Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-45

45. országos ül ha azt három hosszú rendelettel az 1848-ki idevágó törvénytől sokban eltérő rendelettel s még pótrendelettel is tudta létesíteni: a királyi ügyek igazgatóságának rendezésére is kellett volna módot találnia, kellett volna tudnia ezen intézményt a törvényes korlátok közé visszaszorítani. És mert ezt nem tette, én a szabadelvüség terén mulasztással vádolom. Az igazságügyér ur minden nap foglalkozik királyügyigazgatósági ügyekkel; miért? Mert a királyügyek igazgatója saját hatalmát már anynyira túlságosnak tartja, hogy számos ügyekben azon kérdés elintézését : vizsgálati fogságban hagyja-e a vádlottakat vagy nem, elutasítja magától, mint tette például Asztalos és Madarász pereiben azért, mert fél a felelősség terhétől, vagy pedig, mert restelli a dolgot. Én tökéletesen jól vagyok informálva ez ügyben, és azt, mit mondok, egyszerű fejcsóválással meghazudtolni nem lehet. A mi által, ismétlem, az is eléretik - ha tudni illik kérdést tesz az igazságügy érhez — (Zaj. .HaUjuk!) hogy az igazságügyminiszter egyszersmind bíróvá is lesz, midőn az igazságügyér intézi el a vizsgálati fogság kérdését ; az igazságügyér azonban tartózkodik ettől, mint a fön emiitett esetekben is történt, hanem felszólítja a királyi ügyek igazgatóságát, hogy adjon véleményt. Ez azt mondja, hogy ő nem bánja, akármi történik, az igazságügyér ugyanezt mondja, és ennek következtében azután az illető szabadon bocsáttatik. (Derültség.) Ha ily botrányköve a jogintézményeknek az igazságügyér szemét nem sérti, ha ez mintegy nézi, hogy valaki egy vagy két hóig, vagy hoszszabb ideig is ártatlanul szenved, és mikor szenvedett, akkor az ártatlanság koszorúját teszi fel homlokára; akkor jogosítva érzem magamat e téren a miniszter ur szabadelvüségében kételkedni. (Helyeslés a baloldalon.) Törvényhozási működésében következetlenséget is vetek szemére, mert mig oly vétségekben — mert ha sajtó utján követtetnek el bizonyos bűntettek, vétségeknek neveztetnek — melyek a királyi ügyek igazgatójának vádlása alá tartoznak, és sajtó utján követtetnek el, s igy esküdtszékek által biráltatnak meg, a sajtótörvények értelmében előleges fogságnak soha sincs helye, addig ugyanazon bűntények, ha szóval követtetnek el, a legszigorúbb eljárás alá esnek. (Zaj jobbról, felkiáltások: Dologra! balról: Halljuk!) Hol van itt eg}

7

enlőseg az eljárásban ? A sajtóeljárás szerint senkit előleges fogságba fogni nem lehet; a felségsértőt is mindaddig, mig bűnösnek nem mondatik ki, szabad lábon kell hagyni; ellenben a szóval vétkező felségsértő ellen a legszigorúbb eljárás alkalmaztatik; az ilyen szabadságától megfosztatik, és mindaddig fogságban tartajulius 7. 1889. 490 tik, mig egy embernek, a ki nem is bíró, hanem közvádló, tetszik. Az igazságügyér ur e két különböző eljárást bizonyosan ismerte, azt ismernie kellett is, és még sem tett semmit, hogy a következetlenséget megszüntesse; nem akarom arról vádolni, hogy a kir. ügyész hatalmát a maga hatalmának gyarapítására akarta volna eszközül felhasználni, hanem vádolom inkább arról, hogy nem szabadelvű ember. T. ház! (Jobbról: EMU! Eláll! Balról: Nem. áll') Csak még a kormány liberalismusára nézve akarok egy észrevételt tenni. Nem akarom az annyiszor felhozott szent székeket felemlíteni; nem akarok a hadbírósági és a honosítási -törvényjavaslatokra ismételve hivatkozni; hanem miután ma volt szerencsém e házban lótni hoszszu idő óta ismét először a király oldala melletti miniszter urat, ennek működésére akarok csak egy rövid megjegyzést tenni, melyben, miután a hírlapokban felemlítetett és semmi ellennyilatkozat nem történt, ugy látszik, osztoznak a többi miniszter urak is, legalább hallgatólag, mert azokat meg nem czáfolták; ez az, hogv akkor, midőn czimeket és rendjeleket osztogat (Zajos felkiáltások jobbról: Dologra! Dologra! Dalról: Halljak! Halljuk!) és nemességet alkot, az utóbbit egyébként feltétlenül minden körülmény közt roszalom, mig a két elsőt bizonyos körülmények közt megengedhetőnek tekintem, akkor is mondom, a kasztszerüség szelleme által vezéreltetik. Ugyanis számtalanszor tapasztaltuk azt, hogy a magasabb rendjeleket azoknak adja, kiknek annyi érdemök sincs, mint azoknak, kik az alsóbb rendű jeleket kapják; hanem a kik születés által vagy állásuknál fogva tekintétvesebb emberek, és kik az ő felfogása szerint épen ez okból érdemesebbek, méltóbbak a magas rendjelekre. Egy Lipót-rendjelet vagy egj* vaskoronarendkeresztet , vagy Ferencz-József-rendkeresztet csak olyanok kapnak, kik már előbb is nagyságosak vagy legalább tekintetesek voltak; (Jobbról: A dologra !) az ezüst érdemkereszteket ellenben olyanok, kik anemzetes czimre is alig bírtak felvergődni. Számtalanszor olvassuk, hogy néptanítók, kik 50 éven tul munkálkodtak az oktatásügy terén, és igy a magyar kultúrának tényezőiül bizonyultak, kaptak jutalmul — ha már azt jutalomnak tartották — egy egyszerű ezüstkeresztet; (Felkiáltások jobbról: Dologra! Balról: Oda tartozik!) holott tudjuk, hogy mások azért, mert a királyi udvarnál bizonyos ünnepélyes alkalmakkor tisztelegtek, kaptak vaskorona vagy más, ehhez hasonló érdemrendet. E példát is csak azért hoztam fel, mert nekem is fájt, hogy az igazságügyér megtámadott engem s velem együtt elvtársaimat is, midőn reformtörekvésünket s ez által közvetve szabadéi-