Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-119

gAO W9- országos Ülés február 12. 1870. továbbra is fárasztani, ha a hosszas vita azon meggyőződésre nem hozott volna engem, hogy a kérdésnek több oldali fejtegetése nem annyira annak kiderítésére, mint inkább annak bebonyolitására vezetett. Hallottam egy szónok által emiitettetni csizmát, melyet egy másik szónok vele fölöltetett; egy másik szónok azon kezdé, a mint "a nagy zajban megérteni szerencsém volt, — hogy eltörlendő az ő felsége személye körüli minisztérium , megszüntetendő a cultusminiszterium, és igy lement egészen a főispánokig, és az ily módon eszközlendő megtakarítások utján 200 ezer irtot kivan fordíttatni egy fölállítandó román színházra. Egy másik képviselő ur hosszasan bizonyítgatta, hogy a szabadság az, a mi különféle nemzetiségeket együtt tartja, és hogyha megadatik a szabadság, akkor nincs mit tartani, hogy azok elváljanak. Ma ismét hosszas fejtegetését hallottuk a nemzetiségi törvénynek. Uraim, azt hiszem, ez mind oly dolog, mi a jelen kérdéshez nem tartozik, s ezen hosszas vitatkozás csak azt bizonyítja, hogy alig van tárgy, mely alkalmul ne szolgálhatna arra, hogy bizonyos kedvencz eszmék mellett fényes beszédeket tartsunk. (Helyeslés.) Mi az, a mi szőnyegen van? A belügyminisztérium költségvetésének azon tétele, mely ugy szól: „a nemzeti színház segélyezésére", vagy pedig — mint a pénzügyi bizottság helyesen kiigazította: „a dalmű és zenedefölsegélésére." Erről van szó, és a kérdés az, hogy mi okok hozathatnak föl a mellett, hogy ezen tételt a képviselőház megszavazza. Alaposak, jogosak, méltányosak-e azon okok ? minden, mi ezen túlmegy, nézetem szerint a kérdéshez nem tartozik, a nemzetiségi kérdésnek ezzel nézetem szerint semmi összeköttetése. És igy legyen szabad csak néhány szóval megjelelni azon szempontot, a melyből én tekintem ezen kérdést. Már tegnap emiitette egy szónok, hogy Európa majdnem minden államának fővárosában részint az udvar, részint az ország által tarfcatík főn egy udvari vagy nemzeti színház. E tény előttünk áll, s ugy hiszem, nem szükséges hoszszasan bizonyítgatnom, hogy ez miért történik ; és ha szükséges, vagy kívánatos más államokban, ugy hiszem kétszeresen szükséges mi nálunk. Hézzük saját hazánkat és a magyar államot, melyben annyi különféle nemzetiség lakik, melyek érdek, vallás, nyelv által el vannak egymástól némileg különítve; nézzük a municipiumok önállóságát, melyet sem én, sem más — ugy hiszem megszorítani nem kíván: mind oly körülmények, melyek nem arra vezetnek, hogy az ország különböző nyelvű polgárait összekössék, hanem mind inkább nagyobb erőt adnak arra, hogy azok szétmenjenek. Szükség ennek ellenében egy összefoglaló erőt is létesítem. Ez Í összefoglaló erő nem csak törvényekben fekszik, nem csak a közös hazaszeretetben, hanem a legnag}^obb összefoglaló erő, mely bizonyos állam lakosait együtt tartja : az érdek. Ez érdekeket minél inkább szaporítani, minél inkább gyarapítani, föladata minden törvényhozásnak. Nem mondom, hogy a nemzeti színház vagy a zenede s dalmű oly nagy érdek, hanem igen is, a nemzet érdekében fekszik: a fővárost tenni központjává a tudománynak, a művészetnek, a társas örömöknek, oly fényt kölcsönözni a fővárosnak, mely ide csalja, ide vonzza mindazokat, kik az ország legtávolabb szélein laknak. (Helyeslés.) Mert ha nem sikerül nekünk az, hogy Pest versenyezhessen egy részről Bécsesel, és más részről Bukaresttel és Belgráddal, nagj^on nagy lesz az attraetió azon városok felé, mely nagyon kevés erő által fog Pest részéről ellensulyoztatni. Erezte ezt a nagy Széchenyi és idézhetnék munkáiból számos helyet, melyekből kiderült, hogy neki egyik czélja volt: ezen fővárost nagygyá és lakályossá, kedveltté tenni, hogy ide az ország legtávolabb széleiből szívesen jöjjenek, szívesen időzzenek itt az emberek. E czél lebegett előtte és ezen czél az, mely engem is arra vezet, hogy ezen tételt megszavazzam. Igaz, ez az érdekeknek igen kis része és egy magában nem fogja kójjezni azon ragaszt, mely e haza minden polgárát összetartja, de épen, mivel ez is egyik részét képezi, szívesen megszavazom ezen tételt, valamint meg fognék szavazni máshoz is minden oly összeget, mely arra szolgál, hogy a főváros díszét csínját és kellemeit emelje. Ezen szempont az, melyből én ezen kérdést tekintem. A nemzetiségi szempont szerintem ezen kérdésnél nem forog fön. (Helyeslés.) De minthogy annyi szónok által érintetett a nemzetiségi kérdés, és fölhasználtatott egyiktől is másiktól is arra, hogy e részben saját nézeteiket kifejezzék, én noha a kérdéshez tartozónak nem hiszem : de a helyzet kényszerűsége engem is arra visz, hogy arról néhány szót szóljak. A megyét, melyet magaménak, szűkebb hazámnak vallok, különféle nemzetiségek lakják, a város, melyet képviselni szerencsém van, kiválólag német ajkú. Én az ország különböző vidékein laktam hoszszabb ideig s becsülni és szeretni tanultam az országban lakó különféle nemzetiségeket. Egyforma vonzódással viseltetem ugy román, mint német hazánkfiai irányában, suprematiát felettök magam részéről nem követelek, s ugy, mint én gondolom, e háznak minden tagja kész a tör! vény terén irányukban a legtávolabb határig el-