Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-113

113. országos Ülés február 5. 1870. 173 tette ezt ismételt megkeresése és kérésére a túlsó minisztériumnak, hogy t. i. amennyiben eddigelé a lótenyésztés a monarchia mindkét fe­lében egységes alapokon vezettetett és igya túlsó fél lótenyésztési igényeinek jelenleg az által, hogy Magyarország a maga igényeit tökéletesen ép­ségben akarja tartani, nemcsak megfelelve nincs, hanem valóságos rövidséget fognának szenvedni, ezúttal s ezen egy esetben kész a magyarországi fiatal lovakból ugyanannyit, mint a mennyi fiatal mén találtatik különösen Lengyelországban, s egyátalában a túlsó részen, Magyarország ló­tenyésztési igényeinek megfelelőleg és azokkal megegyeztethetőleg közösen kicserélni. A minisz­tertanács fentartván a kereskedelmi miniszternek a közjogi egyezkedésre vonatkozó megállapodá­sait, ez irányban megengedhetőnek vélte a kicse­rélést; a mi valósággal meg is történt, megtör­tént azonban ugy, és ezt kénytelen vagyok a t. háznak kijelenteni, hogy ez által Magyarország lótenyésztési érdekei semmi legkisebb rövidséget nem szenvednek : mert Magyarország oly tajt nyert, mely az ő lótenyésztési és nemesitési igé­nyeinek megfelel; ellenben oly fajt adott, melyet nélkülözhetünk , a túlsó félre nézve pedig főkér­dés az ő lótenyésztési érdekeinek előmozdítására. A mi magára a közjogi egyezkedés állására vonatkozik, a mit Debreczen városa igen t. kép­viselője bővebben fejtegetett, a magyar kormány mais azon állásponton áll, melyet előterjesztésem­ben előadni szerencsém volt: hogy mig Magyar­országnak a ménesbirtokokba tett befekteté­sebre, a ménes birtokok fölszerelésére, maguknak a ménes értékére vonatkozó minden igénye el nem ismertetik, addig Magyarország nem is fogja teljesíteni a tett ajánlatot és csak a ba­rátságos egyetértés érdekében vélte megengedhe­tőnek azt, hogy Magyarországnak sokkal nagyobb lólétszámából bizonyos számú anyalovak átenged­tessenek ; azonban ugy, hogy Magyarország ismét tőlük egy bizonyos számot, a mint az az előter­jesztésben bővebben ki van fejtve, nyerjen. Sajnos, és ebben egyetértek a t. képviselő úrral, hogy nem mutatkozott a túlsó miniszté­rium részéről azon méltányos elismerése Magyar­ország igényeinek , melyet a t. képviselő ur hangsúlyozott. Erre nézve csak azon — talán sze­rénytelen — kijelentést tehetem, hogy midőn én el­ismerem igazságát az ő állításának, ő nem mél­tóztatott csak rövid szóval is megemlíteni azt, hogy a magyar minisztérium és a magyar mi­niszter, a ki ezen ügyet kezelte, ugyanazon ál­lást foglalta el, a melyet fejtegetett: hogy t. i. szorosan ragaszkodott Magyarország jogainak fentartásához és tágítani mitsem akart. (Helyes­lés.) Ha a t. képviselő ur felszólítása azt czé­lozza, hogy a kormány az önmaga által felállí­tott jogalapokon továbbá is megmaradjon, — én részemről elfogadom ezen nem barátságtalan figyelmeztetést, — hanem kénytelen vagyok any­nyit hozzá tenni, hogy ettől eltérni, legalább ne­kem szándékom, kötelességem felismerésében nem ! lehetett. A mi a t. képviselő ur azon előadását il­j leti, mely magára a ménes kezelésére vonatko­1 zik, egyrészben kénytelen vagyok annak igazsá­gát elismerni ; de valamint előterjesztésemben megemlítettem, ugy elismerni vagyok kénytelen jelenben azt, hogy miután ezen ménesintézet és méntelepek végleges átvétele csak ő Felségének egy Julius 29-iki leirata következtében történt, és a budgetben, a mely Julius előtt készült, bár ideiglenesen, már kezeltettek a ménesek, Julius előtt csakugyan nem voltak azon állapotban, . hogy azok, különösen a kezelést illetőleg, szigorú j bírálat alá vonathattak volna. Azon kívánsága a t. képviselő urnák, hogy jövőre a kimutatások részletesebbek legyenek, j igen is teljesíthető, és teljesíteni el is vagyok 1 tökélve. (Helyeslés.) j A mi magát ugy a gazdaságok kezelését, 1 valamint a lótenyésztés kezelési módját illeti, I részemről olyannak tekintem a dolgot átalános­i ságban, hogy a kormánynak kötelessége a kö­1 zönségnek érdekeltségét is felkelteni a lótenyész­tés fontos érdeke iránt, mely a közönség érde­kében az ország nagy áldozatával kezeltetik. E tekintetben előterjesztésem is szól arról, misze­rint intézkedés tétetett a kormány részéről, hogy önálló, független hazafiakból, szakértőkből ala­kíttassák egy bizottság, mely ugy magára a gaz­1 daságokra, valamint a lótenyésztés vezetésére ( akkor, midőn a kormány részéről felszólittatik, j fogna a kormánynak tanácscsal szolgálni ós vé­i leményt nyújtani. A t. kép viselő ur és a képvi­selőház be fogja talán látni, hogy kormánv | szemeiben nem puszta forma, hanem ahoz a mi­niszter, a mennyire a lehetőséggel és kötelessé­gével összeegyeztethető, alkalmazkodni szükséges­nek fogja tartani. (Helyeslés.) Ez az, a mi a köz­j ponti kezelést illeti. 1 A mi magára a részletes kezelésre vonatko­! zik, többen fogják talán a házban tudni, hogy ugy a gazdasági egyesületek, valamint a megyék felszólittattak részt venni a kormány intézkedé­seiben, a lótenyésztésre vonatkozólag, és e tekin­tetben mondhatom, hogy azok nevezetes része készséggel felelt meg a kormány ezen felhívásá­nak. A kormány az illető lótenyésztési bizottsá­gokat nem csak arra kéri fel, hogy akkor, midőn az apalovak szétosztásában, mely mégis a te­nyésztésnek ugy szólván egyik legfőbb kelléke, vegyenek részt, de szolgáltassák a kormánynak azon adatokat is, melyekből megnyerhesse a sze-

Next

/
Thumbnails
Contents