd azután megmondom. Ivánka Imre: ... és mondja meg ne­kem, hol van a közönség oly na<;y számban, hogy ezen áldozat, a melyet a nemzet bozna, megfelelne e czéljának, ós hogy ez áldozatot nem lehetne-e ezerszer czélszerübben — ha csakugyan saját fajrokonairól szólunk, — ezek számára a népnevelés előmozdítására fordítani 1 (Helyeslés.) Ha azt méltóztatik elfogadni, a mit én is állítok, hogy a színház, nemzeti színház, és a mit egyik előttem szólott képviselő ur mon­dott, hogy az a művészetnek van szentelve, és hogy a művészet universalis, de hogy mégis van neki bizonyos nemzeti jellege: meg vagyok győ­ződve, hogy ha akárki fog írni román operát, a mely jó, azt igen szívesen fogják előadni a ma­gyar nemzeti színházban is. (Helyeslés.) Én ör­vendeni fogok rajta, ha a románok, saját kezde­ményezésük következtében, színházat fognak al­kotni ; sőt ha el fognak jönni e ezélból hozzám aláírási ivekkel, én magam is alá fogok irni, mert sokkal jobban szeretek müveit emberekkel együtt lenni, mint műveletlenekkel. De ily kö­veteléseket, hogy a vidéken színházakat állít­sunk föl országos összegekkel, ezt egyátalában nem tartom helyesnek, és nem pártolhatom. (He­lyeslés.) Pártolom azt, hogy a kitűzött összeg kizá­rólag a zenészét és dalmüvészet segélyezésére fordíttassák. (Helyeslés.) Kállay Ödön: T. ház! Máriássy t. kép­viselő társam egy nyilatkozatát én is elfoga­dom, t. i. azt, hogy itt nemzetiségi kérdés nincs, hanem hogy ez valóban nem nemzetiségi, hanem valódi magyar-magyar kérdés. A mi a nemzetiségi kérdést illeti, bármifé­leképen igyekezzünk is ettől menekedni, ezt meg kell oldani, ettől függ nem csak a hazának, ha­nem ezen egész világrésznek is kifejlődése, üdve, jövője. Miután igy nyilatkoztam, természetes kö­vetkezés, hogy oda nem követem Máriássy kép­viselő urat, a hová ő ment, és recriminatiókat nem alkalmazok. (Helyeslés.) Azt hiszem, midőn e kérdés előfordul, a jó hazafiság mindig vezes­se az embert, hogy szeliditőleg, nem pedig hogy ingerlőleg nyilatkozzék. (Helyeslés.) És kérdem azért, miért heveskedik Máriássy képviselő tár­sam a miatt, hogy egy képviselő ur, midőn a bud­getben a magyar nemzeti színházról van szó, saját nemzetisége számára is színházat óhajt? Ugy gondolom, t. ház, ezért ezen kifakadásokra nem volt ok. (Ugy van! a szélső bal oldalon.) Nekünk az egész kérdést nyugodtan, a mint testvérekhez illik, kell megvitatnunk, igazságosan és szigo­rúan, de mindig ingerültség nélkül. (Helyeslés.) En a magyar színházra megszavazom, a mi követeltetik; midőn pedig a közoktatási minisz­ter budgetje következik, akkor fogok szólani a nemzetiségek művelődési szükségleteiről. (He­lyeslés.) Papp Zsigmond: T. ház! Életem fő törekvése volt mindig, hogy e hazában béke és jólét uralkodjék. Tudom, hogy, miként egy kép­viselő monda, a magyar nemzet és román nem­zet vannak arra hivatva, hogy kelet íelé egy óriási boulevardot képezzenek, és hogy e hazát védel­mezzék minden eventualitás ellen, és tudom azt más részről, hogy a jó egyetértést nem lehet másként elérni, mint a bizalmas és kölcsönös közeledés által. (Helyeslés.) Ezen szempontokból kiindulva, meg kell említenem, hogy én sohasem voltam barátja azon eszméknek, hogy e hazában az egyik nem­zet a másik nemzet fölött supremátiát gyakorol­jon ; de ez nem is áll ugy. Meg volt említve, és igen helyesen, hogy e hazának szüksége van valamire, a mi nélkül nem állhatna fön az or­szág integritása, ez pedig nem lehet más, mint a diplomatiai nyelv. Nem osztozom tehát azok véleményében, kik azt mondják: a jogegyenlőség meg van az által sértve, hogy a többi nemze­tiségnek nem adatott meg azon jog, hogy itt a parlamentben más nyelven, mint a magyar nyelven beszélhessen. (Helyeslés.) Bábeli zavar lenne az, ha itt több nyelven is lehetne be­szélni. (Igaz! Ugy van!) De midőn ezt kimondom, körül akarom egyszersmind irni a diplomatiai nyelv körét. En csak abban találok megnyug­vást, a mi idővel egy consolidált, erős államot teremteni képes, ha először a parlamentben csak egy nyelv van, és pedig a magyar, már csak azért is, mert a magyar nemzetet, ugy a ma­gyar lakosság relatív többségénél fogva, mint intelleetualitásánál fogva, megilleti az, hogy az ő nyelve legyen a diplomatiai nyelv. (Helyeslés.) Másodszor a közigazgatás tekintetéből azt óhaj­tom, hogy a kormányzati nyelv a magyar nyelv legyen, (Helyeslés) de kijelentem, hogy fölülről lefelé, nem pedig alulról fölfelé, mert az indivi­duális jogok megsértését látnám az által, ha alulról fölfelé nem lehetne a kormánynyal érint­kezni. És ez a kettő az uraim, mi által a nem­zetiségi képviselők kielégíttethetnek. A ki ezt nem akarja, az ellensége a hazának, a ki ennél többet akar, az menjen ki e hazából. (Helyeslés. Fölkiált ás a szélső balról: Hová ?) P. Szathmáry Károly: T. képviselő­ház! Én egy ízben elállottam a szótól; szivesen ten­ném azt most is, ha nem látnám, hogy több kép-

Next

/
Thumbnails
Contents