Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,
Ülésnapok - 1869-74
74. országos Ülés november 26. 1869. ggg csosabbnak és helyesebbnek tartom önhelyemről szólni. (Derültség. Halljuk!) Én kívánatosnak tartottam volna, ha igen tisztelt Gajzágó Salamon, a jobb oldal tagja és képviselőtársamnak e mai napi nyilatkozata nem létesül vala, és csakis Ghyczy Kálmán és Simonyi Ernő képviselőtársaim előadásai után áttértünk volna a napirendre. Azonban a jobb oldal és később a balközép részéről történvén, álláspontok szériát fölszólalások, meg fogja engedni a t. ház, ha egy kissé én is azon álláspontnál fogva, melyet elfoglalok, nyilatkozni kötelességemnek tartom. Elismerem Gajzágó Salamon képviselő ur azon állítását, hogy a többség önmaga iránti kötelessége: bizottságait ugy alakítani, miként az országgyűlésen való többségének kifolyása legyen azon bizottság jelentése is. De kérdem t. Gajzágó képviselőtársamtól azt, ha e részben a balközépnek azon illemszerinti jogos kívánalmának, hogy közülök szám szerint kettő választassák be elég tétetik (Jobb felől ellenmondások), és ha, a mint igen sokan szeretik a szélső bal nevet hangoztatni, én pedig önmagamat 48-asnak szeretem nevezni; ha mondom, elvbarátaim közül egy választatik : s így három választatván az összes ellenzék részéről és 5 a jobb oldalról, miként ezt a képviselőházi pártok számaránya igazolja — 5+3 = 8 — nincs-e meg, ekkor.az így választott bizottságban önöknek azon biztos többségök, melyet a képviselő ur elérni kivan? Azért vagyok bátor nyilatkozni az ő megjegyzésére, hogy abban önmaga kijelentése szerint sincs meg a kellő alap. Ismétlem tehát, Tisza Kálmán képviselő által jogosan előadott nézetével egyetértőleg, hogy átalában a bizottságokat ugy kell alakítani, hogy azok kicsiben az összes parlament biztos kifolyásának tekintethessenek. Az ellen tehát nem lehet érvet fölhozni, hogy a többség részéről ezúttal a balközép számaránya tekintetbe nem vétetett. Ez azonban nem tartóztat engem, ki külön állást foglalok el a jobb oldal, és külön állást a balközép ellenében . . . (Közbeszólások a bal középről), igen, hazánk önállása és függetlenségének kivívása tekintetében, hogy midőn tekintetbe veszem a valódi parlamentális illem szabályait, óhajtom, szeretném, hogy azt a többség gyakorolja; de miután ez esetben azon párt irányában, melynek tagjai közt én is állok, ezen illemszabály megtartatott (Derültség. Zaj.) Én azt mondom ki, a mi szivemen fekszik, uraim, a mit érzek, akár tetszik jobbról-balról, akár nem. (Helyeslés, derültség.) Én azon véle- ' menyben voltam és vagyok, hogy a ki min pártunk részéről hazámnak ily nevezetes kérdésében megválasztatik, megválasztatását ne tegye le, hanem fogadja el; és óhajtom ezt épen L azonindokból, hogy külön véleményét majdan a ház asztalára tehesse, és azon bizottságban is nézeteit ezen külön véleménye szerint tolmácsolhassa. Mert ha ugy történt volna is, mint Ghyczy Kálmán igen tisztelt képviselő ur kívánta, hogy az összes ellenzék részéről három tag választatott volna meg, az ha nem. is annyira kisebbség, de mégis csak kisebbség lett volna. (Élénk tetszés jobb felől.) Én tehát Gajzágó képviselő, ur véleményét nem tartván azon parlamenti szokással megegyeztethetőnek, hogy a bizottság kicsinyben csakugyan az összes parlamentnek legyen kinyomata, a balközép álláspontja tekintetbe vételével részemről magam is igen helyesnek találom Ghyczy Kálmán képviselő ur lemondását. (Hosszas derültség a jobb oldalon. Zaj.) babes Vincze: T. ház! (Zaj. Elnök csenget.) Akár mint vegyük a dolgot, itt elvkérdésről van szó, és épen azért kénytelen vagyok nézeteimet ez iránt kimondani. Azon elv hozatott —- ámbár incidentaliter — szőnyegre, miként alkottassanak az országos bizottságok? Nekem ezelőtt közel négy évvel alkalmam volt ez iránt nyilatkozni és akkor épen azon elvet fejtettem ki, melyet ma, megvallom, nagy örömömre hallottam innen a bal oldalról pengettetni. T. i.. az mondatott, hogy az országos bizottságokban képviselve legyen aránylag az országgyűlés valamennyi pártárnyalata. Csak azon egyet szeretném még hozzátétetni, hogy, ha lehetséges, képviselve legyen az országnak valamennyi jogosult érdeke is, mert én, meggyőződésem szerint, csak azt tartom az ország hű kifejezésének, hol valamennyi jogosult érdek kellőleg képviselve van. Ez az én elvem. De az mondatott a túl oldalon, nevezetesen Gajzágó Salamon igen t. képviselő ur által, hogy a többség soha sem fogja megengedni, hogy más érdek vagy más párt legyen képviselve a bizottságokban, mint az övék. (Ellenmondás a jobb oldalon.) Kérem, ő a többségről szólott. Ezt nagyon téves elvnek tartom. Megmondom miért? Jogosult volna ez az állítás akkor, ha valaki azt követelné a többségtől, hogy többségben válaszszon oppositionálisokat, de mikor csak az követeltetik, hogy aránylag válaszszon ilyeneket a bizottságba, ez által csak a többséget akarják megóvni azon szemrehányás ellen, hogy mindent egyoldalulag saját feje szerint intéz. Hiszen, kérem, ha a kisebbségek ott képviselve lesznek, nem árthat többségnek, sőt használ neki, mert alkalma van hallani az ellenvéleményeket, és a mennyiben azokat jogosultaknak találná, számot is vetne vele. Én tehát részemről csak azt az egyet óhaj-