Képviselőházi napló, 1869. IV. kötet • 1869. deczember 3–1870. január 26.

Ülésnapok - 1869-97

214 97. országos Ölés január 17. 1870. zottság államköltségvetési jelentésének tárgya­lása, és a szónokok sorában Irányi Dániel. Irányi Dániel: T. ház! Átalánosan fel­tűnt a tegnapelőtti tanácskozás alkalmával elő­ször volt alkalmunk kimerítően és részletesen tárgyalni a költségvetést és a tárgyalásnak első napja volt, mind a mellett, hogy ezen oldalról a szónokok közöl számosan támadták meg a kormányt és különösen a pénzügyminisztert a túlsó oldalon mind e mellett is csak ketten emeltek szót a kormány védelmére. Azon nem csodálkozom, hogy a pénzügyminiszter ur hall­gatott, ő alkalmasint — mint én gondolom — bizván a maga erejében és ügyének igazságossá­gában, azt várta, hogy elébb a bal oldal vala­mennyi szónoka megtámadja, hogy ő azután egy csapással tönkre tegye valamennyit. (Valaki jobb felől: Igen!) Lehetnek azonban, kik tán nem ily hősiesnek találják ezen eljárást, hanem inkább azon szándékot látják benne, hogy az utolsó szó az övé levén, következőleg neki igaza le­gyen; vagyis hogy a ház szabályainak a közön­ség halandó részére nézve, áthághatatlan kor­látjait vonja az ő személye és ezen oldal közé, mely korlát vonásával ő azután ügyesen össze­állított számok és még ügyesebben dialectiea segélyével fegyverezve, elleneit szétoszlassa, és a •jobb oldal diadalkiáltásaira a bal oldal részéről csak a boszankodásnak moraja feleljen. Lesznek, kik ezt olcsó dicsőségnek fogják tartani; és kívánni, vajha az ország népe, vajha maga a többség, ezt valaha drága dicsőségnek ne legyen kénytelen nevezni. (Valaki a jobb ol­dalon : Dehogy !) Patay István: De igen! Irányi Dániel: De ha nem lepett meg a pénzügyminiszter ur némasága, megvallom, csodálkozom azon, hogy a kormány pártja részé­ről csak ketten vették fel a keztyüt, mert tu­dom, hogy van a túlsó táborban egy szent csa­pat, sacra manus, és vannak bátor férfiak, kik a lehetetlenre is vállalkozni szoktak. (Valaki jobb felől: Hála Istennek, hogy vannak!) Azonban reménylem, t. ház, hogy a szom­bati veszteségért kárpótoltatni fog. Igen helye­sen jegyezte meg t. barátom Simonyi Ernő, hogy a mai tanácskozás tárgya nem mint némelyek mondották, a pénzügyi bizottság átalános jelen­tése, hanem a költségvetés összesége vagyis a nyolcz vagy kilencz költségvetés együtt véve. Épen ugy mint akkor, mikor valamely törvény­javaslat tárgyaltatik, nem a központi bizottság által a felett készített jelentés, hanem maga a törvényjavaslat képezi a tanácskozás tárgyát, és a törvényjavaslat, nem pedig a jelentés tűzetik ki a ház szavazása tárgyául, és azon kérdés, vajon az elfogadtassék-e a részletes vita alap­jául, vagy nem? és ha egyetértek t. barátom és elvtársammal e részben, egyetértek a pénzügyi bizottsággal is sok tekintetben; csatlakozom kü­lönösen azon sajnálatához, melyet a jelentésben feljegyzett, miszerint a kormány sem kellő idő­ben, sem kellőleg indokolva nem terjesztette elő a maga költségvetését; de ismét engedje meg a t. pénzügyi bizottság, hogy viszont én sajnála­tomat fejezzem ki a felett, hogy a pénzügyi bi­zottság, legalább a mennyire tőle telt, nem igyekezett a kormánynak ezen hibáját pótolni az által, hogy a maga tanácskozásait, hogy a maga alkudozásait a pénzügyminiszterrel és a többi miniszterekkel nagyobb részletességgel nem terjesztette elö a maga jelentésében a képviselő­háznak, ugy hogy ez által képét nyerte volna a képviselőház azon tárgyalásoknak, melyek a pénz­ügyi bizottság kebelében folytak. Ez által meg lett volna könnyítve magának a háznak mostani tárgyalása. A pénzügyi bizottságnak tiszt, helyettes-elő­adója maga igen jól tudja, milyen terjedelme­sek, milyen kimerítők szoktak lenni a nyugati államokban az ilyen jelentések, és én nem tehe­tem, hogy ezúttal is sajnálatomat ne fejezzem ki a fölött, hogy a mi jelentéseink valóban a laconicitás által tündökölnek. Ez által azt értük el, hogy a háznak mindenik tagja kénytelen volt maga épen azon tanulmányozásnak vetni alá az egész költségvetést, mint milyennek vetette aztj ata maga a pénzügyi bizottság, és egyáta­lában nem nyertünk időben az által, hogy nem az osztályokhoz, hanem egy külön pénzügyi bi­zottsághoz, szakavatott férfiakhoz utasítottuk a költségvetést: minélfogva részemről is helyesnek találom azon indítványt, melyet Ghyczy képvi­selőtársam kifejezett, miszerint későbben az an­gol szokás követtessék általunk is, miszerint a ház bizottsággá alakulván, tárgyalja ezentúl a költségvetést. T. ház! A szombati tanácskozás noha igen érdekes és igen alapos volt, mégis —• vélekedé­sem szerint — csak a gyakorlati oldalról fejte­gette az előttünk fekvő fontos tárgyat. Engedje meg nekem a t. ház, hogy én az elmélet meze­jére is kitérhessek és azon elveket fejtegessem, melyek szerint, csekély véleményem szerint, a költségvetést, az államháztartást berendezni szük­séges. Ezen engedelmet annyival inkább vagyok bátor kérni, mert hiszen ez az első alkalom, midőn a magyar törvényhozás nyilatkozni fog azon elvek felett, melyek szerint maga kívánja, hogy az ország háztartása vezettessék és beren­deztessék. Sokat irtak, sokat beszéltek azon módról, azon elvekről, melyek szerint ezen háztartás leg­czélszerübben és leghelyesebben berendezendő

Next

/
Thumbnails
Contents