Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.
Ülésnapok - 1869-113
170 113. országos Ülés február 5. 1870. Tisza Kálmán: T. ház! Az átalános tárgyalásnál mind Simonyi Ernő képviselőtársam, mind a miniszter ur elismerte és kifejtette,hogy hazánk jelen viszonyai közt ily ménesek, valamint méntelepek föntartása államgazdasági szempontból nemcsak igazolható, hanem szükséges is. Részemről épen e tekintetből bővebben indokolni a dolgot nem akarom, különben is az eddig szerzett tapasztalatok meggyőznek arról, hogy ha hazánkban a lótenyésztést növelni akarjuk — a mint pedig kell hogy akarjuk -- akkor ezen méntelepek fentartásáról gondoskodnunk kell: mert ha megnézzük a lóállományt oly megyék,ben, melyekben részint egyesek, részint később a megyék, részint az állam által méntelepek tartattak fen és összehasonlitjuk oly vidékek lóállom anyával, hol ily méntelepek nem tartattak: szembeötlő és eltagadhatatlan lesz azon nagy haszon, mely a méntelepek tartásából mind az államgazdaságra, mind az egyes gazdákra, mind átalában a földmives osztályra háromlik. En tehát részemről is ezen törzsméneseket és méntelepeket fentartandóknak tekintem. Ma még nem lehet ezeket nyerészkedési tárgyul tekintenünk, sőt készen kell lennünk a fen emli tett okoknál fogva, hogy ezeket áldozattal is fentartsuk. Épen azért a jelen esetben a pénzügyi bizottság véleményéhez képest a kivánt költségeket megszavazni kész vagyok; kész vagyok pedig azért, mert méltányosnak tartom, hogy elvárjuk, miszerint a t. miniszter ur — mint jelentésében monda — miután még csak nagyon rövid ideje vehette át a ménesek kezelését, előbb szerezzen tapasztalatokat, azután pedig — s részemről reménylem, már a jövő évi költségvetéssel — terjeszsze elő a nézete szerint szükséges reformjavaslatokat. Azonban mindamellett azt hiszem, nem lesz fölösleges, legalább igen röviden elmondani némelyeket, a mik ezen ménesek irányában a jövendő teendőkre vonatkoznak, (Halljuk!) és itt részemről három főirány van, a melyben szólani akarok. Az első a dolognak jogi oldala, vagy miután az Ausztriával, az osztrák tartományokkal fenálló viszonyunkra vonatkozik, mondhatnám, közjogi oldala; a másik a takarékossági szempont ; a harmadik a személyzet szempontja, mely által a ménes kezeltetik, A mi az elsőt illeti: nem tagadhatom, hogy annyit tán jogosan várhatott és remélhetett volna Magyarország, hogy miután — mint mindig mondva volt — nem kötelesség, de a méltányosság alapján Magyarország oly nagy terheket vállalt magára legalább ott, hol a közös gazdálkodás folytán — mint itt ez ágban — valami kis előny mutatkozott részére, annak élvezetében háborítatlanul meghagyassék, és én részemről nagyon sajnálom is, hogy a t. kormány nem e térre állott e tekintetben. Minden esetre pedig — nem akarok nagyon kemény kifejezéssel élni — de legalább is nem nagyon jó és rokonszenves érzelmekre és az igazságnaknem igen kényes érzetére mutat, hogy a másik oldalról itt a létezőnek 70 perczentjét el szeretnék az országtól ragadni akkor, mikor az állam javainak, vagyonának összes jövedelmei költettek folyvást ezen ménesek fentartására. Es én részemről csak arra volnék bátor kérni a t. miniszter urat, hogy ily méltánytalan és igazságtalan követelésekkel szemben álljon határozottan a negatio terére és tagadjon meg minden oly kicserélést is, mint a milyen a 7-ik lap tanúsága szerint a múlt évben történt. Ha azon t. urak oly méltánytalanok, ám maradjunk mi szorosan jogunk mellett; és ha nekik tetszenek fiatal méneink, ám jöjjenek és vegyék meg! (Ralijuk!) Mert utoljára is minél nagyobb az engedékenység oly követelésekkel szemben, melyek azon oldalról nyilatkoznak ; minél nagyobb békülékenységi hajlamot fog a t. kormány mutatni : annál túlságosabbak lesznek a követelések. Ilyenekkel szemben csak az absolut negatio használhat. Különben is, ha tetszik azon uraknak a kérdés azon oldalát vitatni, hogy mi fordíttatott a közös adókból Magyarország javára és mi a tulországok javára ? ugy hiszem, a computust elfogadjuk ; de akkor majd követelni fogjuk a bécsi operaház költségeinek egy részét, a temérdek vasutakba fektetett összegek egy részét, az intézetekre és országutakra forditotköltségek egy részét, a trieszti kikötőbe befektetett roppant tőkék egy részét és akkor lássuk, hogy ki búzza a rövidebbet. De fátyolt borítani a beruházásokra ott, hol Magyarország érdeke volna követelni azok számbavételét, és követelni a beruházások tekintetbevételét,—ott, hol az Magyarországra nézve káros volna : ezt nem tartom sem lehetségesnek, sem igazságosnak, sem méltányosnak, sem a nemzet részéről eltűrhetőnek. (Élénk helyeslés.) E tekintetben nem szándékozom ez alkalommal többet szólani. A másik szempont: a takarékossági szempont, melyet a pénzügyi bizottság is ajánl. Itt egyik kérdés az volna, ha meg akarnók ítélni, kellő takarékosság van-e a kezelésben : vájjon a 4000-et meghaladó ló létszám takarmányozása milyen? Eziránt azonban részletes adatok kezeim közt nincsenek. Hogy az ilyen tenyész állatokat, ha azt akarjuk, hogy czélt érjünk, mint a miniszter ur mondja, jól kell tartani és hogy itt a jóltartás megvonása lenne a legnagyobb
