Képviselőházi napló, 1869. IV. kötet • 1869. deczember 3–1870. január 26.

Ülésnapok - 1869-88

132 88.-ország** Wé« deeiembw 18. 1889. (Halljuk!) Miután ez iránt a t. ház már a múlt alkalommal intézkedett, és én akkor elmondtam nézeteimet a fölött, hogy az ily modorú tárgya­lást részemről helyesnek nem tekintem, most a tárgyalás módozatához többé szólani nem aíía­rok; de igenis akarom és kivánom azt, hogy jövendőben ne történhessék meg, hogy az évi költségvetés oly időben tárgyaltassék, midőn egyfelől azt teljes alapossággal már bevégezni nem lehet, és midőn másfelől — mint már mondám — a képviselők igen nagy része azon kényszerű helyzetben van, hogy e legfontosabb tárgyalásokban nem vphet részt. Ez indok ellen a képviselői kötelesség érzetre történt hivat­kozás. Meghajlok előtte, hisz majd meglássuk minő teljes házban fognak folyni a tárgyalások; de mondom, egyátalában nem akarom, hogy jö­vőre ez megtörténhessék, és épen azért bátor vagyok egy törvényjavaslatot benyújtani, kér­vén, hogy a t. ház, ugy ennek, mint amannak kinyomtatását elrendelni, azt napirendre tűzni ós majd az osztályokhoz utasítani méltóztassék. (He­lyeslés.) A törvényjavaslat szól az államköltségvetés előterjesztéséről. (Olvassa) : „Hogy az államkölt­ségvetést ezentúl alapos tárgyalás után kellő időben megállapítani lehessen, rendeltetik: „1. §. hogy a minisztérium az állam jöve­delmeinek és szükségleteinek kimutatását, vagyis az állam bevételeire és kiadásaira vonatkozó előirányzatot teljesen és minden mellékletével együtt az előző év első negyedében, vagy ha az 1867-ik évi X. törvényezikk értelmébeni felosz­latás jönne közbe, az előző év szeptember l-ig a képviselőház asztalára letegye. „2. §. Ezen törvény végrehajtásával az ösz­szes minisztérium bizatik meg." Fentartva magamnak bővebb indokolását akkorra, midőn napirendre lesz kitűzve, most egyszerűen megujitom a kinyomatás és napi­rendre tűzés iránti kérelmemet. (Helyeslés.) Elnök: Fel levén olvasva a törvényja­vaslat, a t. ház elrendeli kinyomatását és mi­dőn parancsolni fogja, napirendre tűzetik. Szalay Sándor: Debreczen város előt­tem szóló érdemes képviselője élénken ecsetelte a napirendre tűzött tárgy fontosságát. Fontos­nak tartom én is, a legfontosabbnak, mely va­lamely ország szabad parlamentjében tárgyalás alá jöhet, annyival inkább minálunk, kiknek csak most nyílik legelőször alkalmunk a kor­mány számadását, a budgetet tárg} r alás alá venni. Nem akarom hosszasan indokolni, t. ház, annak szükségét, hogy ezen nevezetes és fontos tárgy megvitatása tekintetéből minő intézkedé­seket kívánok életbe léptetni: egyszerűen bátor vagyok határozati javaslatot és ennek kapcsában törvényjavaslatot benyújtani a t. házhoz. Kérem azt felolvastatni, napirendre és tárgyalásra kitüzetni. Széll Kálmán jegyző (olvassa): „Ha­tározati javaslat. Beadják Szalay Sándor és La­tinovics Vincze. * (Derültség.) „Tekintettel arra, hogy a karácsonyi ünnepek a keresztény vallási szertartások egyik legmagasztosbbika, olyannyira, hogy az európai polgárosodott népek és orszá­gok mindegyike ezen ünnepek magasztosságát felfogva, parlamenti üléseiket szüneteltetik, „ Tekintettel arra, hogy a görög keleti egy­ház ezen ünnepeket, ugy az ezt követő uj évet és három királyok ünnepét velünk hason mérv­ben üli meg és ezt maga a parlament eddigi gyakorlatával megerősítette. „Tekintettel arra, hogy a nemzet képvise­lőinek legnagyobb része a földbirtokos osztály­I hoz tartozván, a küszöbön álló uj év a munkán | sok változásának időszaka, mely a családfő hon­| létét majd nélkülözhetlenné teszi. j „Tekintettel végre a napirendre tűzött | tárgy fontosságára, mely a parlamenti tárgyalás modorában elkerülhetlenül szükségessé teszi, hogy a megkezdett munkálatok rendszeresen j folytatva, megszakítás által akadályt ne szen­i védjenek, mert a megszakítás által az összeköt­tetésben levő számadások, a rnégis szünetelni | kellő ünnepek alatt nem lehet, hogy rendszere­| sen befejeztessenek: Alólirottak a következő határozati javasla­tot terjesztik a képviselőház elé : Mondja ki a t. ház, hogy folyó hó 23-tól 1870-ik évi január hó 10-ig szünetel." (Olvassa továbbá Szalay Sándor törvényjavas­latát): „1. §. Addig is, mig az 1870-ik évi ál­lamköltségvetés törvényhozási tárgyalás utján j meg állapíttatnék ; felhatalmaztatik a pénzügymi­niszter, hogy a magyar korona országaiban fen­álló összes adókat az 1865/8 XVIII. és XXVIII. törvényezikkek értelmében 1870 évi január 1-ső­től kezdve ugyanaz évi márczius hó 31-ig be­szedhesse és az állam kiadásait az 1870-ik évi beterjesztett államköltségvetés és a pénzügyi bizottságnak erre vonatkozó jelentése alapján fedezhesse. „2. §. E törvény végrehajtásával a pénz­ügyminiszter bizatik meg." Elnök: A beadott határozati és törvény­javaslat ki fog nyomatni és ha a t. ház paran­• csolni fogja, napirendre fog kitüzetni. (Felkiáltá­sok : Hétfőn!) Kovách László: T. ház! A napirend­j hez kívánok szólani és bátor vagyok felkérni a t. elnök urat, (Halljuk!) hogy a háznak kegyes ' beleegyezésével méltóztassék az ülést fél órára azon okból felfüggeszteni, mert számosan vannak a házban, kik mint elhunyt hazánkfia Luzsénsz-

Next

/
Thumbnails
Contents