Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.
Ülésnapok - 1869-38
180 38. országot Ölés június 28. 1869. én valóban felfogni nem bírom. (Derültség a I jobb oldalon.) Olyan reformátortól, ki a fa gyökerét vágja el, hogy azt termékenynyé tegye, mentsen meg az Isten bennünket! . . Cato, mikor látta Roma hanyatlását, azt mondotta: „ Jam pridem nos vera rerum vocabula amisimus" vagyis: mi már rég elvesztettük a szavak valódi értelmét. S igy ezen javaslat is, mely magát reformnak nevezi, mint az alvajáró, magától összeesik, ha saját neve'n szólítjuk, mi nem egyéb, mint: a nép választási jogának eltörlése. Mert kérem, hogyan hihetné el a nép, hogy a kinevezett birák az ő jogainak szent őrei leendenek, midőn azoknak születése csak az által történhetett, hogy a nép szabad választási, tehát legfőbb jogát vesztette el. „A gyerek születése, az anya halála!" Csak az, ki a természet törvényeihez alkalmazkodik és azt combinálni bírja, képes a természeten uralkodni. A morális életben csak az, ki a nép sajátságának , szokásainak s intézményeinek törvényeihez alkalmazkodik s azokon módosít, tudhatja korát boldogítani. Különben nevetségessé válik, mint Xerxes, ki a vizet megostoroztatta, minthogy lábaihoz mert kiterjeszkedni. Xerxes ugyan akkor többségben volt, egy millió katona állott háta megett, azonban a víz folytatta nyugodtan útját s folytatja máig is. Ez tehát oka, miért alkalmazták magokat mindazon nagy emberek, a kik reformálni akartak, a nép sajátságaihoz, melyet reformálni kivántak. Midőn Krisztus a népeket reformálta, nem mondotta, hogy ő eltörli a törvényt és alkotmányt, hanem, hogy: „En nem jöttem eltörölni a törvényt, hanem jöttem betölteni," és ez volt az egyetlen ut, melyen neki a reform sikerült. Midőn Solon kérdeztetett, hogy Athénnek a legjobb törvényt adta-e? azt felelte, hogy a legjobbat, melyet az athenei nép elbírhat. Megjártam, uraim, Európát és Amerikát, és láttam, hogy sok lángész igyekezett az eposban, az úgynevezett hőskölteményben divó hexameter vers mértéket saját nyelvében meghonosítani; a német, a franczia, olasz, angol, spanyol bele fogtak, de mert nyelvöknek sajátságaival ellenkezett, minden igyekvésök meghiúsult s kénytelenek voltak hőskölteményeiket vagy jambusokba vagy rimbe formulázni. Egyedül édes hazai nyelvünknek van azon dicső sajátsága, hogy ily magasztos, s bizonynyal legtökéletesb versmértékre nem csak alkalmas, de a deákot jóval felülmúlja, mert elisióra nincs szüksége. Vörösmartynk költői ihletében még ezen görög remek mintákat is felülmulta, mert költői magas reptében egészen új s a görögök előtt is alig ismeretes formákat teremtett, melyek a hős versezet numerusát, harmóniáját, véleményem szerint, fölül múlják. Ha beszédemnek csak az a sikere lenne is, hogy hazám lelkes ifjúságának figyelmét a nyelvünkben rejlő szépség ezen gazdag s kiapadhatlan forrására irányoznám, s dicső Vörösmartynk utánzására lelkesíthetném, azt egyedül egy nagy hazafiúi nyereménynek tekinteném. Ha már a legnagyobb lángész, kinek tökéletesen hatálmában van a beszéd és szó, nem képes egy nyelvet máskép módosítani, mint annak sajátsága engedi: hogy legyen képes egy ember egy egész nemzetet alkományában újjá alkotni 1 ? A történelem tele van véres és intő példákkal e tekintetben. Ott van legelőször is József császár; kétségtelen, hogy a mit tenni akart, sok tekintetben jó volt, nagyszerű s tán a népet boldogitotta volna: minthogy azt azonban a nemzet sajátságaival ellenkezőleg intézte, még mielőtt szemét behunyta, minden intézménye összeroskadt, mint a kártvavár. Ott van Napóleon: a nagyobbikat értem, az elsőt. Lobogóival a nép szent intézményeinek megtartását ígérve, bejárta egész Európát és mindenütt ünnepélyesen kezébe adta a nép hatalmát, íme kezébe volt adva a népboldogitás: mike'p használta ezen nagy jogot, elég erősnek érezvén magát a nép szokásaival s intézményeivel daczolhatni? A nepotismus gyönyörű arany kora megnyilt, saját bérenczeit kinevezte királyoknak s a „Code Napoleon^-t a törvények evangéliumának. Nagy és hatalmas volt Napóleon, Európa reszketett szavára, uraim! de hatalmasabbak voltak nála a nép szokásai és intézményei. A nép utálattal fordult el tőle, s ö csakhamar magát Sz. Heléna szigetén találta. Nem én, hanem hazám lelkes költője Berzsenyi mondja róla: „Nem te valál győző, hanem a kor lelke, szabadság, Melynek zászlóját hordta dicső sereged. A népek fényes csalatásba merülve imádtak , És az emberiség sorsa kezedbe került. Ámde te ezt büszkén kényednek alája vetetted : Isteni pálmádat váltja tövis korona. A mely kéz felemelt, az ver most porba viszontag: Benned az emberiség ügye boszulva vagyon." lm ez a diadal, mit azok aratnak, kik önhittségök gőzétől elvakítva a gondviselés szerepét kívánják játszani, s a népek saját szokásait, intézményeit, melyre teremtettek s mely lételöket képes megváltoztatni s igy az Istennek magának is leczkét adni merészelnek! Ok a természet ezen plastikai kifejezését jónak találják ugyan, de hiszik, hogy javítás által még jobbá teendik! Ennélfogva nem csak „balítélet," hanem a
