Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-110

T Qg 110. orsiágos ülés február 1. 1870. mint tényleg biztosítandó tiszta jövedelem 50,000 o. é, forint esik évenkint egy mértföldre, Ezen tételben is némi eltérés van a franczia és magyar szöveg közt. Mert a franczia szöveg­ben nem az mondatik, hogy egyenesen 50,000 frt esik egy mfldre, hanem az, hogy „environ" 50,000 frt, azaz körülbelől 50,000 frt. Akkor, mi­dőn ez íratott, a biztosítás 92,000 forint volt a szerződés szerint, és ha a kezelési költségeket 40°/o-re, vagy valamivel kevesebbre veszszük föl, lehetett azt mondani, hogy az egész összeg kö­rülbelül 50,000 forint. Midőn tehát ezt láttam, méltóztassék megengedni, akkor föl nem tehet­tem, hogy mikor ezt itt a házban föl fogom ol­vasni, a közlekedési minisztérium államtitkára közbekiáltson, hogy az, a mit a miniszter ő felségének hivatalosan jelentett, nem igaz. Erről természetesen fogalmam sem lehetett ; én ezen okmányra hivatkoztam, mint olyanra, a melynek tökéletes hitelt lehet adni. Már most, t. ház! megmagyarázván, mért indultam ezen okmány után, méltóztassanak megengedni, hogy némi magyarázatát adjam annak is, a mit én a múlt­kor mondottam, hogy t. i. az állam által bizto­sított uj és régi vasutak, beleszámítva a vasúti kölcsön kamatait is, közel 40 millió frtot tesznek. Arra az államtitkár ur felelve, azt mondta, hogy ezen biztosítási összeg az ő számítása sze­rint Jegfolebb 23.000,000 forintot tehet. En nem mondom azt, hogy nincs semmi hiba számításomban, hanem azt mondom, hogy ezen hiba kikerülhetlen volt épen az által, hogy a hi­vatalos okmányok nem azon pontossággal van­nak szerkeztve, milyennel lenniök kellene, hogy az ember a számítást rendesen megtehesse. Csak egyes példát mondok: méltóztassanak pl. venni a kassa-oderbergi vasút kamatbiztositási mennyiségét. Ezen jelentésben — a magyarban ugy mint a francziában — az mondatik, hogy ezen vasútnak biztosíttatik mértföldenkint 1.177.077 frt költség és ennek 5 2 % kamatja. En ezt ki­számítottam és az én számitásom szerint tesz a költség az összes vaspályára, melynek hossza 4917 mértföld, 3.118,488 frtot. Midőn a pénz­ügyminiszter jelentést tett a háznak a vasúti kölcsönről, azt mondotta, hogy a kassa-oderbergi vasút biztosítása teszen 3 millió 16,000 forintot, tehát már 102,000 forinttal kevesebbet; itt ezen jelentésben azt látom, hogy ezen biztosítás teszen 2,948,390 forintot, tehát már ismét kevesebb; és megtekintve magát az engedélyezési okmányt, ott ismét azt találom, hogy ezen biztosítás 2,683,200 forint. Méltóztassanak tehát már­most megítélni, hogy lehetséges-e azután ily alapokon biztos számítást tenni ? Oly alapokon tehát, a milyenek nekem kezemnél voltak, meg­tettem a számítást és ebből az jő ki, hogy az állam vasút 11,092 mrtföld biztosítás 771,711 frt mértföldenkint, mire nézve megjegyzem, hogy ezen jelentésben magában ismét kétféle összeg van, mert egy más helyen ismét 711,512 írtról van szó. A különbség aztán az, hogy az előb­I beni összeg szerint a biztosított kamat lenne 40,118 frt, a másik szerint pedig 37,000 forint; tehát ez egy nevezetes különbség. Itt fel van véve az államvasút biztosítása 4,449,951 frtra, a másik szerint 4.007,000. A tiszai vaspályának mértföldenkinti biztosítása teszen 28,654 forint 4 krt., ez 76,49 mértföldre tesz 2.191,779 frtot: a Duna-gőzhajozási társaság ugyanis, mint a mohács-pécsi vasútnak birtokosa kap évenkint a conventio szerint 1 millió 920,000 frtot; a déli vaspálya-társaság egészben 107,8 mértföld, azon alapon felvéve, melyet itt felolvastam, t. i. 65,000 frt jövedelmet véve alapul, 65% biztosítással tesz 7.007,000 frtot; az erdélyi vasút 37.25 mértföld, nyer biztosítást 1.872,000 frtot. Ezen számot a pénzügyminiszter jelentéséből vettem, a mely ismét nem egyez meg a másikkal, mely itt foglaltatik a hivatalos jelentésben. A kassa­oderbergi vasút saját számitásom szerint 3.118,000 frtot kap, az arad-temesvári vasút — ennek mért­föld számát nem találván, körülbelül 7 mértföldre | vettem fel, nem tudom, ha helyesen-e, — 39,500 forintjával tesz 276,500 frt; az éjszak-keleti vasút, — ezen vasútnak hosszát sem tudtam meg­találni, 64 mérttföldet vettem föl — ennek 37,100 frt biztosíttatik, a mi tesz 2,374,400 frtot; az alföldi vasút, — ezzel ismét ugy vagyunk, hogy a minisztérium maga sem volt képes a mért­földek számát megmondani, mikor kiadta a con­cessiót — 45 mértföklre vettem föl, az tesz 36,500 írt után egy millió 642,500 frtot; a nyugati vasút, t. i. a f'ehérvár-grátzi és győri vonal, 407s mértföld 36,400 frt után tesz egy millió 638,000 frtot a gácsországi vasút; — ezt 16 mértföldre vet­tem föl, nem tudom helyesen-e—40,000 írt mért­földenkinti biztosítás mellett 640,000 frtot; a pées­baresi vasút 8.75 mértföld után 350,000 frtot. j Már most a vasúti kölcsönnek kamatai, a mint j a törvényben vannak meghatározva, 4.650,000 I frtot tesznek, mindez ezüstben, hozzá számítva a I jelenlegi pénzviszonyainkhoz mért ágiót, 6.425,000 | írt. s így az egész összeg 38.535,765 frt o. é. ! Midőn tehát azt mondtam, hogy közel 40 mil­lióra megy az összes kamatbiztositas, nem igen .messze estem a valóságtól. De ha azt veszszük | is fel, hogy a déli vaspályának nem 65,000 l fi't hanem csak 35,000 frt, az állam vasútnak I nem 40, hanem csak 37,000 frt biztosíttatik: i még akkor is azt találom, hogy mindent számba­í véve 34.263,814 frtot tesz az összeg, akkor is i még közelebb állok a 40 millióhoz, mint a 23 '< millióhoz, melyet a t. államtitkár ur mondott.

Next

/
Thumbnails
Contents