Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,
Ülésnapok - 1869-67
67. országos illés november 9. 1B69. r 233 melyben a t. pénzügyminiszter ur ezen tárgyalást megindította, alkalmat szolgáltatott arra, hogy bizonyos kérdésekre nézve teljes elfogulatlansággal lehessen nyilatkozni, épen azért, mivel jelenleg nem arról van szó, hogy a minisztériumnak bizalmi vagy bizalmatlansági szavazatot adjunk, hanem épen csak tér nyilik arra, hogy ezen fontos kérdésről egész tárgylagossággal szóljunk. E részben a t. pénzügyminiszter ur azon nyilatkozatához csatlakozom, miszerint a pénzügyi kérdésekből és kivált oly fontos és messze kiható kérdésekből , milyen a szóban forgó : politikai tőkét csinálni nem szabad, hanem azokat egyszerűen csak az ország és a közjó átalános érdekében a dolog lényegének megfelelőleg kell és lehet csak helyesen tárgyalni. (Helyeslés.) Az előttünk tekvő határozati javaslat fölemlíti a bankkérdést, a valutakérdést és átalában hitelviszonyainkat. Pénzügyminiszter urnák igen érdekes előterjesztése két irányban foglalkozik a bankkérdéssel: legelőször is annak megoldását, tehát magát a dolog lényegét tárgyalja ; másodszor pedig azon ideiglenes helyzetre vet világot, melyben jelenleg létezünk. Ha már, t. ház, az első kérdést tekintem, lehetetlen ki nem fejeznem abbeli örvendetes meggyőződésemet, miszerint a pénzügyminiszter ur, mindjárt kezdetben, ezen kérdést oly módon kívánta fölkarolni, mely magának a kérdés természetének és egy magasabb színvonalra emelkedett magyar politikának átalában, különösen pedig a magyar pénzügyi politikának egyedül felemé meg teljesen: (Helyeslés.) mert kétségbe vonni nem lehet, hogy mind messzebbható politikai tevékenységet, mind pedig iparos, kereskedelmi és hitelviszonyainkban az európai és világpiaczokkal való szoros és kiható összeköttetést, valóságos, egészséges és életrevaló kifejlődést csak akkor fognánk elérhetni, ha átalában a pénzügyi transactiók az egyedül helyes alapra : az érezpénzalapra fektettetnének Magyarországban és a magyar-osztrák birodalomban is. Ez oly kérdés, melyet már átalános politikai és financiális tekintetekből is megoldatlan hagyni lehetetlen, melynek megoldása különben mindennap élénkebbé válik. Ezen nézetét a pénzügyminiszter urnák egész átalánosságban helyeselvén, meg kell másrészt jegyeznem, hogy azon utakat és módokat nem ismervén, melyeken e czélt elérhetni véli, teljes nézet- és elvbeli solidaritást nem vállalhatok még a mondottak után. Sajnálatomat kell másrészt az iránt kifejeznem, miszerint ebbeli egyéni finanezpolitikai meggyőződése a miniszter urnák nem az, melyet a kormányban követ, és a mely az összes minisztériumé. K.ÉPV. H. NAPLÓ 1814 ni. A mi már a kérdés második részét illeti, ugyanis azon ideiglenes állapotot, melyet a bank és valuta kérdésében elfoglalunk; erre nézve a pénzügyminiszter urnák felfogásával teljesen egyet nem értek. Ha a szóban forgó enquéte szüksége és czélszerüsége iránt vannak kételyeim, ezeket épen a t. pénzügyminiszter ur eltérő nézete oszlathatná el leginkább, mert ezen nézetek mellett egy enquéte valóban szükséges volna már a jelen körülmények között is; mert a mi viszonyunk a bankhoz, megengedem, nem lehet jogilag határozott ; azonban ez mindenesetre tényleges viszony, a melynek, mint ilyennek, bizonyos jogosultság és jogosultsági korlátok is felelnek meg. A pénzügyminiszter ur előadásában és azon jegyzékben, melyre hivatkozik, igen világosan mondja ki, hogy „a magyar minisztérium azon nézetben van, hogy az osztrák bank alapszabályaiban teendő módosítások a birodalmi tanács és bécsi minisztérium hatásköréhez tartoznak", és máshol ismétli, hogy „az osztrák jegybank viszonyai szabályozása a bécsi minisztérium és a birodalmi tanács hatáskörében vannak egyedül"; másrészt azonban ezen szabályzatoknak módosításában a pénzügyminiszter maga is jóváhagyólag, sőt némileg kezdemónyezőleg is befolyt és ez utóbbi tényt magában lehetetlen nem helyeselni. En azonban tovább megyek és azt állítom, hogy a bécsi nemzeti jegybank alapszabályai módosítása, függetlenül a mi minisztériumunk és törvényhozásunk befolyásától, meg nem eshetnék : mert épen a jegybank létezése, annak létezett statútumai szerint oly tényleges állapot, melyei mi mint olyant elfogadtunk. Lehetetlen volt azt tőlünk elodázni. Azt azonban elfogadmmk nem lehetett, hogy a bécsi nemzeti bank alapszabályai a mi hozzájárulásunk, tudtunk és beleegyezésünk nélkül módosíthatók. Nem is osztozhatom azon felfogásban, miszerint a kereskedelmi egyezmény azon pontja, mely szerint a magyar birodalomban és a birodalmi tanácsban képviselt országokban létező és létesítendő pénzügyi intézmények, az illető kormányok beleegyezésével a másik fél területén üzletüket gyakorolhatjuk, a bank iránti viszonyunkat érdeklőleg szabályozó lehetne. Nem tartom pedig már csak azért sem, mivel ezen törvénynek alkotásakor lehetetlen, hogy a törvényhozás a bécsi nemzeti jegybank viszonyaira gondolt legyen. Sokkal nagyobb, sokkal atalánosabban, sokkal mélyebben beható egész vállalkozásunk, magán és állami hitelünkre és pénzügyünkre nézve a bécsi jegybank viszonya, hogysem e részben föltétlenül idegen törvényhozás elhatározásának alávethetnék magunkat. Maga a pénzügyminiszter ur elismeri előadásában a kérdés e fontosságát, midőn maga 30
