Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-113

182 113. országos ülés február 5. 1870. niszteriumnál 5500 frt, a honvédelminél 6000 frt, a földművelésinél 10 ezer frt, az igazságügyminiszteriumnál 27,000 frt, tehát tetemesen több mint a többié; egyetlen egy minisztérium költségvetésében nagyobb e czim, t. i. a pénzügyminisztériuméban, a hol az a százezret meghaladja. Én nem tudom, jó-e ez? ezt a gyakorlati ember legjobban tudja megmondani, a ki maga bíráskodással foglalkozott — én nem foglalkoztam — az legjobban tudja, mennyi buzdítást okoz a bírói személyzetre, ha egyik vagy másiknak túlságos szorgalmáért jutalom adatik, és viszont mennyire káros az a többi bírákra nézve, kik hasonló jutalmat nem kapnak. Ea átalában véve a jutalmazásoknak nem vagyok ellensége, habár, ha tőlem függne, jutalmazásokra egj garast sem adnék; ha a fizetés nem elegendő, indítványozza a miniszter az országgyűlés előtt annak fölemelését, de én a jutalmat és ez által egyeseknek a többi sorából kiemelését itt nem helyeselhetem. Más szempont alá esnek a segélyezések. Megtörténik, hogy valamely tisztviselő betegségbe esik és fürdőbe kell mennie, ott már inkább van helye a segélynek, ott igen méltányos, hogy a bírót nyomorúságában, családi bajaiban az állam segitse. Ha p. o. valamely tisztviselő testi bajba esik, ha például nyilvános tárgyalásoknál a közönség előtt arczmozdulatokat és taglejtéseket kénytelen tenni, a mi az igazságszolgáltatásra nézve igen káros, és a hallgató közönség megbotránkoztatását idézi elő, ily esetben helyén látom, hogy a miniszter adjon az illető bírónak segélyt, hogy legalább annyira meggyógyíthassa magát, hogj a közönség meg ne botránkozzék magaviseletén. (Derültség és helyeslés bal felől.) A harmadik észrevétel, melyet az igazságügyi minisztérium költségvetésére tenni akarok, szintén örvendetes, mert látom, hogy az igazságügyi minisztérium oly hatalmas személyzettel van ellátva, miszerint azon várakozásnak, hogy rövid idő alatt el fognak készülni azon codifieationalis munkálatok, eleget tenni képes lesz. Én ugyanis 80 tiszti személyt találok az igazságügyminiszteriumnál, a mi, ha a eodificationalis munkálatok nem forognának fön, tulságosaa sok volna és ez ellen észrevételt is tennék. De igy nincs észrevételem, mert meg vagyok győződve, hogy azon munkaerők, melyek alkalmazva vanhak, nagy részben a codificatióval foglalkoznak, és ezért nem is sajnálom tőlük azon 146,000 Irtot, mely a költségvetésben előirányozva van. Hanem, megvallom, nagyon neheztelem azt, hogy eddig az igazságügyminiszteriumból semmi sem szivárgott a közönség elé, s a házban sem történt nyilatkozat az irént, hogy mennyire haladtak már a eodificationalis munkálatok. Én egy alkalommal bátor voltam azon merész nyilatkozatot koczkáztatni, hogy a tudománynak mai álláspontján, a eodexek oly nagy elterjedtségénél fogva, eodificálni Magyarországban egy év alatt is lehet, holott a eodificationalis munkálatok Magyarországban már 400 év óta vannak napirenden, és én merem mondani, hogy három év alatt én magam is harmad magammal már megcsináltam volna a codexet, (Derültség a jobboldalon; tetszés a szélső baloldalon.) és annál is inkább reménylem, hogy az igazsáügymimszter ur legfölebb is az országgyűlés befejezéséig a codexet a ház asztalára le fogja tenni. Ezen reményre annál is inkább feljogosítva érzem magamat, mert a tisztelt igazságügyminiszterium a eodificationalis munkálatokra rendkívüli költségeket is vetett ki. Az 1868-ik évre, mint a zárszámadásokból látom, a eodificationalis alapra 8399 frt 69 kr lett költve. En ugyan nem tudom, mi az a eodificationalis alap : — ha munkákért adatott ki ezen pénz, akkor nincs ellene kifogás, — de kellő alkalommal meg fogom érinteni azt, hogy részletesen szeretném tudni, hogy mire költetett ezen pénz? 1869-re 10,000 frt volt, 1870-re 15,000 frt van előirányozva. Én ezt nem tartom soknak, sőt inkább keveslem azt mert midőn aunyi század óta törekszik az ország a eodexek létesítése után, és nem bírja azt elérni, azt gondolom, bátran 100,000-ket előirányozhatott volna az igazságügyminiszter ur és nem tétetett volna az ellen a házban kifogás, és pedig annál kevésbbé, mivel 1868-ban sokkal kevésbbé fontos dologra, a curiai-épületekre 200,000 frt adatott ki. Hanem igazán megvallom, a mi a eodificationalis munkálatokat illeti, azért is kívánnám, hogy valami a közönség tudomására is bocsáttassák, legalább a lapok utján, a miniszteri közlönyökben, vagy akár mikép: hogy értesülhessünk azon elvekről, a melyeket az egyes eodificationalis munkálatokban azon urak, a kik azokat készítik, követni szándékoznak, hogy azután hozzászólhassunk, fölvilágositással, tevékenységünkkel elősegítsük ezeket a munkálatokat; — annál inkább is kívánnám ezt, mert legalább azon rendeletek és törvények, melyek eddig kerültek ki az igazságügyminiszteriumból, azt tanúsítják, hogy a eodificationalis munkálattól nagyon keveset várhatunk, mert a mely törvények eddig az igazságügyminiszterium által készíttettek, azok egy középszerű jogásznak bírálatát sem bírják kiállani. {Helyeslés.) Méltóztatnak ismerni azt a szerencsétlen perrendtartást, (Halljuk.) a mely az egész országban nyugtalanságot, elégedetlenséget szült.