Képviselőházi napló, 1869. IV. kötet • 1869. deczember 3–1870. január 26.

Ülésnapok - 1869-105

40 0 105. ersxágo* Dlét Január 26. 1870. hogy e vonal T*enc'séntől folytattassék Hradis felé és kapcsolatot nyerjen a létező osztrák pá­lyára!. A kormány mindenesetre nagy fontossá­got helyez épen arra, hogy e vonalnak interna­tionális jellege legyen: mert, tudjuk, az összes országos kivitel, a mely leginkább nyugat felé tendál, mai napig nyugat felé csak egyetlenegy kimeneti állomással rendelkezik, t. i. Marcheg­gel; csak néhány év múlva fog előállani a má­sodik, Oderberg felé; a legnagyobb érdek köve­teli, hogy a tömeges szállítások tekintetéből ren­delkezzünk még egy harmadikkal is, a melyet a Trencséntöl Hradis felé vezetendő vonalon remé­lünk feltalálhatni. Különben a tárgyalások e te­kintetben is már annyira haladtak, hogy — ugy hiszem — a t. képviselő urnák megnyugtatására is közelebb fogunk a t. háznak előterjesztést tehetni. Ez alkalommal fölemiitette Simonyi képvi­selő ur szintén a minisztériumnak egyik mulasz­tásaképen, hogy hát miért nem terjesztettek már elő mindazon okmányok, a melyeknek előterjesz­tését ő már október havában kívánta? Erre a miniszter ur is megfelelt, én ismé­telhetem, hogy maga azon okmány, a melyre ugy látszik nagyobb súlyt fektet — értem a déli­vasnt társaságnak összes szerződéseit — 15 nyom­tatott ivre terjed. Ezek fordítása befejeztetett, sajtó alá el van készítve és azt hiszem, hogy legközelebb fognak előterjesztethetni. A további megjegyzések közt találtam azt is, hogy hát milyen könnyelmű az a magyar kormány, mely ugy széltiben engedélyezett, vagy engedélyezés alá tervezett vasutakat, és ily mó­don már 40 milliónyi kamatbiztositási összeggel terhelte meg az országot. Nem tudom, igy mond­ta-e a képviselő ur ; én ugy értettem; és ha csakugyan 40 millióra tette azon összeget, én bátor vagyok, mert látom, hogy a számok idé­zésében nemigen szerencsés, ez alkalommal őt szin­tén helyreigazítani. A dolog ugy áll, hogy a magyar kormány által javaslatba hozott, és a törvényhozás által megszavazott kamatbiztositások összege akkor, midőn a már engedélyezett vasúthálózat egé­szen ki lesz épülve — a mi körülbelől 1873-ban történik meg — összesen körülbelől 14,000,000 frtra fog menni. Simonyi Ernő: A régiekkel együtt? Hollán Ernő államtitkár: Igen jól tudja mindenki, hogy még nem volt arra eset, hogy egy vasútnál az egész kikötött ka­matbiztositékot teljesen lefizetni kellett volna. Oly esetet veszek fel, melyre szintén példa nincs, hogy 50%-ot kellene a biztosított összegekből megtéríteni; még ekkor is, ha ezen esetet vesz­szük föl, legfeljebb 7,000,000 frtot tehet az egész teher, és ez is oly kötelezettség, melynek kiszolgáltatása csak 4°/ 0-es előlegnek tekinthető, mely a legelső alkalommal visszatérittetik. Figyelmeztetem még arra a t. képviselő urat, hogy a régi vasutak után, melyeket a kormány átvett, összesen 97a millió frt terheli kamatbiztositásképen Magyarországot. Ezen át­vett pályák: az állam vaspálya, a délivaspályá­nak magyar- és horvátországi vonala, és a ti­szai vaspálya ; ha tehát ezeket mind össze vesz­szük, akkor is nem 40 hauem legfőlebb 23 mil­lióra megy a biztosított összeg. De a régi vas­utak nem is jöhetnek tekintetbe, mert nem kép­zelhető azon eset, hogy ezen régi vasutak, kivé­vén a tiszait, újból a biztosítékra szorulnának. A többire nézve a legroszabb esetet vettem föl, 50°/o­kát a biztosított kamatnak, a mit képtelenségnek tartok, és a minek képtelenségéről épen a leg­újabban megnyitott vasutakon örvendetes tapasz­talatokat szerzett a minisztérium, meggyőzödvén, hogy e részben nagy veszélynek kitéve nem va­gyunk. Áttérek most a másik tárgyra, melyre Si­monyi képviselő ur nagy súlyt fektetett. Mint a kormánynak egy nagy mulasztását hozza föl a kellő nyilvánosság hiányát. Felemlí­tette nevezetesen, hogy a pénzügyi bizottság­jegyzőkönyvileg is kifejezte azon óhajtását, hogy nagyobb versenyre bocsássa a minisztérium a kiadandó vonalakat és hivatkozott különösen a zákány-zágrábi és hatvan-miskolczi vonalak tár­gyalásai alatt lefolyt vélemény nyilvánulásokra, mely alkalommal én egyszer azt mondottam vol­na, hogy hiszen az országgyűlésnek egy határo­zata már magában felér egy csőd hirdetésével. Engedje meg a t. képviselő ur, nem akarom semmiképen feltétlenül helyesnek állítani néze­temet, de az ő nézetét sem akarom feltétlenül helyesnek elismerni; de azt meg fogja nekem engedni, hogy ily nagy tárgyaknál, mint a vas­utak kiadása, vagy nagyobb államkölcsönök kötése, az átalános csődhirdetések elvére nézve eltérők a nézetek és én egyátalában nem isme­rek oly elméletet, a mely ily nagy kötéseknél az átalános versenyeket a legczélszerübbeknek, legbiztosabban czélra vezetőknek állítaná. De különösen kell figyelmeztetnem a kép­viselő urat arra, hogy a zákány-zágrábi vonal volt az első kísérlet, melyet a magyar kormány a külföldi vállalkozókkal szemben tett; ez még oly időbe esett, midőn szomorúan voltunk kény­telenek tapasztalni, hogy a külföldi tőke és vál­lalkozók nem igen voltak hajlandók Magyaror­szágon vállalatokba bocsátkozni; édesgetni, kérni kellett őket, hogy jöjjenek és nem lehetett sem­mi remény, hogy, ha nagyszerű versenyt nyitunk, ennek következtében épen azok fognak vállal-

Next

/
Thumbnails
Contents