Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-119

119. országos Díés február 12. 1870. 309 mennyiben azon nép saját erejéből ily iskolát fölállítani nem birna, az állam segélyezni tartozik, nem csak ha a fővárosban, hanem, ha bárhol jelentkezik ezen szükség. En egészen téves eszmének tartom azon állítást, hogy csak a fővárosban köteles az állam színházat fölállítani és föntartani. Bizonyítja e tan valótlanságát, helytelenségét a múlt évi budget; de bebizonyítja a dolog természete is. Mert épen a fővárosoknak van legtöbb tehetségük saját erejükből színházat föntartani. Én is megengedem és elismerem, hogy első szükség a népiskolák, képzőintézetek fölállítása. Azt is megengedem, a mit Szlávy igen t. képviselő ur fölhozott, hogy a nemzetiségek részben még többnyire olvasni és irni sem tudnak. Nem is azok számára követeljük a színházat, azok számára iskolákat fogunk követelni, de követeljük a népnek azon osztálya számára, mely már a műveltségben némi előhaladottsággal bír. (Közbekiáltások: Ilyen kevés van!) Van azután hatása magára a népre nézve is. Mert ámbár a nép, mely irni és olvasni nem tud , nem jár a színházba irni és olvasni tanulni, de jár a színházba ösztönt nyerni. Mert a színház ösztönzőleg, ébresztőleg hat még azokra nézve is, kik irni és olvasni nem tudnak. Németh Albert: Talán a cancan ! Babes Vincze: Elismerem, tisztelt ház, hogy vannak oly aljas intézetek, melyekben csak cancant lehet tanulni, nem is olyan színházat óhajtok, az a fővárosokba való. Én tehát, tisztelt ház, nem a nemzetiségi eszméért, nem az egyenlőségért, melyről magam is meg vagyok győződve, hogy szorosan egy hajszálig végre nem hajtható, de kívánom azok érdekében, kik némi műveltséggel már bírnak, a színház fölállítását. Annálfogva pártolom Hodossiu képviselő ur indítványát, mely oda irányul, hogy a tisztelt ház egy bizonyos összeget szavazzon meg egy román színházi alap javára. Ellenvetésül fölhozatott Bukarest. Nem fogom azt helytelennek mondani azért, mert kevés magyar van Bukarestben, vagy mert bevándoroltak. Legyenek azok bevándoroltak vagy ősi ottani lakosok, ha náluk is azon kívánság mutatkozik, és ha bebizonyul a szükség is, én a mennyiben tőlem függ, megszavazom nekik. (Derültség és felkiáltások: Itt könnyű megszavazni, de vajon megszavazzák-e ott!) Kérem, én azt tartom, hogy épen mi vagyunk, kik a eulturát keletre - vinni akarjuk, legalább azzal dicsekszünk. Egész eddigi életem bizonyítéka annak, hogy ily esetekben igazságos és liberális szoktam lenni. Ezelőtt i — 5 évvel történt Bukarestben, hogy a reformált község magát megalakította, statútumokat hozott és statútumaiban ő fölségét az osztrák császárt és magyar királyt jelölte ki pártfogónak. E statútumokat fölterjesztette a mostani kormánynak helybenhagyás végett. A kormány több magyarországi és erdélyi román férfiút hívott meg tanácsadásra, hogy mikópen járjanak el ezen követelésekkel szemben. Voltak olyanok, a kik azt mondták, hogy vissza kell utasítani, mert ha mi románok Magyarországban vagy Ausztriában ilyen követelésekkel lépnénk föl, az osztrák s magyar kormány visszautasítana bennünket, voltak, kik a magyar szabadelvüségre hivatkoztak. En részemről egészen másképen vélekedtem és azt mondám, hogy a mi az ország fenállásával összeegyeztethető, azt meg kell engedni, ón e mellett voltam és leszek. Követeljék bár, hogy a kamarában, hol egyetlen egy képviselőjük sem volt, mert egyetlen választó kerület sincs, hol oly tömegesen lennének, hogy képviselőt küldhetnének — a mi azonban idővel meglehet — : követeljenek bármi föltételt nemzeti miveltségük előmozdítására, annak megszavazása mellett leszek. Egyébiránt minthogy ezek nem tőlünk függenek, épen azért azt gondolom, hogy a román kamara eljárására hivatkozni helytelen, ez nem is szabályoz bennünket, hanem a mi saját érdekeink. Ezen nézeteim kimondása után csak egy pár észrevételt vagyok bátor elmondani az előttem mondottakra, nem követvén itt a nemzetiségi kérdést, mert ennek tárgyalása nincs is helyén. Azt mondotta nevezetesen Máriássy képviselő ur, hogy a nemzetségi kérdés foederatió kérdése, a foederatió pedig a muszka kancsukát hozza be. Csekély véleményem szerint ez épen megfordítva áll: én épen azon hiszemben vagyok, hogy a nemzetiségi kérdés megtagadásának ignorálása a muszka kancsukát idézheti elő. A suprematiáról is volt szó és tagadtatott, hogy suprematiát birna a magyar nemzet ez országban, és az mondatott, hogy csak a primátussal bír. En megvallom, ha primátus volna, azt mindig kész voltam és lennék elismerni, igen, de e primátus legyen természetszerű és ne legyen biztosítva a törvény által, ne fajuljon el kizárólagos kiváltsággá, akkor szívesen elismeri minden nem magyar nemzetiségű polgár és akkor a primátus jogosult is lesz; de addig mig, a törvény által, és következőleg szuronyok által tartatik fön, nem primátus az, hanem suprematia. A mi a többi érveket, melyek a nemzetiségi kérdósrenézve megvallom—nem a maga hely én— hozattak föl, azokat nem szeretem tárgyalni, mert akkor vége nem lenne a kérdés tárgyalásának, ugyanazért kérem a tiszt, házat, méltóztassék a kérdést ugy fogni föl, a mint az valóságban