Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-113

113. országos Dlés február 5. 1870. \ 7 ] vesztegetés, az tökéletesen igaz; de mégis van ennek is bizonyos határa, a melyen túllépve a túlságos tartás vesztegetéssé, és hasznos helyett károssá válnék. Miképen áll az eset e tekintetben, a felett véleményt nem mondhatok, mert a mint jelzem, az adatok nincsenek kezeim közt. Én részemről nagyon óhajtanám, hogy midőn a legközelebbi alkalommal ezen ménesek budgetje tárgyaltatni fog, a miniszter ur tenne bennünket oly helyzetbe, hogy az általa beterjesztett adatok nyomán e kérdésekben nyilatkozni lehessen. A másik, a miben megtakarítások lehetségesek, a személyzet száma. És itt: bár elismerem, hogy nagy gondot igényel a tenyészállatok tenyésztése és felügyelete, nem oszthatom azon nézetet, mely a miniszter ur jelentésében kifejezve van, hol azt mondja: minden két állat mellé kell egy ember; még kevésbbé azt, mit egy másik helyen mond: hogy, hol egy, hol két állat mellé kell egy ember. Gorove István közgazdasági miniszter; Nem a méneseknél. Tisza Kálmán; Bocsánatot, a méneseknél ez van az előterjesztésben. Méltóztassék a miniszter ur megengedni, én itt némileg a gyakorlatból is szólok; átlátom ugyan, hogy annyi személyzet, mennyivel magánosak méneseiket kezelik, itt nem lenne elégséges ; de mégis meg vagyok róla győződve, hogy sokkal csekélyebb személyzet is elégséges lenne, mint a mennyi követeltetik, azon nézet alapján, hogy minden két állathoz egy ember szükséges. Magánosoknál méncsikó és más nagyobb 4 éves állatoknál hárommal nógygyel bánik egy ember; a ménesben pedig télen is, midőn bekötve vannak, anyakanczák és csikóknál nyolez egész 12 közt változik azok száma, melyekkel egy ember bánik el; és ott, a hol annyi van, a ménes bizonyára elhanyagolva nincs. De ha ez nem is lehet itt tekintve a nemesebb lovak tenyésztésének drágább voltát, és tekintve egyátalában minden ily nagyszerű államkezelésnek nagyobb szükségletét ha nem is lehet tehát azt mondani, hogy ennyi elég, de azt gondolom, hogy elég volna átlag nem két, de 4 darabhoz egy ember, a mi által pedig 150,000 frt lenne megkimélhető. Ajánlom e nézpontokat a miniszter ur figyelmébe. Különben van még megjegyzésem a méntelepeket illetőleg. Hasonlag azt hiszem, jövőben itt is lehet a személyzetben megtakarításokat eszközölni, mert én legalább nem gondolnám, hogy három lóhoz egy altiszt és két közlegény ne lenne fölösleges. Méltóztassanak megengedni, ismét tapasztalásból mondom, legalább a környékemben volt tapasztalásból, hogy azon altiszt alig csinál egyebet, mint hogy a korcsmában iszik, ezért pedig fizetni csakugyan kár. Áttérek most magára a személyzet kérdésére, és itt meg kell hogy valljam, hogy egj^átalában nem helyeslem, hogy Magyarország méneseinél oly személyzet alkalmaztatik, mely a közös minisztériumtól függ; (Helyeslés bal felől.) én a magyar miniszternek és ez által Magyarországnak tekintélyével nem látom megegyeztethetőnek azt, hogy ott a közös hadügyminiszter befolyása alatt álló tiszt legyen, mint azt a t. miniszter ur jelentése mondja, a közvetítő a magyar kereskedelmi miniszter közös hadügyminiszter közt; én nem szeretem és nem akarom, hogy a magyar minisztérium a közös hadügyminiszter irányában alárendelt helyzetben legyen. Már pedig ha azon katonatiszt a közvetítő, okvetlenül alárendelt helyzetben van a miniszter. De más oknál fogva sem akarom ezt. Mindaddig, mig ott a személyzet fölött a közös hadügyminiszter rendelkezik, rendelkezik pedig mint katonákkal, mint azok feje, tehát oly szoros fegj^elemnél és kapocsnál fogva, melylyel azon rendelkezési jog, melyet a miniszter ur gazdasági szempontból bír, összehasonlítható soha sem lesz: az ország gyűlés soha sem lehet biztos abban, hogy az fog történni, a mit az ország speciális érdekei kivannak, és azt sem tudom belátni, hogyan egyeztethető össze a kereskedelmi miniszter ur felelősségével az, hogy egy ily hatalmas ur is rendelkezzék ott. {Helyeslés bal felől. Ellenmondás jobb felől) A miniszter ur saját jelentése mondja, hogy katonai dolgokban a hadügyminiszter rendelkezik, és a miniszter ur épug}

r

, mint én, ismeri a katonai fegyelmet és tudja, mily szoros az, és mi annak hatalma. Nem akarom a mostanit azzal vádolni, de akármelyik perezben eszébe fog jutni a hadügyminiszternek a tisztán katonai dolgokon kivül más dolgokban is rendelkezni, az fog történni, a mit ő mond, és nem az, a mit a kereskedelmi miniszter ur mond. Különben helytelennek tartom azt is, hogy a katonák a gazdaság körül alkalmaztatnak, a mint az előterjesztésből látszik, hogy a katonák a gazdasági teendőket is végzik. Nagy költség nem kiméltetik meg ez által. Ily közkatona kerül a miniszter ur kimutatása szerint évenkint 150 frt és néhány krajezárba, mely összeg természetesen változik az élelmi szerek drágasága és olcsóságához képest. Az igaz, hogy különösen azon vidéken 150 írtért egy jóravaló bérest kapni nem igen lehet, de a katonai organisatiónál íogva az altisztek és tisztek személyzete sokkal nagyobb költséget igényel, mint a mily költséget igényelne a nem katonai berendezés, és ez már a bér olcsóságát ellensiílyozza. De éhez já22*