Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-39

202 39. országos ülés június 30. 1869. birói és közigazgatási tisztviselők nagy számú hierarchiája, egy minden mértéket meghaladó számú és mindig folyvást növekedő hadsereg és a szükséges költségek fedezésére természetesen többnyire elégtelen közpénztár hiányainak pótlására, az államhitelnek folytonos igénybe vétele által. A felelősség? Ez a leggyakorlatibb mód. A falusi biró felelős a megye főnökének, a megye főnöke a miniszternek, s a miniszteri vagy az állam választott fejének, vagy legjobb esetben a miniszter önmaga törvényes és nem törvényes befolyásával megalkotott többségnek, azaz önmagának, De arra is van eset, hogy a tisztviselő felelős legyen a törvény előtt is, s mely eset ez? az, melyet a eonseil d'état olyannak itél. Ilyen államban aztán természetes, hogy a hatóságok és főkormónyzat közt összeütközés nincs: mert hiszen a hatóságoknak csak kötelességök van, de joguk nincs. Ezen alkotmányos állapot legjobban hasonlít ahhoz, mit legközelebb egy szomszéd ház adressére egy helybeli hírlap mondott, hogy t. i. abban csak egy rósz és egy jó van, és igy olyan, mint egy bizonyos városban élveztetni szokott kávé, melyben az a jó van, hogy nincs benne czikória, hanem az a rósz van benne, hogy nincs benne kávé. (Derültség.) Ezen alkotmányos szervezetben rend van, de szabadság nincs. Es meddig van rend ? Mig az események a nyugalmat, a rendet annyira föl nem zavarják, hogy magának az államnak létele is mindig és folyvást veszélyben forog. Az ily módon szerkesztett államok folyvást alternatívában élnek, szomorú alternatívájában az anarchiának és absolutismusnak. Kérdhetné valaki, hogy a XIX. században miként türethetik ily sok ellenmondás az alkotmány keretébe vonva és alkotmánynak csúfolva ? Nem én felelek e kérdésre, hanem hogy jobban elhigyjék, felolvasom a világ egyik legnevezetesebb gondolkodó fejének feleletét, mely igy szól: (Halljuk!) „Azon természet elleni állapotnak, melyben Európa legtöbb népe helyezve van, oka az, hogy az államférfiak—kevés kivétellel—mind túlbecsülik a politikai orvosszerek értékét és sokszor, midőn azt hiszik, hogy gyógyítottak, nem veszik észre, hogy szereik hatása alatt a javulás csak színleges volt és a betegség azután még veszélyesebben tört ki. A túlhatás egyik oldalon, a másik oldalon az ellenhatást idézi elő és a miatt a mü sohasem jöhet egyensúlyba. Es miért van ez igy ? Egyszerűen azért, mert a hatalom emberei nem birják felfogni, hogy, midőn egy állam ügyeit rendezni akarják, oly finom szövevényekkel, de egyszersmind eltakart organismussal van dolguk, miszerint inkább valószínű mint nem, hogy, midőn annak belszervezetét változtatni akarják, a változtatás nem javítás, hanem rontás lesz és a mig ezen mesterkélt műtét eredménye a legjobb esetben is kétes, addig azon képesség, melyet az államok természeti organisnxusa magában hord, magára hagyatva bizonyosan elháritna a bajokat; és arra, hogy az működhessék, misem kívántatik egyéb, mint idő és szabadság, a mit azonban teljes mértékben élvezni a hatalom emberei sohasem engednek." Ez az egyik iskola. De van az emberiség szerencséjére egy másik is, mely az újnál bizonyosan jobb, ha egy kissé régibb is. Ezen iskola emberei hisznek ugyan a miniszternek becsületében, de azt nem hiszik, hogy csalhatatlan, nem hiszik, hogy mindentudó és mindentehető; elhiszik egy némelyikéről azt is, hogy egy magában több értelmiség, több belátás lehet, mint talán az egész államnak minden más egyes tagjában ; de már azt nem tudják elhinni, hogy a miniszternek egymagának több esze lehessen, mint átalában az állam minden polgárának összesen. Azt tartják, hogy az állam ügyek vezetése is munka, következőleg a munkafelosztás törvényei alól az sem tehet kivételt. S ezekből [azon következtetést vonják ki, hogy miután a tapasztalás szerint minden egyes vagy egyeseknek kisebb nagyobb csoportulata, a maga ügyét legjobban tudja elintézni, mert legjobban érti a maga érdekeit: tehát az államhatalomnak ugy is elég működési tér marad, ha ezen kisebb individualitások saját dolgaiba untalan nem avatkozik; beavatkozása tehát csak bizonyos pontokban lehet jogosult és szükséges, oly pontokban tudniillik, melyekben ezek ugy szerepelnek maguk is, mint az államnak szerves orgánumai; megkívánják azonban, hogy ezen érintkezési pontokat is mindig maga a törvény határozza meg. Ily államszerkezetben az alattvalóból polgár lesz, s a polgár megtanulja szeretni hazáját: mert tudja, hogy a haza semmi egyéb, mint több hozzá hasonló szabad egyéniségnek sokszorozata. Kész minden pillanatban védeni a hazát, miért ? mert tudja, hogy annak biztossága az ő biztonsága is. Ily államban — a mi legfőbb — kifejlődik a közszellem, a mi a másik elv szerint szervezett államban szándékosan megfojtatik; kifejlődik s megerősödik az erkölcsiség, különösen a politikai erkölcsiség, mely első sorban mindig a törvény tiszteletében nyilatkozik, és a mely nélkül parlamentarismusról álmodni is haszontalanság. Már most választani a kettő közöl könnyen lehet; hozzá téve még azt is, hogy ezen másik iskola tanai szerint nem annyira rendezett, mint alakult e névre érdemes jogállamban a rend igen egyszerűen tartathatik fenn. Egyedüli módja ennek nem más levén, mint aláhelyezése, mind a kormány, mind az egyes hatóságok minden tiszt-