Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,

Ülésnapok - 1869-66

230 66. országos ülés november 8. 1869. másik részre nézve, ámbár ez most csak theoretikus diskussió volt, kijelentem, hogy a kormány kötelességének tartom az ipart és kereskedelmet, ha az megtámadtatik, ha veszélyeztetve van, segélyezni. (Átalános élénk helyeslés.) Zsedényi Ede: A házszabályok 128-ik §-a szerint szót kérhetnek bármikor azok is, kiknek szavai elferdittetnek. (Zaj. A dologra!) Előttem szóló Wahrmann tagtársunk azon szavaimat, melyekkel én a magyar földhitelintézetnek szilárd igazgatását kiemeltem és állitottam, hogy épen ezen igazgatása a földhitelintézetnek Magyarország hitelét mozdítja elő, oda ferdítette el, mintha ón a kereskedelmi világtól megtagadnám a hasonló támaszt. (Fölkiált ások: Nem ad mondta! Zaj.) Igen is, azt mondta. (Nagy zaj bal felől : Halljuk! Halljuk!) Emlékeztetem azon urakat, a kik azt mondják, hogy nem igy mondotta, hogy én egyenesen azt mondtam, hogy a jegybank felállítása előtt hasonnemü magyar intézeteket kell erősíteni, miszerint ők legyenek a berendezendő pénz viszonyoknál tényezők. Köztünk csak azon különbség van, hogy én nem kívánom, hogy ez az állam rovására történjék, mert a földbirtoknak sem az állam rovására nyújtatott segély. Továbbá, egy másik mondása is a t. előttem szólónak mutatja, hogy nézpontjaink eltérnek egymástól. A hírlapok t. i. azt hozták, hogy Wahrmann képviselő ur, mint az iparkamara tagja, Lónyay pénzügyminiszternek egy enquéten azt mondotta, hogy a biztos üzleteket majd mi fogjuk befejezni, de a bizonytalanokat az államnak akarja hagyni. (Nagy zaj.) Wahrmann Mór : A házszabályok 128. §-a szerint szót kérhetnek bármikor azok is, kiknek szavai elferdittetnek. (Halljuk! Halljuk!) Zsedényi barátom nem csak azon szavaimat ferdítette el, a melyeket itt mondtam, de a mi nem teljesen parlamentális eljárás, olyan szavaimat is elferdítette, melyeket nem itt mondtam. A hírlap nem hiteles okmány. Én sehol sem mondottam, hogy a biztos üzleteket mi akarjuk csinálni s a bizonytalanokat az állam csinálja; hanem én az enquéte-en azt mondottam, hogy la egy üzlet tökéletesen jó és sok kamatot hoz, cikkor az állam segélye szükségtelen, erre mindenütt kapni pénzt. (Helyeslés. Mozgás.) En azon körben határozottan óvást akartam tenni az ellen, hogy netalán egy jó üzletet segélynek mondjanak, s aztán, mert segély meg üzlet közt nagy a különbség. A mi pedig azt illeti, a mit itt emiitettem, én azt mondtam, hogy az állam köteles, szükség esetében, az iparon és kereskedelmen segíteni, s Zsedényi barátomnak azt mondom, hogy az állam ezt a földbirtokra nézve is tette, mert épen az emiitett földhitelintézetre az állam 500,000 forintot adott, a nélkül, hogy akkor valami nagy biztosság nyújtatott volna. (Ugy van!) Mednyánszky Sándor: T. ház! Iparunk és kereskedelmünk szomorú helyzete, mely aggodalommal tölti el a fővárost és az országot, annyiból nem egészen uj előttem, mert üzleti foglalkozásom ideje alatt Londonban már két hasonló válságnak voltam szemtanuja, úgymint; 1857-ben és 1866-ban. Az első esetben a kereskedés visszatartása okozta e válságot. A második esetben pedig a tőkék befektetése a bankok és hitelintézetek által oly vállalatokba, melyek hosszabb ideig tartván, lehetlenné tették a pénznek folyóvá tételét. Jellemző e két válságban az, hogy mig 1857-ben többnyire csak kereskedők érezték e válság súlyát — 1866-ban csupán bankok és hitelintézetek dőltek halomra, épen azon bank-intézetek, melyek az lS57-ki válság után túlzott számban és óriási összegekkel léptek a vállalatok terére. Hasonló financziális válság Angliát még nem sújtotta ujabb időben, mert egy pillanat alatt 100 millió font sterling lebegett a mérlegben. A mint tudva van, t. ház, Angliában nem csupán betételek képezik a hitelintézetek felhasználható tőkéjét, hanem a folyó számlák is, miután ott senki sem tartja pénzét a háznál. A földmivelőtől, a kézmunkástól a leggazdagabb lordig mindenki bankárjára bizza annak kezelesét, és a legcsekélyebb fizetések is utalványok utján történnek. Ha már most ezen válságokban az üzletközönség nem talál gyors segélyre és pénzelőlegre üzleti papírjaira, a bukásnak nem lett volna se vége, se hossza; és a londoni válság valószínűleg nem csak az országban, de az egész kereskedelmi világban éreztette volna romboló erejét. Ezt tudva az angol kormány, egy pillanatig sem habozva, azon egyetlen egy, noha rendkívüli eszközhöz nyúlt, mely csakis egyedül menthette meg a helyzetet, t. i. engedelmet kért és nyert a parlamenttől az angol bank-acta felfüggesztésére, és a bankigazgatók felhatalmaztattak annyi jegy kibocsátására, a mennyi a helyzet szükségét födözheti. A hatás mind a két esetben rendkívüli volt. A mint a közönség megtudta, hogy a kormány csakugyan rendkívüli rendszabályt léptetett életbe, és hogy az üzlet ereiben újra kezdett pezsegni a keringő pénz, mindenki sietett heverő tőkéjét a pénzpiaczon gyümölcsözővé tenni. Vessünk már most egy pillanatot a nálunk uralkodó pénzválságra. Ha megvizsgáljuk azon okokat, melyek azt előidézték, nem fogjuk azok között találni a tulüzérkedést: mert hiszen mindazon vállalatok, úgymint gyárak, bankok, ipar-intézetek és takarékpénztárak, melyek a lefolyt három év alatt keletkeztek, már rég szükségeltettek az ország