Képviselőházi napló, 1869. IV. kötet • 1869. deczember 3–1870. január 26.

Ülésnapok - 1869-96

186 96. országos ülés január 15. 1870. hogy igen óhajtottam volna, hogy a pénzügyi bizottság vett volna időt magának arra, hogy a bevétel és kiadás mérlegét, a bevételeknek egyes tételeit részletesen bírálta volna. Erről pe­dig majdnem szó sem említtetik az átalános je­lentésben, s a pénzügyminiszter budgetjéről szóló részletes jelentésben sincs szó, a miből azt lehet következtetni, hogy magánál a zárjelentésnél sem fog e tekintetben említés tétetni: mert a pénz­ügyi bizottság azt emeli ki, hogy addig, mig több év eredményei nem fekszenek előtte, addig e téren nem igen lehet előhaladni. Nem tagad­hatni ugyan, hogy sokkal biztosabban lehetne következtetést vonni a jövedelemre és az egész pénzügyi mérlegre nézve az esetben, ha több év eredménye feküdnék a ház s a bizottság előtt, mely azt ismerte volna: de némely ada­tok így is ismeretesek. És igy, miután a bevé­teli tételeket és a mérleget maga a pénzügyi bizottság mellőzte, mondhatni a budget fele ré­szét hagyta megjegyzés, kritika nélkül; pedig megjegyzendő, hogy ugyanakkor volt ideje és kényszerítve is érezte magát némely kiadási té­teleknél a legkisebb részletekbe menni, levoná­sokat, változtatásokat javasolni, pedig a kiadá­sokra nézve hasonlag nem állott több időről szóló adat a ház rendelkezésére, mint a bevéte­lekről ; és azokra nézve habár nem is sok, de jelentékeny támpontokat nyújt az 1868. év zár­számadása és az 1869-re szóló előirányzat kap­csolatban azon előterjesztésekkel, melyeket a minisztérium részéről e házban többször hal­lottunk. Kótségenkivül sokkal kevésbé lehet anyagi­lag és szellemileg képesítve e tekintetben, habár csak valamennyire is a valót megközelítő ada­tokat nyújtani, véleményt mondani, mint képe­sítve lett volna a pénzügyi bizottság; de annyira fontosnak tartom magát a dolgot, hogy minden­esetre bátor leszek e tekintetben néhány néze­temet a maga helyén elmondani, de ugy tartom, hogy annak nem most van helye: mert a pénz­ügyi bizottság átalános jelentésében — mint azt bátor voltam megjegyezni — számok nincsenek, mérleg nincs, tehát itt alig szólhatunk magukról a számokról, hanem egészen egyébről beszélünk, mint a mi a jelentésben van. E tekintetben eltér nézetem Tisza Kálmán és Móricz Pál képviselő urakéitól, kik már itt vették vizsgálat alá a kiadás és bevétel közti mérleget. Én azt hiszem, annak valódi helye, — miután az átalános jelentésben szó rólok nincs — akkor lesz, midőn a pénzügymininiszterium bud­getjéről szóló részletes vita lesz szőnyegen. E tekintetbeni nézeteim nyilvánítását ak­korra tartom fen, most csak annyit bátorkodván megjegyezni Tisza képviselő ur beszédére, hogy, ha azon vád állana, melyet minden fontos vita alkalmával njra meg újra előhoz, a kiegyen­lítés kérdését t. i., ha csakugyan oly terhet rótt volna magára az ország, mint ők hirdetik, ha e súlyos vád csakugyan állna, ez valóban igen súlyos vád volna. Nézetem szerint azonban az átalános pénzügyi helyzet nem oly fekete, mint a minőnek némelyek festik. 1869-ben hasonló volt a félelem, hogy defi­cit lesz, és ki is volt számítva néhány millió frt deficit, u. i. 12,000,000, tehát több mint a jövő évre íenyegető, papíron. Az évet keresztüléltük, és a pénztári utalványokat, melyek kiadására a pénzügyminiszter fel volt hatalmazva, hála isten­nek, sehol sem találtuk. Biztos jele annak, hogy deficit nem volt, hogy az ország kiadásait be­vételeivel fedezni tudta, a mi mellett még meg kívánom jegyezni, hogy az 1869. év kiadásaira nézve nem tartozik a rendes évekhez. Tudva levő dolog ugyanis, hogy a múlt évben felállíttatott a honvédség, melynek felszerelése sok pénzbe került, valamint minden intézmény fölállítása drágább, mint annak fentartása. Es még sem volt deficit. Nem lesz tehát nehéz akkor, midőn egyes számokat fogunk felhozni, bebizonyítani, hogy pénzügyi helyzetünk nem oly fekete, mint né­melyek gondolják. Bátorkodom még azon megjegyzést tenni, hogy Tisza Kálmán képviselő ur egyszer azt mondotta, hogy a kiadások nagy részének meg­határozásáról lemondottunk, akkor, midőn a ki­egyezést megkötöttük, és mégis utána mindjárt ajánlja, hogy a közös hadsereg kiadásait minden­esetre reducálni kell. Erre csak azt felelem, hogy vagy lemondottunk a rendelkezhetésről, mint Tisza képviselő ur mondotta, és akkor nem re­dueálhatjuk; vagy ha reducálhatjuk, akkor nem mondottunk le. Én azt állítom, hogy nem mon­dottunk le; csakhogy az országgyűlés nem köz­vetlenül, hanem a delegatio által rendelkezik. Es ha a delegatio szükségesnek fogja látni a hadügyi kiadások reductióját, azt bizonynyal meg is fogja tenni. (Felkiáltások bal felől: Nem látta szükségesnek!) Legyen szabad pár szóval visszatérnem a nyugdijak kérdésére. (Halljuk!) Megvallom, a nyugdijak kérdését nem vélem tisztán jogi szem­pontból megoldhatónak, és nem tartom helyes­nek azok eljárását, kik ezen kérdést folytonosan jogi szempontból akarják vitatni, és abból néha­néha politikai capitalist akarnak csinálni. (Zaj bal felől) Helyzetünk transactión alapszik, mely hosszas és gondos egyezkedéseknek lett eredmé­nye. Én ezen transactiót szerencsésnek tartom. Valahányszor ily szerencsés transactió köttetik, melyben, nézetem szerint, az ország egész a lehe-

Next

/
Thumbnails
Contents