Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-39

198 39. országos ülés június 30. 1869. e téren a kezdeményezők; már húsz év előtt a nemzet kimondotta, megoldotta e kérdést azon pillanatban, midőn beigtatta a felelős kormányt a törvénykönyvbe, s tettleg megkezdette a megyék lényeges átalakítását már akkor, midőn szakítva a múlttal, befogadta sánczaiba a népet. (Helyeslés.) Ez volt a megye átalakításában az első lépés, és ugy gondolom, hogy, tekintve nemzetünket, e lépés nem kevésbbé jelentékeny, mint az, melyet most akarunk tenni, és melyet, ha talán nehezebb is. amaz követel. Egyébiránt ha most arról volna szó, hogy mi a megyéről először szólunk, akkor igenis osztanám azt, a mi fölhozatott, akkor én is azt mondanám, talán kérdezzük meg előbb a nemzetet: meg akarja-e a nemzet változtatni a megyét, vagy nem % de mi csak a második lépést teszszük, mi csak azt teszszük, a mi kétségen kivül bekövetkezett volna már régen, ha az események le nem sodorják a nemzetet a politikai pályáról és alkotmányos életteréről. Tudom, hogy a t. ellenzék körében többen nyilatkoztak e két hatóság elkülönítése mellett, de hallottam oly nyilatkozatokat is, a melyekből ezt nem merném következtetni. Egyébiránt igen természetesnek tartom, hogy azok, kik nem bíznak a jelen politikai helyzet tartósságában, ragaszkodnak a megyéhez és a megye sánczai közt keresnek a netán bekövetkezhető nehéz időben menedéket. így volt ez századokon keresztül, de nincs így most. így volt ez mindig, mig a magyar nemzetnek, vagy fondorlatok, vagy nyílt erőszak ellen kellett küzdenie. Most egy hatalmas, egy legyőzhetetetlen ellenséggel van dolgunk: ez a miveltség, az emelkedő ipar és a mindenütt virágzásnak indult kereskedelem. (Élénk tetszés jobb felől.) Oly nemzet Európában, mely elmarad e pályákon, nem számithat jövőre. Ivánka Imre: Nem akarunk elmaradni, atyafi! Rónay Jáczint: Vagy talán megmentette hazánkat a legközelebbi múltnak passiv resistentiája í Hosszú éveken keresztül szenvedtünk: de ha a véletlen nem adja hazánk sorsát ismét kezünkbe, egy másik húsz évi resistentia •— tartok tőle — eltemette volna a nemzetet. (Helyeslés jobb oldalon.) A 19. század második felében nem elég a resistálás: itt tenni kell. (Halljuk!) En tisztelem a múlt emlékeit, sőt lelkesedéssel üdvözlöm a régi jó időket, de a politikában nem az a kérdés: mit remélünk, hanem mi a lehető 1 En ugy hiszem, a jövőre csak ugy számithatunk, ha megértjük a kor intő szavát, ha — saját helyzetünket felfogva, saját erőnket tul nem becsülve — erélyesen fölhasználjuk azon életviszonyokat, a melyeknek megváltoztatása nem áll hatalmunkban. Egy igen t. képviselő ur azt monda, hogy a baloldal, ha tanulmányozta volna a megyét, tudhatná, hogy a reform a megye lényeges átalakítása nélkül is megtörténhetnék. Megvallom én részemről az egyik oldalról sem merném elmondani, hogy nem tanulmányozta azon kérdést, melyet tárgyalt; de azt merem mondani, hogy a nemzet életében a százados viszontagságok közt a megyerendszer igen sokszor tarthatatlannak bizonyult és mindannyiszor lényegesen megváltozott. Engedje meg a ház, hogy szavaim igazolásául hivatkozva történetíróinkra, egy rövid pillantást vethessek a megyerendszer koronkinti változataira, tekintettel a bírói hatalom gyakorlására. (Halljuk!) A hódítástól kezdve a XIII. század közepéig a megye pusztán honvédelmi volt, tehát négy évszázadon keresztül olyan volt, melynek emberei a mostani megyére reá nem ismernének. Mi volt ezen honvédelmi megye? A magyar nemzetségek hetvenhárom megye vár körül megtelepedtek. A várban kezdetben a nemzetségek főnökei, utóbb a várispán parancsolt és vedé a váraka.t a várjobbágyokkal. De a várispánnak nem volt semmi birói hatása, a megyének nem volt politikai színezete. A meg}

r

ék felett a bíráskodást a király és a nádor gyakorolta, a kisebb ügyeket pedig elintézték a király által kinevezett birák. Ez volt a megyék első rendezése. De a kül veszély megszűntével megtörtént, a mi nálunk magyaroknál már oly sokszor bekövetkezett : az érdektelenség, a közönyösség váltotta föl a lelkesedést, s követte a kimerültség. A honvédelmi állapot a megyékben elhanyagoltatott és reánk nehezedett a tatár dúlás. A tatár pusztítás után a megye, mely nem felelt meg honvédelmi hivatásának, polgári intézménynyé alakíttatott át. Ezen polgári intézmény gyűlésein a nemes és nem nemes egyiránt részt vett. Tárgyai a gyűléseknek voltak a tisztújítás, a katonák kiállítása, a bíráskodás, — különösen polgári és bűnvádi tárgyakban — és a közbiztosság. Az alispánt kinevezte a főispán, de a többi hivatalnokot: a szolgabirákat, esküdteket, a nemes és nem nemes birtokos egyaránt választotta. Ez a megyék második korszaka, az úgynevezett demokratiai megye, mely másfél századon keresztül tartotta fen magát. A törökök növekedő hatalmával a honvédelem megváltozott, a bandérium életbe lépett. A bandériumok vezetői javakat és kiváltságokat nyertek, a birtokos nemnemesek kilenczed alá vettetvén, szolgai minőségre jutottak és mint ilye-