Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-110

I 2Q 110. ersxágot iiiés február 1. 1870. nélkül végrehajtás alá nem vehető, holott a t. államtitkár ur kijelentése szerint ezen szerződés, mely csak ő fölsége által hagyatott jóvá, már végrehajtás alá vétetett. Ugyanazért t. ház, minden bővebb indo­kolás nélkül, mert ennek egy részét már előre bocsátottam, bátor vagyok határozati javasla­tomat a t. ház elé terjeszteni (olvassa:) „Jóllehet már az 1867. évi országgyűlésen jul. 1., 1170. sz. a. elhatározta a képviselőház és ennek nyomán jul. 2-án a főrendiház, hogy a károlyváros-fiumei vasútvonalra nézveis tegyemeg a kormány mindazon előintézkedéseket, előmunkálatokat, melyeket ezen vasút célszerű és lehetőleg olcsó kiépítésére nézve szükségesnek tart; jóllehet ennek nyomán az 1867: XIII. törvényezikk 6-dik szakasza kimon­dotta, hogy a vasúti kölcsön egyedül csak azon vasutak és csatornák építésére fordítandó, melyek­nek kiépítése iránt törvény alkottatott ; ámbár végre a károlyváros-fiumei vonalon a meg­kezdett munkálat folytatása az 1868: XL1X t. ez. c) pontja alatt elrendeltetett, de mindazon határozatok és törvények nem oldják fel a kor­mányt azon kötelezettsége alól, hogy az emiitett vasútra a vonatkozó szerződéseket törvényjavas­lat kíséretében terjeszsze a képv. ház elé: ugyan­azért utasittatik a közmunka és közlekedési miniszter, hogy a károlyváros-fiumei vasút kié­pítését tárgyazó törvényjavaslatot a szükséges tervezetekkel és a netán létező szerződéssel együtt haladék nélkül terjeszsze a ház elé, egy­szersmind utasittatik, hogy az 1870-ik évi elő­irányzat „rendkívüli szükséglet" czimü fejezetében a károlyváros-fiumei vasutat tárgyazó második rovata alatt foglalt uzletberendezési, kezelési ós személyzeti költségek előirányzatát mutassa be." A határozat utolsó pontja vonatkozik az előirányzat 3> 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10-ik pontjaira, különösen pedig vonatkozik az épülőben egy­általán nem levő vasutakra, melyek az 5, 6, 7, 8-ik tétel alatt soroltatnak elő, a mely tételek alatt az üzlet berendezésési kezelési költségek hasonlag előirányoztatnak; pedig ezeket e helyütt, részletes kimutatás' és törvényjavaslat nélkül nem lehet előirányzatba venni. Ajánlom ezen határozati javaslatomat a t. ház figyelmébe. Mihályi Péter, jegyző (olvassa a ha­tározati javaslatot.) Mikó Imre gr. közlekedési mi­niszter: T. ház! Amit Várady Gábor t. kép­viselő ur beszéde elején elmondott, arra nincs szükség, hogy valamit mondjak, mert maga is azt monda, hogy „mondhatnám , de nem mondom," ennélfogva a felelet fölösleges; ha­nem arra nézve, hogy nehezteli azt, miszerint az üzlet berendezésére most már vétessék föl a költség, azon fölvilágosítást akarom adni, hogy a mint a munkálat megkezdődik, vagy halad valamely irányban, az üzletet be kell rendezni, hogy az anyagot a vonalhoz szállítani lehessen; amint tehát a munka terjed, az üzlet berende­zésének is terjedni kell. A mi pedig magát az előterjesztést illeti, arra nézve megjegyzem, hogy nálunk a vasutak építésénél két mód követtetik: egyik magán vál­lalkozók által engedély utján, a másik pedig az állam költségén való. épités. A mi az állam költségén épített vasutakat illeti, azoknak vannak oly vonalai, melyek el­készülvén, az állam kezelése alatt megmaradnak, és vannak olyanok, melyek csak előmunkálatilag dolgoztatnak az állam által, s concessió utján kiadat concessionariusok által a ráfordi­j tott költségek megtéríttetnek. Eddig, a mint igen jól méltóztatnak tudni, ugy járt el a mi­nisztérium, hogy azon vonalakra nézve, melyek elkészülvén, az állam kezelése alatt maradtak, tehát melyeknek előleges költségei az államnak senki által sem térittettek meg, a terveket be­jelentette a t. háznak. Azonban azokra nézve, melyek engedélyre voltak utasítva, ugy járt el, amint történt a nagyvárad-kolozsvári vonallal, t. i. megkezdette munkálatát, azután concessionariusok jelentkezvén, azt bejelentette a háznak, s a ház által helyben­hagyatván a concessió, a kormány által reá tett költségek megtéríttettek. Ugy tekintette tehát a kormány, hogy akkor van ideje a ház elé ter­jeszteni a concessiót, midőn az iránt a tárgya­lások be vannak fejezve. így lenne a fiumei vonalra nézve is: mert azt nem szándéka a kormánynak a maga keze­lése alatt megtartani, hanem mihelyt megbíz­ható társulat fog akadni, elő fogja terjeszteni a háznak az engedélyezést. Ezt csak arra nézve akartam mentségül fölhozni, hogy a kormány az előmunkálatokra eddig tett költségeket még a ház elé nem ter­jesztette. Tehát nincs semmi nehézség az iránt, hogy a beterjesztés megtörténjék, — csakhogy akkor ismét uj előterjesztésre lesz szükség, mikor a concessió megadatik: ezért most feleslegesnek tartotta azt. így történt, amint mondom, a nagy­várad-kolosvári vonalnál is, midőn mi szerződ­tünk a talpfák, a sinek és földek iránt, mind­ezekre nézve külön előterjesztést kellett volna tenni, holott a beterjesztésnek akkor van ideje, midőn az engedély megadatik. (Helyeslés jobh felől.) Szilágyi Virgil: T. ház! Én nem a'ka­rok azokról szólani, miket t. képviselő társam, Várady Gábor beszédje elején tett, nem akarok

Next

/
Thumbnails
Contents