Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,
Ülésnapok - 1869-64
184 64. országos ütés november 4. 1869. urnák azon indítványára, melyet saját osztályában tett, s a mely elénk nem került, hanem melynek létezéséről csak mellesleg, a központi bizottságjelentéséből értesültünk. Miután azt nincs szerencsém ismerni; igen természetes, hogy arról nem mondhatok semmit; hanem szólhatok ahhoz, a mit a t. képviselő ur a központi bizottság és saját osztályának helytelen eljárásául qualifieált, és két példa fölhozatala által akart demonstrálni. A t. képviselő ur azt hozta fel indokul, hogy két esetben a háznak osztályai kisebbségi javaslatokat terjesztettek a ház elé. Tökéletesen megengedem ; de ugy hiszem, hogy egyúttal abban foglaltatik a jelen eljárás indokolása. Az egyes osztályoknak hatalmukban áll egyes tagoktól származó indítványokat előterjeszteni, vagy elvetni. Ha a többségnek tetszett az egyesektől beadott nemzetiségi törvényjavaslatot elsajátítani, akkor a többség azt tette indítványa tárgyává, és ha a t. képviselő ur mostani indítványa nem volt szerencsés hason sorsot érni, azt én anomáliának nem tartom, annál kevésbbé, miután a képviselő urnák két rendszabály állott rendelkezésre : az egyik, melyet most fölhasznált javaslatának beterjesztése által; másik egy más napon indítvány által a ház elé hozni javaslatát. A mi a képviselő urnák jelenleg beterjesztett két rendbeli indítványát illeti, sajnálom, hogy nem pártolhatom. Pártolnám, mihelyt meggyőződném, hogy annak a legkisebb haszna volna, ha a legparányibb mértékben többet fogna eredményezni, mint a központi bizottság által előterjesztett törvényjavaslat. A mi első javaslatát illeti, t. ház! az két elvet mond ki, melyek, ugy hiszem, amúgy sem vonhatók kétségbe és nem is vonatnak. Megengedem, hogy talán előfordul egy vagy más eset, metyet igen t. Irányi képviselő ur is felhozott; de ugy hiszem, hogy ezen esetet, mint visszaélést kell tekintenünk és administrativ utón meg is •orvosoltatott. Én, részemről, nem látok semmi aiagy nyereséget azon nagy átalánosságban kimon•dott elvekben, s tökéletesen osztozom abban, a mit az igen t. vallás- és közoktatási miniszter ur miondott: miszerint az elveknek egyszerű kijelentése által rendesen nincs nyerve semmi, legfölebb oly esetekben, a hol az elveknek részletes keresztülvitelére nincs idő, s így egyelőre az elveknek kimondása bizalomra és türelemre indít. A mi a másik javaslatot illeti, az valóban tökéletesen megegyez azzal, melyet a központi bizottság terjesztett elő; és ezért nem látom magamát indítva annak pártolására, hanem a központi bizottság javaslatát pártolom. Yégre még egy megjegyzésem van az igen ±, vallás- és közoktatási mmiszter ur előadására. | Ó azt méltóztatott mondani, hogy mindenki úgyis tisztában lehet az iránt, hogy az ország ez elveket helyesli és érvényesitni akarja. En is hiszem, t. ház, hogy mindenki tisztában lehet ez iránt; de hogy nincs mindenki tisztában, mutatják azon gyakori támadások, melyek épen e tekintetben ellenünk intéztetnek. Bátor vagyok a t. házat figyelmeztetni a külföldi sajtóra : hányszor támadta meg ez nemzetünket épen e kérdések miatt ? Ha elégséges volna csupán tudnunk, hogy a nemzet szive rejtekében mit akar ez iránt, akkor nem volna többé szükség törvényre; hanem épen azért, mert a nemzetnek akarata e tekintetben kétségtelen, tartom szükségesnek a gyors intézkedést, és e tekintetben teljes bizalommal viseltetem az iránt, hogy a központi bizottság által adott utasítás a leggyorsabban fog teljesíttetni és ez értelemben és indokokból pártolom a központi bizottság javaslatát. (Helyeslés jobb felől.) P. Szathmáry Károly: T. ház! Mindenekelőtt van szerencsém kijelenteni, hogy a központi bizottság javaslatát épen azon okból, melyért a t. előttem szóló jmrtolta, részemről nem pártolom. A mint én fölfogom a kérdés különböző oldalát részemről, Tisza Kálmán javaslata szerint kívánva van az, hogy a teljes vallásszabadság és jogegyenlőség eszméje a nemzet törvényhozása által e házban még ma proclamáltassék. Más oldalról az eszme, azon nagy eszme, apró részekre osztatik föl, s ezeknek kivitelével a miniszter bizatik meg. Az a kérdés tehát: helyes-e így az ily uralkodó eszméknek proclamatiója vagy nem; időszerü-e s melyek lehetnek az akadályok ? Először akadály lehetne az idő. Azt mondhatná valaki : az ország törvényhozása jobban el van foglalva, mintsem épen most ezen ügyet eldönthetné. De ezt magunk czáfoltuk meg, a törvényjavaslat beterjesztetett, s az idő már rá fordíttatott, s igj 7 nem gát az idő arra, hogy maga az elv proclamáltassék. A másik ok lehetne vagy feküdhetnék abban, hogy ha maga ezen elv proclamatiója nem tartatnék még időszerűnek az ország közműveltsége szempontjából. Azt hiszem, t. ház, ezen föltevést nemzetünk negyedfélszázados múltja megczáfolja. A mióta politikai szabadságunkért küzdöttünk, az óta folytonosan ezzel párhuzamosan vürös fonalként húzódik át a lelkiismeret szabadságaérti küzdelem is, és mindazok, kik ez ügyben — a polgári szabadság ügyében — a zászlót felemelték, mindannyiszor, és pedig a nemzetnek egész zömétől kisértetve, egyszersmind a vallás szabadságaért is emelték fel zászlajukat, sőt, hogy távolabb példákra ne menjek, emlékeztetem a t. házat a 30-as, 40-es
