Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-38

184 18. ortzágot illát juniMt 28.1869. képezi, ugy a magyar nemzet magában birja mindazon elemeket, melyek egy nemzetet nagygyá tesznek; és valamint nem lehet a hexametert a spanyol és a német nemzet nyelvébe becsempészni, annyival kevésbbé lehet a magyar nemzetbe idegen s természete'vel ellenes intézményeket beerőszakolni, a ne'lkül, hogy ép azon, a mi czélba vétetett, t. i. a nemzet kifejlésén s eredetiségén érzékeny sebet nem ejtenénk. Sokat hallottam itt a kor szellemét emlegetni. Mi az a korszellem? A nép keblében keletkeznek indulatok, hullámoznak sejtelmek, kívánságok és vágyak az igazság felé és ezen lelki mozgalmak a nemzet nagygyá születésének előfutárai. Az emberiségnek közös küzdelme és vágya egy tágasabb, egy az emberi méltóságnak jobban megfelelő társadalmi fejlődés irányában, képezi azt, mit a kor szellemének nevezünk. Azért mondta már Krisztus: „Boldogok azok, a kik az igazságot szomjazzák, mert szomjok enyhittetni fog." Es már most kérdem: mi képezi a nagy embert? A népek kebele'ben keletkezett vágyakat és sejtelmeket egy ember lelke szentélyében s szive mélyében érleli elvégre azt, miért lelke sóvárog, mi szivét a lelkesede's egész hullámival elárasztja elvégre kimondja, s minthogy kimondá, azon ember, kifejezője, tolmácsa a közvéleménynek. Ez a próféták és nagy emberek eredete. A ki tehát egy népet vagy az emberiséget, ezen sajátságos s fejlődésnek indult vágyak és valósulni kezdő sejtelmek lábbal taposásával egyéni nézete szerint kivánná boldogitni, az csak gát, melyen a közvélemény árja keresztül csap s útjából elsodorván partjára kiveti! Történt, hogy egy könyvből gazdálkodni akarő ifjú olvasta Amerikában, hogy Olaszországban a fügefa gyenge lévén, azt késő őszszel földbe temetik s trágyával befedik, hogy a tél ridegétől megóva, jövő tavaszon gyümölcsöt teremjen. 0 ugyan ezt akarta megkisérleni egy tölgyfán. Erre azt monda egy tapasztalt öreg gazda: Bolond, a tölgyfa magában áll, nem kell neki trágya, ép azon zivatarok, ép a tél ridegsége, melyektől megóvni akarod, küzdelemre hiván fel, szolgálnak eszközül, hogy erejét kifejtve, az erdő díszévé váljék. Fiam, nem kell a tölgynek trágya, nem kell annak üvegház, azzal csak erejét törnéd meg. Nem kell a tölgynek e

gyéb, mint, hogy csak hagyd magára : nem kell annak gyámság! Ilyen a magyar nép: nem kell annak abstract német philosophiai trágya. (Atalános derültség.) Nem kell annak üvegház, nem kell gyámság, ő csak azt kívánja, hogy a politikai doktorok magára hagyják. „Tonsa bipennibus per damna^ per caedes ereseit, animumque sumit ab ipso fero." Ez a magyar nép ezredes történetének tanítása: szélvész, veszedelem, vihar, üldözés és véres csata közt nőtt az nagygyá, s miután koronáját megint visszanyerte az által, hogy Ferencz Józsefet a dicsőt közbizodalma pajzsán méltóság csúcsára helyezte, nem kell neki semmi, min béke és szabad fejlődés, hogy elvégre azzá legyen miről a nagy Mátyás király álmodott s mire a teremtő rendelte, mint kedvenczét, melyet a szenvedések tüzpróbáján keresztúl vive egy nagyobb jövőre szánt. Ilyen a nemzet fája; azon ember, ki ennek koronáját érinti, elrontja az alkotmányt és semmivé teszi a fát. Miért vesztettünk mi 48-ban? Azért, hogy némely emberek akkoriban a fa koronájára lépvén, azt kiirtani akarták, ezzel megrendítek az alkotmányt, a közbizalom összehullott, és mi húsz évig sirattuk a vesztett szabadságot. (Ugy van!) Midőn most a fa uj koronát ver és uj lombba öltözik, miért akarnók most annak gyökerét bántani?! És most akarok felelni főtisztelendő Horvátli Mihály püspöknek. (Derültség.) Főtisztelendő ur azt méltóztatott mondani, hogy a magyar népet az európai civilisatió szinvonalára kell emelnünk. Mert hiszen a müveit külföld bennünket, rósz intézményeink miatt, „barbároknak" nevez. Az elsőre azt mondom: a magyarnak saját ereje kifejtésével kell magát a civilisatió színvonalára emelni. Nem lehet a sastól várni, hogy az énekeljen, sem a fülemilétől, hogy az a levegő királyságát viselje. Cuique suum. Én meg vagyok győződve, hogy majmolás csak akadályozná azt, mit mindketten óhajtunk. A főtisztelendő ur szenvedélyes classicus, s ennélfogva ép oly jól tudja, mint én, mit mond az ily művelődésről Horatius: „O imitatorum servnm pecus!" (Derültség.) Mi tette nagygyá Shakespearet, Decartest, Vörösmartyt és Deákot ? Az, hogy mint Daedalus, maguknak szárnyakat készitve, az iskola tömkelegéből kiemelkedtek, s nagy lelkük sajátságos forrásábdl merítvén az örök szép és jő törvényeit, eredeti müveket teremtettek. A mi igaz egyes egyénekről, igaz az egyes nemzetekről is. Ne várjuk az angoltól, hogy énekeljen és fessen, mint az olasz, ne várjuk az olasztői, hogy a mechanica és a természet erejét ugy kormányozza, mint az angol, stb. A mi a barbárság vádját illeti, ugy hiszem, minden európai nemzet jól teszi, ha saját háza előtt seper. Nézzük a franczia civilisatiót. Ez a „sensualismus" cultusminisztere, regényeit, színdarabjait nem meri semmi jőzan anya gyermekeinek kezébe adni, gyönyörű „civilisatió." (Derültség.)