Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.
Ülésnapok - 1869-119
119. országos Ölés február 12. 1870. 301 >esonyi Sándor: Még csak egyet vagyok bátor megjegyezni: hogy az, mit mondottam, áll, s a törvény szavainak egyszerű idézése által is bebizonyítható. Jámbor Pál: T. ház! (Zaj. Halljuk!) Volt egy nap a pozsonyi országgyűlésen (Halljuk ! Halljuk!) midőn elnémult minden hang, midőn terhes lett a levegő, (FölMUások: Hangosakban!) midőn mindenki lehajtá homlokát a nemzeti vád súlya alatt. Kölcsey beszélt a játékszín ügyeiről. Majd ihlettel, majd haraggal, majd villámsugarakat szórva. Talán vannak e házban még veteránok, kik hallották e beszédet, mert ez a magyar ékesszólás remekei közé tartozik. (Fölkiáltások : Hangosaiban, mert nem halljuk!) Én nem hallottam, e beszédet, de hatását ma is érzem lelkemben ; azt monda körülbelül: bizony e levegő, bizony az ősi czimerek, bizony e szép hon szőke hullámú folyói, bizony azon koszorúk, melyeket apáink sírjára letettünk, nem fogják nemzetünket az enyészettől megmenteni, hanem ha van valami, a rui megmentheti, az a nyelve, az a nemzeti cultura. Tegnap, — nem akartam megnevezni, de mégis megnevezem — Tisza Kálmán képviselőtársunk szólott szintén ihlettel, majd diplomatiával, majd a sértett önérzet méltóságával, és nekem ugy tetszett, mintha a pozsonyi országház homlokzatáról egy sugár esett volna a pesti ház fejére, (Tetszés) mert világot terjesztett mind a két oldalon, melynél láttam az egyetértést a közmiveltség kezdetében, láttam a jövő fényét. (Éljenzés.) Államférfiaink között kettő volt, ki a színház ügyének fontosságot tulajdonított: az egyik Széchenyi, a másik Kölcsey. Széchenyi minden nap rendesen látogatta a színházat ós a dunaparton a nemzethez és a szinmüvészethez méltó palotát emeltetett. A másik azt monda: a színművészet a közerkölcsiség és nyelv terjesztője. Vajon megfelelt-e e magasztos hivatásának színmű vészetünk % ha az 1838—1848. korszakra visszatekintek, azt mondhatom, megfelelt, mert ez volt a magyar színművészet aranykora. Emlékezhetnek még önök a Megyeriekre, Szentpéteriekre és mindazokra, kik esténkint koszorúsán tértek haza; és a közönség ? vitte haza lelkében a fényt, a lelkesedést, a honszerelmet. Vajon megfelel-e ezen hivatásának a színház ma? szomorúan kell kimondanom : nem! és hol van ennek oka? a hibás politikában. Grírardin Emil azt mondja: a hol az állam alapelve nem alkotmányos elv, ott meg kell hamisítani a társadalmat, meg a nyelvet, meg az izlést, meg a hagyományokat. — így kellett meghamisítani a nemzeti színház irányát is. így rtötónt az, hogy ezen nemzeti intézetben kihalt a zaj, kihalt a lelkesedés: a valódi magyar nemzeti irány. Itt hosszan kellene t. ház, a nemzeti színház czéljáról értekeznem, de ez nem tartozik a budget kérdéséhez. Én csupán csak arra kérem a belügyminisztert, hogy ne téveszsze el azon magasztos hivatást, melyet egy Széchenyi, egy Kölcsey ezen nemzeti intézethez kötött. Egy példát hozok föl Prancziaországból. Egy franczia színésztől kérdeztem eg5'kor: hogy van az, hogy a világ legnagyobb költőjót Shakspearet nem adják ? e színész nekem azt felelte: ce n'est pas un franeais", e mondat mindent megmond; a franczia érzi kötelességét, hogy csakis ez utón lehet nagy nemzeti művészetet teremteni. E czélt kívánom én a miniszter által kitüzetni és újra visszatér a lelkesedés és újra virágzó lesz a nemzeti művészet! Itt van helye Mocsonyi Sándornak egy észrevételt tennem. 0 azt monda Máriássy Bélának, hogy a kormány több erélyt fejtsen ki a szabadság elnyomására. Bocsánatot kérek,Mariássy nem ezt mondta, mert ő csak azon irányra czélzott, melyet hallottunk itt, midőn külön nemzetekről szólottak. En részemről mind a román iskoláknak, mind az akadémiáknak fölsegéléséhez szívesen hozzájárulok, de csak akkor, mikor ezt a nemzetnek pénzereje megengedi. Most fájdalom, saját iskoláinkra sincs elegendő pénzerőnk, de előbb érjen át kezünk a havasokon, hogy érezzük a kézszorítást; megkívánom előbb, hogy egy eszméért küzdjenek velünk, támogassanak bennünket a magyar állam fölépítésében. Előbb nyerjük meg a szabadság attribútumait, és állam kellékeit. Akkor bármi nyelvű akadémia, vagy színház egymás mellett megállhat. Még egyet akarnék a belügyminiszter ürügyeimébe ajánlani. Örömmel hallottuk, hogy egy színházi enquete munkálkodott a magyar nemzeti színház ügyében. Ezen enquete be is végezte munkálkodását. Arra kérem, ne elégedjék meg a miniszter ur ezen munkálatokkal, mert azokban ki van mondva, hogy a dalszinmü bizonytalan időre egy hajlék alatt marad (egy hajlék alatt mindakettő szárnyszegett madár), hanem törekedjék a miniszter ur oda, hogy ne csak elvben, de tettleg e kettő elválasztatván, mindkettő előtt megnyíljék a verseny, a végtelen, a tökély. (Helyeslés.) Csernátony Lajos: Elállók a szótól. (Helyeslés.) P. Szathmáry Károly: Elállók a szótól. (Helyeslés.) Szlávy József: Oly hosszas idő óta fejtegettetik a szőnyegen lévő kérdés, hogy szinte szerónytelenségnek tartanám a t. ház figyelmét
