Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,

Ülésnapok - 1869-64

j gQ 64. országos ülés november 4. 1869. Továbbá, a polgári házasságot illetőleg hasonlóan, ha kimondatnék igy egyszerűen, röviden, hogy a házasság polgári szerződésnek tekintetik : vagy nem lehetne azt végrehajtani ; vagy az illető házasulandó félek ismét legnagyobb zavarba jönnének, mert nem tudnák, miként, mely utón tegyenek eleget a törvény e rendeletének. így továbbá az anyakönyveknek polgári közegek által vezetése tárgyában, azt tartom, hogy azon rendelkezés, mely a törvényben ajánltatik, teljesen kivihetlen, mert én legalább ugy ismerem a megyéknek és azokban a szolgabiráknak helyzetét, hogy nem tartom a lehetőségek közé tartozónak, hogy egy szolgabíró, ki a keze alatt levő, néha 30—40, sőt több községben úgyis túl van terhelve, azon 30 — 40 községben még anyakönyveket is vezethessen. (Helyeslés.) De van nekem még egy más, az én szempontomból véve fontosabb ellenvetésem is e törvényjavaslat ellen, mely ellenvetésemre okot hihetőleg az szolgáltatott, hogy az igen t. indítványozó ur maga is látta, miszerint e törvényjavaslatban csak elvek mondatván ki, az nem bir a végrehajthatóság minden kellékével; s azért a 12. §-ba azt foglalta: hogy a végrehajtásra szükséges utasítások elkészítésével a különböző minisztereket bízza meg. Most méltóztassék fölvenni, t. ház! ha elvileg kimondatik a polgári házasság, de rendszerezve nincs; ha elvileg kimondatik a szent székek eltörlése, de a részletes szabályok megállapítva nincsenek; s ha most e kettőnek elvi kimondásával szemben a miniszterre bizzuk, hogy adja meg a végrehajtásra szükséges utasításokat: nem-e teljes törvényhozási jogot adunk a minisztériumnak, amit pedig, én részemről legalább, helybenhagyni soha sem fogok. (Helyeslés.) Midőn azonban ezen elősorolt okoknál fogva a törvényjavaslatot részletes vita alapjául el nem fogadhatom, mind ennek daczára üdvözlöm a t. képviselő urat azért, hogy alkalmat nyújtott arra, hogy ezen nagyfontosságú és minél hamarább elintézést követelő kérdések a ház elé hozassanak és tárgy altassanak. Egyátalában nem fogadhatom pedig el a központi bizottság véleményét, mely, bár a t. előadó ur azt monda, hogy az indítvány alapelvét magáévá tette, mégis ezen alapelvnek igen fontos részeit tökéletesen mellőzte : mellőzte a szent székek eltörlését, a polgári házasság behozását és más hasonlókat. A többi kérdést pedig, a melyeket felvett, a bizonytalan jövőbe látszik elodázni akarni. Azt méltóztatnak talán némelyek mondani, hogy nincs ok az aggodalomra arra nézve, hogy ezen nagyfontosságú kérdések minél előbb meg fognak oldatni. En, fájdalom, kénytelen vagyok azt mondani, és kénytelen vagyok e tekintetben a történtekre hivatkozni, hogy igenis van ok arra, hogy attól féljünk. A vallásszabadság és a felekezetek közti egyenlőség és viszonyosság tárgyában évek óta folynak az ellenzék részéről az interpellátiók, a teljes vallásszabadság tekintetében törvényjavaslat is volt már a múlt országgyűlés elé terjesztve és mindez nem vezetett semmi gyakorlati eredményre. A mi pedig a szent székek eltörlésének és a polgári házasságnak elvét illeti : hogy ne aggódnánk akkor, midőn a múlt országgyűlésen a szent székek eltörlése a többség által csak azon okból nem helyeseltetvén, mert — a mint felhozatott — ezen kérdést a polgári házassággal kapcsolatosan kell rendezni, habár kimondatott az is, hogy e kérdéseknek kapcsolatos rendezése minél előbb szükséges, ennek daczára sem a trónbeszédben, mely a minisztérium reformprogrammját képezi, erről egy szó sem volt téve, és azóta is semmi mozgalmat nem látunk, sőt még most is, midőn egy ellenzéki képviselő által ezen kérdések szóba hozattak, a központi bizottság hallgatással mellőzi azokat. Ily körülmények közt én nem érhetem be azzal, a mit a központi bizottság mond, és mielőtt elmondanám saját nézeteimet az e tárgybani teendők felett, figyelmeztetni kívánom a t. házat arra, a mit az igazságügyminiszter ur tegnapi napon mondott: hogy t. i. a törvényhozásnak a kor szellemétől és a közvélemény követelésétől elmaradni nem szabad. Erre figyelmeztetvén, kérem, méltóztassanak oly intézkedéseket tenni, hogy ezen kérdések, melyek korszerűek, melyek a közvélemény által ép ugy, mint az igazság és felvilágosodottság által követeltetnek, minél elébb megoldassanak, méltóztassanak ugy intézkedni, hogy azok felett a ház azon alakban, melyben ezt ma már eorreete megteheti, még ez alkalommal határozottan nyilatkozzék. (Helyeslés.) Én a beterjesztett törvényjavaslatban levő elveket két részre tartom — nem annyira természetüknél, mint a helyzetnél fogva, melyben vagyunk — osztandóknak. Az egyik elv a vallás- és a lelkiismereti szabadságnak elve. Ezt, hitem szerint, ma már törvényben ki lehet mondani, ennek kimondása nem ütközik, meggyőződésem szerint, semminemű akadályba. „mert én legalább a vallásszabadságot, a lelkiismereti szabadságot ugy értelmezem, hogy annak csak egyetlenegy korlátja lehet, és ezen korlát az, hogy a vallásra vagy a hitre való hivatkozás ne oldhasson föl senkit állampolgári kötelességeinek teljesítése alól. E két elvet törvényben ma már kimondani, hitem szerint, lehet és kell. Es épen azért erre nézve bátor vagyok a t. háznak, mint ellenvéle-