Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-113

174 113. Országos ülés február 5. 1870. mélyzet iránt is a szükséges tájékozást. Ily mó­don már fontos adatokjutottak a kormány tudomá­sára, és én csak köszönetemet nyilváníthatom azon megyéknek és azon gazdasági egyesületeknek, melyek nekem e tekintetben segédkezet nyújtot­tak, és szabad legyen a kormánynak többszöri felszólításai mellett, ha talán bizonyos nyoma­tékkal bir, itt az ország színe előtt azon kérést intézni, hogy engem ezen utón tovább is gyá­molítani szíveskedjenek. Ez az, hol a kezelés egyik fő pontján tér el az előbbeni kezeléstől. Mert míg 1780 óta, mióta a lótenyész-intézetek Magyarországba behozattak , Magyarországnak semmi közvetett vagy közvetlen hasznot nem hozott a lótenyésztés, midőn Magyarországnak a lótenyésztés terén nagy áldozatokkal szerzett kincsei kiszivárogtak az országból a nélkül, hogy az országban annak bár legcsekélyebb része ben­maradt volna; 1850 óta pedig a kezelés olyké­pen megy, hogy a nagy közönségnek aziránt ér­dektelennek s közönyösnek kellett maradnia: je­lenleg igyekezünk mindent elkövetni, hogy a közönség részvétét és gyámolitását ezen ügyben megnyerhessük. A mi a t. képviselő urnák azon előterjesz­tését illeti, mely a személyzetre vonatkozik, kü­lönösen arra nézve, vajon a czélnak, ugy magára a lótenyésztésre, valamint a takarékosságra vo­natkozólag megfelel-e azon szervezet, mely bizo­nyos tekintetben katonai szervezettel bir, e részben a nézetek lehetnek eltérők. En részem­ről nem mondhatok határozott választ; azt sem állítom, hogy ez a legczélszerűbb, de arra sem volnék e pillanatban képes választ adni, vajon ezélszerü volna-e polgári lábra állított kezelés? E eszemről kinyilatkoztatom, hogy elvégre nem vagyok sem annak ellene, hogy az egészen pol­gári lábra állitassék, még kevésbé vagyok ellene annak, hogy a kezelés a honvédségnek adas­sék át. Nem hiszem, hogy e tekintetben ott is akadályokra találjak, hol némelyek ilyeneket ta­lálni gondolnak. Praeoccupált nézetek e tekintetben sehol sincsenek. Feladatunk az, hogy mutassuk ki a legczélszerűbb utat; és ha ki fog tűnni, hogy a katonai szervezet megszüntetése ezélszerü : akadályok nem állanak ellene, hogy az megtör­ténjék. Eddig én, t. ház, más módot, más eszközt nem találtam s bátor vagyok a t. képviselő ur­nák megnyugtatására felhozni azt, hogy ugy van a katonai kezelés a felelősséggel járó miniszter irányában behozva, hogy e tekintetben a keze­lést a miniszter felelősségével fedezni képes azért, mert mindenben, mi nem tisztán szigorúan kato­nai dolog, a katonai személyzet a magyar mi­niszternek van alárendelve. Ezen személyzet a legfőbbektől kezdve a legutolsóig utasítva van: minden a ménest és ménesgazdaságot illető do­logban a magyar miniszter rendeleteit, paran­csait pontosan teljesíteni. A mi a kinevezéseket illeti, talán azt mond­hatná valaki, és ez bir némi látszatával az ala­posságnak, hogy a kinevezés vagy előmozdítás által paralisáltatik a magyar felelős miniszternek befolyása ezen ménesintézetekre nézve. Ez birna némi alapossággal, ha azon egyezkedés, mely a közös miniszter és a magyar miniszter közt köt­tetett, nem oly természetű volna, hogy a kine­vezéseknek a magyar miniszter egyetértésével kell történni, azaz, hogy a közös hadügyminiszter oly egyéneket nem nevezhet ki, kikre nézve a magyar miniszter nem adta beleegyezését, ezál­tal maga ezen nehézség is, lehet mondani, tel­jesen elenyészik. Én legalább többhavi tapasz­talás után azt mondhatom, hogy én e tekintet­ben nehézségekre nem találtam, a hadügyminiszter a magyar miniszternek kívánságát mindig szíves­séggel teljesitette. Es elvégre ha egy tekintetben legyőzhetlen nehézségek fognak mutatkozni, le­gyen a t. ház megnyugtatva az iránt, hogy a magyar felelős miniszter javaslata az lesz, hogy ott a katonai kezelés helyt nem foglalhat, hanem más intézkedésekről fog gondoskodni. Köszönettel veszem azon támogatást, me­lyet a t. bal oldal részéről annak igen érdemes szónoka Tisza Kálmán ur ez ügynek nyújt. Ugy vagyok meggyőződve, hogy Magyarország egyik legnevezetesebb anyagi érdekéről van szó, majd­nem egy század óta halmoztatik áldozat áldo­zatra, kincs kincsre, hogy e tekintetben az or­szág anyagi érdekeinek elég téve lehessen. Czél­talanul eddigelé különösen 1780-tól 1850-ig, nem egészen czéltalanul 1850-től a mai pillana­tig; de remélem és honfitársaim közreműködé­sével bizton remélem, hogy 1869 után, miután az a polgári hatóságnak adatott át, naponkint jobban és jobban meg fogja közelíteni azon czélt, mely abban cuhninál, hogy Magyarország a con­tinens egyik leggazdagabb, egyik legkiterjedtebb lótenyésztő államává váljék és hogy ez által megfeleljen azon hadi erő követelményeinek, me­lyet Magyarországban soha senki sem nélkü­lözhet. Tisztelettel kérem a t. házat, ezen rovatot a pénzügyi bizottságnak véleménye szerint tár­gyalni és megszavazni méltóztassék. {Köz he­lyeslés.) Ivánka Imre: Az igen t. miniszter ur­nák előadása és azon átalános helyeslés, mely­ben az részesült, bizonyítják, hogy a t. minisz­ter ur szavai oly alkotmányos formájúak és megnyugtatók, hogy nagy ellenzéssel nem is találkozhatnak. De egyetlen egy észrevételt va­gyok bátor tenni. En is azok közé tartozom,

Next

/
Thumbnails
Contents