Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,

Ülésnapok - 1869-68

258 68. országos ülés november 13. 1869. véltem, és melyek ezen törvényjavaslat indokolásának hiányait kitüntetik. Mindazonáltal azonban nem óhajtván az országot védelem nélkül hagyni, ezen törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, elfogadom pedig egyszersmind azért is, mert ha nem fogadnám el a részletes tárgyalás alapjául, ezzel kimondanám azt is, hogy azok, kik besoroztattak, s kik kiszolgálták hadjutaléki éveiket, nem bocsáttathatnak haza; mert nem találom elfogadhatónak azt, hogy azért, mert béke van, ne adjunk ujonczokat, hogy ennek következtében a hadsereg ne egészíttessék ki: mert ez mit jelent? Azt. hogy azon esetben, ha béke van, azon katonák, kik hadiszolgálat alatt vannak, folytonosan tartoznak fegyver alatt állni, ezt pedig nem óhajtom. Ezen okoknál fogva tehát, mivel az országot véderejétől megfosztani nem akarom, azon kivánat mellett, hogy ez a törvények értelmében történjék, ezen törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés hal felöl.) Irányi Dániel: T. ház! Azon törvényjavaslatot, mely előttünk fekszik, a kormány következőkép indokolja: (Olvassa:) „A véderöről szóló 1868-ki XL. törvényczikk létrejötte óta sem a világhelyzetben, sem a monarchia heiéletében, de eddig sem mutatkozván semmi oly változás, a mi a sorhadnak (hadi tengerészetnek) törvényileg szabályzott létszámra emelése végett évenkint szükséges ujoncz- és póttartaléki illetékeknek 1870-ben is kiállítását elengedhetővé tenné, az 1869-ik évi I. törvényczikk által 39,339 főben megállapított ujonczjutalék s annak 3934 főnyi pótléka azon évben is kiállítandó lett." En, t. ház! megvallom, e részben nem érthetek egyet a kormánynyal. En igen is, ha akár a külföldre, akár a monarchia beléletére vetem szemeimet, azt látom, hogy változás igen is történt azóta is, de a változás nem jobbra, hanem roszabbra van. Ha hallgatok is arról, mit Spanyolországban látunk, melynek, mint tudjuk. mozgalmai nem igen nagy befolyással vannak Európa más államaira, ha hallgatok is azon köztársasági mozgalomról, melyet csak fegyveres erővel lehetett nemrég elnyomni; vessünk rövid pillantást azon országra, melynek minden nagyobb mozdulatát Európa valamennyi országa meg szokta érezni. 1838 elején az akkori orleánsi herczeg, később Lajos Fülöp király bált adott, melyre a többi között a nápolyi nagy követ is hivatalos volt. Ez társalgásba bocsátkozván Salvandyval, ki később oktatásügyi miniszter lett és igen elmés ember volt, az ország belviszonyairól vitatkoztak, és ez alkalommal Salvandy azt mondotta a nápolyi nagykövetnek: „Uram, vulkán fölött tánczolunk !" Ezen mondata Salvandynak, azt hiszem, tán a jelen állapotra is alkalmazható. Francziaország valóságos vulkánhoz hasonlít, a füstfellegek, melyek fölemelkednek a föld gyomrából, közeli tűznek kitörését hirdetik. Vajon győztes lesz-e a forradalom, vagy pedig egy másik deczembert fogunk érni ? az bizonytalan; de ha a caesarismus ülne is diadalt, az mindenesetre csak rövid ideig tartana: és a népszabadság a köztársaság diadalt fog ülni Francziaországban. Es mivel tudjuk, hogy Francziaországnak változásai a többi művelt Európára is befolyással vannak, aligha csalódunk, midőn azt teszszük föl, hogy az olasz is követni fogja a példát, mert az olasz nép is elégedetlen, a kormány tehetetlensége és gyakorlatlansága miatt. Mi fog történni az úgynevezett osztrákmagyar monarchiában ? azt senki előre megmondani nem képes; de miután itt is, fájdalom, azt látjuk, hogy igen sok eleme van az elégedetlenségnek, feltehető, hogy a Parisból kiindulandó mozgalom idehaza is utánzásra fog találni. Csehország, tudjuk, elégedetlen ; (3-aliezia szintén követte Csehország példáját, és már-már a reichsráthba követeket küldeni nem akar. A szlovének az osztrák birodalom déli szélén ugyanazon példát száudékoznak követni. Ha Magyarországot tekintjük, itt is, fájdalom az elégedetlenségnek igen sok jelére akadunk, akár a nemmagyar nemzetiségeket tekintjük, akár pedig átalában Magyarország hangulatát veszszük szemügyre. Magyarország népe sinli az önállóságtóli megfosztatást; Magyarország nyög azon terhek alatt, melyek az uj kormányzat alatt sem fogyatkoztak, sőt tán növekedtek is, s e terhek közt tán a legsúlyosabb azon véradó, melyet évenkint kér tőlünk a kormány, és kéri azt — mint azt t. barátom Csanády S. kifejtette — részben oly czélokra, melyek Magyarország czéljaival nem egyeznek, s ez elégedetlenséggel szemben mit tesz a kormány ? — egy téves körben forog. A nemzet a terhek nagysága ellen panaszkodik, s a kormány a helyett, hogy azokat könnyítené, még ujakat ró reá. Ez, t. ház, nem azon ut, melyen a kormánynak haladni kell; félek, hogy azon események, melyeknek előjelei a láthatáron mutatkoznak, be fognak következni, és a magyar kormány készületlenül fog éretni. S ha csak a kormányférfíakat mozdítaná el a kormány rudjáról — hagyján! — azokat kipótolni tán nem lehetetlen; (Derültség a jobb oldalon) de félek, uraim, hogy azon hajó is, melyet kormányozni vannak hivatva, nem oly alkatrészekből van összeállítva, hogy a vésznek, viharnak ellenállni képes legyen. Ezt csak azon esetben remélhetjük, ha a nemzet méltó kivanátait és várakozásait kielégíteni