Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-119

119. országos Ülés február 12. 1870. 303 menni, addig, meddig ezen ország fenállása nem koczkáztatík. Ugy hiszem, ezen nyilatkozat kifejezi azt, mit én érzek s miben az úgynevezett képviselő urak megnyugodhatnak. (Helyeslés.) Minthogy összeköttetésbe hozatott a szőnyegen fekvő tárgygyal Hodossiu képviselő urnák egy indítványa is, legyen szabad arról is egy pár szót szólani. Erről már nem mondhatnám, hogy nem tartozik ezen kérdéshez, mert hisz ő 200,000 forintot román színház alakítására kíván megszavaztatni. Mint előre mondám, én a magyar színház, vagyis inkább a dalmű és zeneképezde segélyezését nem tartom nemzetiségi, hanem fővárosi kérdésnek, és igy fogván föl a kérdést, a képviselő ur indítványának jogosultsága is elesik. De különben is talán át fogja látni maga az indítványozó ur is, hogy ha indítványa netalán elfogadtatnék, akkor méltán kívánhatnák ugyanazt szerb, ugyanazt ruthén, ugyanazt tót és ugyanazt német hazánkfiai is. Méltóztassanak összeszámítani, ez körülbelől egy milliót tesz; és maradjunk a praxis terén, mellőzve minden föllengzést: igazoltnak véli-e a képviselő ur, hogy ma a képviselőház különféle nyelvű színházak alapítására megszavazzon egy milliót, midőn ezen nemzetiségeknek aránytalanul nagyobb része még írni és olvasni sem tud. (Élénk helyeslés.) Én is, mint ezt Tisza Kálmán tisztelt képviselő ur szépen és helyesen fejtegette, ott, hol a népnevelésről lesz szó, kész vagyok én is a népnevelés érdekében megszavazni mindent, a mi a nemzet erejéhez képest lehetséges, de ily sziuház fölállításához részemről nem járulok. (Élénk helyeslés.) Csiky Sándor : Elállók. (Helyeslés.) Hcnszlmann Imre: T. ház! (Fölkiáltások : Eláll!) Csak egy pár szót akarok mondani, t. ház. Jámbor barátom poéta levén, költőket idézett; legyen szabad nekem is egy nagy, bár nem magyar költőt idézni, Göthét, ki egyszer azt mondja: „Die Kinder, sie hörens nieht géme." így vagyunk mi is e házban. Sem az egyik, sem a másik rész nem szereti azt, ha a nemzetiségi kérdés szőnyegre kerül, és mégis ezen alkalommal is, a hol azt hittük, hogy nincs alkalom rá, előfordul ismét a nemzetiségi kérdés. Ebből látszik, hogy a gyúanyag megvan, és hogy mindkét rész érdekében van ezen gyúanyagot eloltani, a mennyire lehet. Hiszem, hogy e czélt elérhetjük, ha mi, a magyar részen, minél gyakrabban és minél inkább emlegetjük a paritás elvét és a szerint élünk is, és minél kevésbbé. hangoztatjuk a suprematiát és a hegemóniát. A nemzetek joga születési jog, és ezért legjobb, ha a paritás alapján egymással érintkezésbe jönnek. Csak ennyit akartam elmondani, különben pártolom Irányi Dániel indítványát. Simonyi Ernő: Csak keveset fogok mondani (Halljuk.') azok után, a mik már elmondattak. Sajnálatosnak találom azt, hogy minden adandó alkalommal a nemzetiségi kérdés újra fölelevenittetik, mert nem hiszem, hogy az czólra vezet, hogy az azon czélt mozdítja elő, a mit szükséges, hogy közös erővel minél előbb elérjünk, t. i. az egyetértést, az egyesülést. Mi mindnyájan csak ugy érhetjük el czélunkat: egy szabad hazát, mely önállólag minden mástól független legyen. hogy ha egymás közt testvérileg megegyezve, egymást támogatva egyesülten élünk. Azért nem szeretem, hogy ezen kérdés minduntalan vita tárgyává lesz, és mintegy elkeseríti a kedélyeket, és fölfrisiti azon sebeket, melyeket az időnek kellene behegesztenie. E részben engedjék meg nekem román hazámfiai, ha azt mondom, hogy maguk is érezhetik azt, mennyire van különösen nekik ezen egyetértésre szükségük. Mert ha veszély fenyeget egyikünket, ugyanezen veszély elnyelhet mindkettőnket. A mi a szőnyegen levő kérdést illeti, méltóztassanak ezt a közélet szempontjából szemügyre venni. Elvégre is, hogy miképen történtek bizonyos dolgok ezer évvel ezelőtt, miképen nem, azt most hiába kutatjuk. Itt Magyarország létezik, s igy hogy ennélfogva ott, hol Magyarország van. a nmgyar nemzet bizonyos tekintetben az első szerepet játsza, azt csodálni nem lehet. Azt mondják román hazánkfiai, hogy ez nincs helyesen, mert a paritás, a jogegyenlőség elvénél fogva őket is egyforma szerepben kellene részesíteni. Mocsonyi tisztelt képviselőtársam azt óhajtja, hogy minden nyelv szabad legyen a törvényszékeknél, a törvényhozásban és az akadémiákon. Eltekintve azon nehézségektől, melyekkel ez a gyakorlati téren találkoznék, kérdem : hogy midőn például törvényszékeink fentartása most is 5 — 6 millió forintba kerül, s ha rendezve lesznek, még többe is fognak kerülni, ha 6 — 7 nemzetiségnek külön bíróságokat kell állítani, mennyivel többe fog ez kerülni, ha azt akarjuk, hogy a paritás elve ily értelemben tartassák fen?! (Helyeslés.) Különben, t. ház, meglehet, mi e részben még előítéletekkel vagyunk eltelve, és elhiszem, hogy román hazánkfiai előbb vannak e téren, mint mi; hanem akkor arra kérem őket, igyekezzenek jó példával menni előttünk, és igyekezzenek saját fajrokonaikat arra bírni, hogy ők kezdjék meg azt Bukarestben, és mihelyt én látom, hogy az egyesült Dunafejedelemségek törvényhozása megszavaz bizonyos összeget magyar